iPhone 5 – Pletykák az új készülékről…

KeleMan 2010.11.04. 11:26 Apple, Egyéb, iPhone, Pletykák 26 hozzászólás 6 755

A napokban több pletyka is felütötte fejét, hogy mi is lesz az Apple újabb nagyobb dobása a 2011-ben megjelenő iPhone 5 készüléknél. Ezek közül az egyik, hogy az Apple megszerezte a Liquidmetal szellemi tulajdonait, majd ezt követően egy új szabadalmi bejegyzést nyújtott be. A szabadalom lényege, hogy a számítástechnikai eszközök felületét olyan rozsdamentes acélburkolattal látná el, amely nitrogénezett. Ezen korróziógátló bevonat továbbfejlesztésével az Apple olyan karcolhatatlan burkolattal tudná befedni készülékeit, mely nem is látszik szabad szemmel, mivel teljesen átlátszó, így az alatta lévő anyag látszódna csak. Az iPhone készülékeknél mindenesetre érdekes és újszerű koncepciót jelentene, hiszen a 4-es modell eleje és hátulja is üvegből van. Azt azonban el tudom képzelni, hogy teljesen átalakítják az új iPhone-t az AntennaGate botrány miatt és szálcsiszolt acélfelületet kapnánk az új modell esetében.

Az Apple másik nagyobb dobása az úgynevezett “Near Field Communication”, azaz az NFC kapcsolat. Az új iPhone 5-ös modellbe már elképzelhető, hogy bekerül ezen új képesség is. Az NFC lényege, hogy az iPhone készüléket, amolyan belépőkártyaként használhatnánk. Steve Jobs csapata itt is benyújtott egy szabadalmat, valamint van pár szakember, aki már az új technológiával foglalkozik.

Az NFC-t úgy kell elképzelni, mint a Bluetooth, szintén egy rövid hatótávolságú vezetéknélküli technológia. Ilyen NFC lehetne később bármilyen Mac, vagy MacBook gépekben is. A Cult of Mac cikke alapján a forrásuk arról számolt be, hogy az Apple célja az, hogy az iPhone-t magunknál tartva, azt bármilyen Mac gép elé leülve a saját felhasználói profilunk fogadjon. És itt jön a képbe az úgynevezett Cloud Base, azaz felhőalapú technológia. Az Apple dollármilliárdokat fordít jelenleg is egy hatalmas szerverpark felépítésére, mint azóta kiderült, meg is duplázzák azt. Simán el tudom képzelni, hogy a felhasználó adatai nem is lennének jelen az számítógépén, hanem egy amolyan MobileMe szolgáltatás keretében lenne egy tárhelyünk, ahol az adatok biztonságban vannak és bármikor elérhetjük azokat. A saját profilunkat pedig az iPhone tárolja, így bármilyen gép elé leülve, amely támogatja az NFC-t csak aktiváljuk a profilunkat és ott folytathatjuk a munkát, mintha otthon lennénk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

26 hozzászólás

  1. James - 2010.11.04. 13:29

    még jó, hogy már van hír és Vodánál még azt sem tudni, hogy a 4-es mikortól kapható :P

    de jó ez a karcmentesítős dolog

    • KeleMan - 2010.11.04. 13:30

      James: Igen, sajnos ez van. Itthon még a 4-es is alig kapható, de fél év és kint lesz az 5-ös is. Szomorúnak tartom, de tényleg… :(

  2. adhie - 2010.11.04. 13:43

    Szerintem azért fél évnél egy ici-picit többet kell még várni:D

    Egyébként ez a karcmentesítési próbálkozás nem rossz (kíváncsi leszek mit sikerül belőle megoldani), de ha ilyen vékony lesz mint a képen akkor inkább az a veszély fog fenn állni, hogy kettétörik:D

    Egyébként nem kéne annyira sietni, viszont az oprendszeren még bőven van mit okosítani én a helyükben annak emelném a prioritását.

  3. James - 2010.11.04. 14:23

    évente ki kell valamit hozniuk, mivel csak pár telefonjuk van

    ha nem 5 nek nevezik majd hanem 4 GS akkor is mind1, de jövőre ki fognak megint hozni valami kütyüt

  4. A'doma - 2010.11.04. 14:28

    Ha pontos időpont lenne akkor kicsit átértékelném a helyzetet a 4 vásárlása ügyében. Addig vennék egy átmeneti telót (N8…) aztán meg az 5-öt.

  5. izéke - 2010.11.04. 14:39

    Én olyat hallottam hogy beépítenek egy NFC az az Near-field communications chipp-et ami vezeték nélkül szinkronizálja az iphone-t a mac alapú eszközökkel(pl.: jelszavak könyvjelzők…) valamint bankkártyaként szolgál. Ezzel veszel repjegyer, mozijegyet vásárolsz vele,és csak annyi lesz a dolgod hogy elhúzod az iphone-t az üzlet olvasó készüléke felett. majd az elkövetkezendő szériákba olyan kijelző lesz ami kidomborodik (pl az ikonok, a billentyűzez gombja).

    De amúgy nézzétek meg ezt a linket ez még egy régi koncepció a nokia-tól:
    http://www.youtube.com/watch?v=PKihhDC7-bI
    a videón nem tudom hogy valódi működő prototipust láthatunk-e, de szerintem jó elgondolás.

