Vodafone: Már 134 üzletben kapható az iPhone 4

Helme 2010.12.20. 14:49 iPhone 14 hozzászólás 230

A Vodafone igaz, hogy késve kezdte el forgalmazni az iPhone 4-et, mégis olyan lendülettel tette mindezt, hogy mára már nincsen akkora hátrányuk a konkurenssel szemben. Igaz, az eladási darabszámról nem tudunk semmit, de  azt tapasztaljuk, hogy a Vodafone hálózatában lévők jelentős része hű maradt a szolgáltatóhoz.

Éppen ezért jól fogy náluk is az Apple terméke, de korábban csak néhány boltban lehetett megvenni a készüléket, ugyanis nem akarták azt a hibát elkövetni, hogy szétszórják az egész országban a készletet, majd pedig hónapokat kell várni egy iPhonre 4-re. Mivel kíváncsiak voltunk a készletekre rákérdeztünk a vállalatnál, hogy pontosan miből hány darab van. Sajnos pontos adatokat nem mondhattak, de arról tájékoztattak bennünket, hogy várhatóan a vásárlói igényeket ki tudják szolgálni.

A mai nap Twitteren az is kiderült, hogy már 134 üzletben kapható a készülék, így mindenki előtt megnyílt a vásárlás lehetősége, bár ennek nem biztos, hogy a pénztárca örülni fog. A forgalmazó boltok listáját az alábbi linken lehet meglesni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

14 hozzászólás

  1. dani_00 - 2010.12.20. 22:25

    sziasztok!

    tudtok olyan tmobile üzletet Budapesten ahol lehet még kapni 32es iphone4-et? ma a Duna Plazaban nem volt. vagy esetleg lehet tudni, hogy mikor érkezik egy újabb adag i4?

  2. Poci - 2010.12.21. 00:18

    Nem tom, engem múlt héten hívtak Pécsről, hogy megérkezett az Iphone4, amire feliratkoztam, igaz sajna csak majd most csütörtökön tudok menni érte (kérdés mennyire lesznek jófejek, és tartják emg, ha fixre mondtam, hogy megyek, de addig legyenek szívesek eltenni)

  3. 14bob88 - 2010.12.21. 00:33

    Én már az iphone 5-öt várom:D 3GS tökéletes egyenlőre:D

  4. Blindfish - 2010.12.21. 01:05

    Hát ez azért durva mert sztem T-mobile-nál nincs ennyi üzletben.. Győrben vagyok előrendelve mondták rem. Karácsony elött megjön… de már csak 1 hét van vagy még annyi sem 1-2 hete rendeltem szval ezt sztem buktam :) de 32gb-os az van ott bezzeg :D

  5. Beowulf - 2010.12.21. 11:30

    Azért elég érdekes a Vodafone… Tegnap bementem az üzletbe iPhone 4-et venni. Volt is éppen, nagyon örültem neki, csak akkor akadt fent a szemem mikor mondta az ügyintéző, hogy a 29.900 Ft mellé még fizetni kell 80.000 Ft mobilelőleget…

    Kicsit durva…

  6. James - 2010.12.21. 13:40

    új előfizetőkén a 80 kaukció lehetséges és máshol is bevett összeg

  7. Championer - 2010.12.21. 14:20

    Hát én már kicsit bánom hogy t-mobile-nál vettem. Ha djuice is forgalmazná I4-et sztem nagyot aratna vele mivel a csomagjai messze a legjobban és az a sok kedvezmény se jön rosszul különböző boltokba.

  8. Informator - 2010.12.21. 19:46

    Nyamvadek Telenorrol lehet tudni mikor kezdi? Vagy kerek perec kijelentettek szarnak az egeszre?

    • KeleMan - 2010.12.21. 20:20

      Informator: Kerek-perec Androidot tolnak, majd esetleg a nyuszi fogja tojni az iPhone 4-et a Telenornál!

  9. Informator - 2010.12.21. 20:35

    Hat akkor tegyek a szajukba amit gondolok. Veszek fuggetlent.

  10. Tonti - 2010.12.21. 21:35

    Ennyi a különbség a Tré és a Voda között…Hajrá Voda!

  11. Marouf - 2010.12.21. 22:17

    szerintem akkor fog kijönni a Telenornál a 3G mikor T-nél az 5G esély sincs még nem is beszélnek róla 2 hete elmentem megkérdezni és kerek-perec azt mondták hogy maximum jövő ilyenkorra :D

  12. Lori - 2010.12.22. 11:47

    Telenornál nem nem iPhone, elég durván ráfeküdtek az android vonalra, ők így akarnak "különbözni" gondolom.

  13. manchester85 - 2010.12.23. 11:06

    A Telenornál legalább vannak normális akciók. A vodánál mondjatok már csak egy készülékakciót felső kategóriában! Nevetségesek.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.