Megérkezett és letölthető az iOS 4.3.3!

KeleMan 2011.05.04. 19:55 Apple, Egyéb, iPad, iPhone, iTunes 0 db 570

Az Apple az elmúlt hetekben kapott hideget és meleget a helymeghatározással kapcsolatos problémákra, miszerint vissza lehetett fejteni azokat az adatokat, hogy merre is tartózkodott az iPhone készülék, ezzel együtt pedig a tulajdonos is, mely egyesek szerint igencsak sérti a személyiségi jogokat. Még az amerikai kongresszusból is megkeresték az Apple képviselőit, hogy adjanak magyarázatot a dolgokra. Nos az Apple elismerte, hogy hibás a szoftver, de kategorikusan kijelentették, hogy nem kémkednek. Állítólag egy közúti programot kívánnak fejleszteni a későbbiekben és ehhez szükséges a mobil adótornyok és a wifi hotspotok elhelyezkedése.

Kiemelten fontos megemlíteni, hogy ez a frissítés csak a helymeghatározással kapcsolatos hibákat hivatott javítani. A frissítés tehát javítja azt a hibát mely eddig az asztali gépre készített mentést, most már csak a telefonon tárolja az adatokat (elvileg 7 napra visszamenően) valamint ezen gyorsítótárban elhelyezett fájl mérete is csökken, ha feltesszük az új szoftvert. A helymeghatározást pedig amennyiben kikapcsoljuk, akkor a teljes adatbázist eltávolítja a készülékről. Ezen kívül “hivatalosan” semmi újdonság nincs az új szoftverfrissítésben.

iOS 4.3.3 szoftverfrissítés

Ez a frissítés módosításokat tartalmaz az iOS eszközök által összegyűjtött helyszín-adatbázisának gyorsítótárához, beleértve a következőket:

– Csökkenti a gyorsítótár méretét
– Nem készít biztonsági mentést a gyorsítótárról az iTunesra
– Törli a gyorsítótárat teljesen, ha a Helymeghatározás ki van kapcsolva

Ezzel a szoftverfrissítéssel kompatibilis termékek:
• iPhone 4 (GSM-modell)
• iPhone 3GS
• iPad 2
• iPad
• iPod touch (4. generáció)
• iPod touch (3. generáció)

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!