Megérkezett az ITC válasza – Apple – Nokia (1:0)

KeleMan 2011.03.26. 14:52 Apple, Egyéb, iPad, iPhone 4 hozzászólás 121

A Nokia még 2010. májusában vádolta meg az Apple-t, hogy 5 olyan szabadalmat sért, melyet a Nokia alkotott meg, így tulajdonképpen azokat az Apple nem használhatná fel jogosan a készülékeiben. Ezek között szerepelt a “fejlett beszéd- és adatátviteli eljárásokat”, a “pozíció-meghatározó adatok alkalmazásokban való felhasználási metódusait”, valamint a “teljesítményfokozó és helytakarékos antenna-konfiguráció innovációkat” leíró szabadalmak. A finn Nokia állítása szerint közel 40 gyártóval és céggel állnak kapcsolatban, akik használhatják a fenti technológiákat, de ezek között nem szerepel az Apple. Anno Ilkka Rahnasto, a Nokia jogi ügyekért és szellemi tulajdonáért felelős alelnöke nyilatkozta a BBC-nek az alábbiakat.

“Az Apple a Nokia technológiáját meglovagolva tett szert egy ingyenmenetre.”

Mindenesetre a napokban lezárult a vizsgálat, és a Reuters értesülései alapján megérkezett a hivatalos válasz is. Az ITC (International Trade Commision) megállapította, hogy az Apple nem sérti az 5 Nokia szabadalom egyikét sem. Apple – Nokia: 1-0. Ennyi.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

4 hozzászólás

  1. JamesS - 2011.03.26. 18:11

    Ennyire mellélőttek a nokiások?

    Nehéz elhinni

  2. Radio - 2011.03.27. 00:08

    4.3.1 semmi érdekes vagy még nem tűnt fel senkinek?:)

  3. mikyfear - 2011.03.27. 01:40

    Azért mert a nokia nem tud az elmúlt 1-2 évben jó telefonokat csinálni, nem mindjárt az apple-t kellene hibáztatnia.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.