  6. Bence - 2010.11.05. 01:04

    A következő telefonom az iPhone 6-os lesz, 2 év múlva. Addigra kijavíthatják az 5-ös hibáit… :-)

    • KeleMan - 2010.11.05. 01:08

      Bence: Ez most így csütörtök éjfélkor nagyon fájt! :D

  7. Bence - 2010.11.05. 01:14

    KeleMan: a fájdalmadat csillapítsd a feleségem tökével! :-)

    (kattints a nevemre, megérted miről beszélek…)

    • KeleMan - 2010.11.05. 01:46

      Bence: Báááázzzzzz' Már nem azért, de ez még fárasztóbb, meg az oldal is, amit ezért készítettél. Remélem a Napiszar nem talál rád! :D Amúgy most nézem, hogy jó pár verset írtál már. A legtöbb alján 1990-es évek dátumai vannak. Gyermekkorod tanulmányai alatt születtek?

  8. Bence - 2010.11.05. 10:07

    OFF: A gimiben írtam a legtöbbet… Az egyetemen 50 Ft-ért árultam a verseskötetet, kapkodták mint a cukrot! :-)

    • KeleMan - 2010.11.05. 16:28

      (Off) Bence: Elolvastam párat, azt kell mondjam, hogy nagyon is jók.

  9. Bence - 2010.11.05. 16:41

    Köszi! :-) Majd írok az iPhone 5-ről is, hogy ne legyen annyira OFF. :-)

  10. andrew218 - 2010.11.05. 18:53

    Mindenki ugy szaladgal hogy megvegye,azt sem tudja hogy mibol fizeti a csillagaszati reszleteket….de aze nekem is van stilus.Senki ne ertsen fere en is iphone manias vagyok volt 2g,3g,most meg egy 3gs-t hasznalok,de azert vannak fontosabb dolgok is.Mikor valahogy beszereztuk az ujabbat el sem telik fel ev es megjelent az uj, az addig imadott telot valaosggal megutalja az ember.Nevetseges hogy egyesek olyan elofizetest kotnek amit meg 2 ev mulva is nyognek es duplajat vagy meg tobbet fizetnek erte….

    Sokan meg meg sem vettek a 4-est es mar azon filoznak h milyen lesz az 4gs vagy 5-os.Sokkal egyszerubb a megjelenes utan kb 4-5 honappal megvenni es azt a penzt amit a szolgaltatoknak fizetnenk minden honapba letenni es eszre se veszi az ember es kigyult az ujra.JA ES FELE ANYIT FIZET!!!!!!!

  11. davme - 2010.11.05. 21:59

    Ez a vékony dolog naaagggyyyoooon bejön. Az apple touch 100X jobb és szebb mint ez a vastag iphone 4. Szerintem erre kéne menni. Egy rugalmas vékony telefonra.

    Az igaz,hogy aki farzsebbe hordja a telefont, annak nem válik előnyévé, de am sokkal jobb.

  12. dudus100 - 2010.11.07. 16:08

    :) Tök jó még fehér 4-es sincs a piacon, és várni kell a sima feketére is, de mindjárt itt az 5-ös.

    Egyébként biztos vagány lesz, és érdekes megoldás, hiszen hatalmas mobilitást biztosít.Mondjuk ennek a MO-n nem sokan veszik ennek hasznát :)

  13. Amy - 2010.11.12. 16:20

    nekem a 4 is nagyon tetszik..

    az 5 biztosan jó drága lesz először.. ha egyáltalán megjelenik Magyarországon 2 éven belül…

    de ha ilyen vékony lesz mint a képen akkor nekem nem kell az tuti, mert sztem nem szép… már túl "fura" :)

  14. Deszpi - 2010.11.18. 19:05

    HELLO!!!!!!!!!!!!!

    Az Iphone 4-ban van WIFI????????????????

    • KeleMan - 2010.11.18. 19:26

      Deszpi Drága! Tegnap már válaszoltam! Van WiFi benne…

  15. adam - 2011.02.03. 00:47

    Hello En angliaban elek es itt mar megveheto a 4 az 5 meg nem de mar dumalnak rola mindenhol

  16. adam - 2011.02.03. 00:50

    Depszi :igen van benne WIFI

  17. Richie - 2011.02.04. 17:49

    Vegyetek 3 az a tutti! Es van feherbe is:))))

  18. ropi - 2011.03.14. 18:38

    Ha rendelek egy iPhone 5-öst majd amikor ki jön , legyen 400 dollár kb

    mennyi lehet a szálitási díj ??

  19. elnino - 2011.03.14. 18:44

    ha rendelek egy 32 gigás iPhone 4g-t Amerikából , ami 300 dollár.

    Mennyi lehet a szállitási díj ???

  20. Wahed - 2011.11.13. 15:29

    Az iphone 4már lejárt… de azért magyarba is elérkezik lassan… illetve már nem csak a tehetősebbek érhetik csak el…

  21. YO Iphone - 2012.04.22. 21:20

    Most lehet iphon-t nyerni a pöttyös csomagolásokkal de szerintem csak ugy egy darab papiral nem nyersz 200 300 ezres telefonokat

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.