Akár iPhone-t is választhatnak ingyen az amerikai katonák

Helme 2010.12.17. 00:24 iPhone, Programok 2 hozzászólás 170

Azt már tudjuk, hogy az amerikai hadseregnek semmi sem drága. Nem szeretnénk átmenni külpolitikába, de érezhető, hogy ott kicsivel több mindenre van pénz mint Magyarország katonaságának. Az iPhone és az Android már többször bizonyította, hogy háborúban is életmentő segítség lehet. A térképek, különböző alkalmazások nagyon sok mindenben segíthetik a katonákat. Éppen ezért az amerikaik úgy gondolták, hogy minden katonájuk kap egy iPhone vagy egy Androidos telefont sőt, egy bizonyos értékhatárig ingyenesen telefonálhatnak, illetve internetezhetnek.

Egyelőre még semmi sem biztos, jelenleg felmérés folyik, hogy ki milyen készülékre vágyik, de mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a nyertes cég horribilis összegeket kereshet a projekten. Éppen ezért már most felmerült, hogy esetleg titkos alkuk, illetve visszaosztások állhatnak a nem mindennapi cselekedet hátterében.

Természetesen a katonák kitőrő örömmel fogadták a bejelentést, de úgy tűnik, hogy 2011 első negyedéve előtt nem lesz végleges döntés, így kérdéses, hogy a választott telefonokat a jövő évben kiosztják-e.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

2 hozzászólás

  1. Stifler öcsi - 2010.12.17. 07:54

    Lehet be kéne állni katonának…:D

  2. James - 2010.12.17. 11:10

    ezzel akarják rávenni az embereket, hogy bevonuljanak

    Ingyen telő és net :P

    a végén még appstore ból is vásárolhatnak havi 100 dolcsiig :P

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.