iPhone 4 készletadatbázis – Ahol lehet kapni és ahol nem | iHungary

iPhone 4 készletadatbázis – Ahol lehet kapni és ahol nem

Helme 2010.10.10. 21:24 iPhone 667 db 1,113

Mint azt az előző cikkben írtuk, ide kérnék a legfrissebb információkat tőletek, hogy melyik boltban, hol, mikor és hány darab érkezett. Kérjük, hogy a hozzászólásban írjátok bele, hogy ez mennyire biztos, illetve kit kérdeztetek meg. Ha valaki más információt tud, ne habozzon Ő sem, ossza meg velünk, kitesszük, majd pedig meg lehet vitatni. Mivel fontos a rendezettség, kérjük, ennél a hírnél lehetőleg ne nagyon offoljatok, – egyébként is van fórum – próbáljunk a témánál maradni amennyire lehetséges. A posztot olyan gyorsan frissítjük, ahogy tudjuk, próbálunk mindig friss képet mutatni, de ha lemaradunk, akkor is érdemes a hozzászólásokat olvasgatni. Ha tudsz valami újdonságot, akkor mindenképpen írd bele az időpontot és azt, hogy melyik boltról van szó. Segítségedet előre is köszönjük. Egyre több információt kapunk, így elindítjuk a rendszert azért, hogy átfogóbb képet kaphasson mindenki. Még mindig kérnénk olvasóinkat, hogy aki tud valami újdonságot az ne habozzon, ossza meg velünk. A hozzászólók között egy 15 dolláros iTunes Gift Cardot sorsolunk ki. Kérnénk vidéki látogatóinkat is, hogy tájékoztassák a magyar iPhone társadalmat.

Budapest, Duna Plaza T-Pont, Váci út 178.

Október 7 – Jelenleg várólista van, amin megközelítőleg 20-an vannak feliratkozva

Budapest, Aréna Pláza T-Pont, Kerepesi út 9.

Október 10 – Itt is csak várólista van, ahol 100-nál több név szerepel. A legtöbben ide jöttek, hiszen azt hitték, hogy a premier parti után is kiemelten kezeli a T-Mobile az üzletet.

Győr, Árkád Bevásárlóközpont T-Pont, Budai út 1.

Október 12 - Elméletileg elkeveredtek a listák, mert egyszerre 4-et vezettek, még 1-2 hét amire az előrendelők megkapják.

Azt az információt kaptuk, hogy itt megközelítőleg kéthetes a várólista. iPhone 4-et minden szerdán kapnak, minimum 5 darabot. Október 6-án 50 fős volt a várólista, de akkor 32 gigás iPhone 4-et minden gond nélkül lehetett vásárolni.

Budapest, Budafoki út T-Pont, Budafoki út 103-107.

Szeptember 29 - Olvasónk szeptember 29-én iratkozott fel a várólistára, majd másnap már telefonáltak, hogy mehet is a készülékért.

Budagyöngye, T-Pont, Szilágyi Erzsébet fasor 121.

Szeptember 24 – Olvasónk ekkor iratkozott fel a várólistára, azóta sincsen semmi hír.

Budapest, Mammut T-Pont I, Lövőház u. 2-6. II. em.
Budapest, Mammut T-Pont II, Lövőház u. 2-6. fszt.

Október 12 – Olvasónk október 11-én vehette át iPhone 4 készülékét, a boltból nem telefonáltak, hanem bement és megkérdezte, hogy mi a helyzet. Már fel volt címkézve neki. Kicsivel több mint egy hetet kellett várnia.

Október 2 – Aki ekkor iratkozott fel, még nem kapta meg a készüléket, pedig azt mondták, hogy maximálisan egy hét a várakozási idő. Úgy tudjuk, hogy mindegy melyik üzletben iratkozol fel, az adatbázis ugyan az a két Mamutos üzletben.

Kecskemét, T-Pont, Szabadság tér 2.

Október 11 – Reggel még volt iPhone 4, bárki szabadon vihetett, azonban 15:50-kor már csak várólista volt, kifosztották elég gyorsan az üzletet. Legutoljára október 4-én kaptak szállítmányt, várhatóan egy héten belül ki tudják elégíteni az igényeket.

Szeged, T-Pont, Feketesas u. 25.

Október 23 – Jelenleg 10-en vannak a várólistán

Október 12 – Jelenleg 20-an vannak a várólistán 16 és 32 gigásra várók vegyesen vannak

Október 4 – Hozzászólónk ekkor vette át az iPhone 4 készülékét, közel egy hetes toporgás után, de akkor nagyon sok embert hívtak be átvételre.

Veszprém, T-Pont, Kossuth u. 3.

Október 11 - Azt az információt kaptuk, hogy itt 3 hetes a várólista.

Budapest, Árkád T-Pont I, Örs vezér tere 25., I.em.
Budapest, Árkád T-Pont II, Örs vezér tere 25., mélyföldszint

Október 11 – A két boltnak egybenyitott adatbázisa van, nem akarták megmondani, hogy mennyi idő múlva lehet kapni iPhone 4-et. Az eladónő azonban megkérdezte, hogy fehér vagy fekete színű iPhone 4-et szeretnénk-e.

Budapest, Allee T-Pont,Október 23. u. 8-10

Október 12 – Jelenleg 50 fős várólista van

Október 10 – Szintén várólista, 20-30 név olvasható.

Miskolc, T-Pont, Kossuth L. u. 2.

Október 11 – Aki ma iratkozott fel, az még csak hatodik a várólistán (32 gigás változat). Miskolcon a 16 gigás verziót könnyebb beszerezni, de szerda óta egy sem érkezett.

Budapest, Europark T-Pont, Üllői út 201.

Október 12 – Megtudtuk, hogy jelenleg 80-an vannak a várólistán.

Október 5 – Eredetileg október 8-ra vagy 9-re ígérték a szállítmányt, de sajnálatos módon nem jött meg. A mai napig nem értesítették látogatónkat, hogy mehet átvenni. A várólista hossza nem ismert.

Budapest, Westend T-Pont, Váci út 1-3. I. em Baross Gábor u. 12.

Október 10 – Itt is várólista van, megközelítőleg 2-3 hét, míg meg lehet kapni a készüléket.

Debrecen, T-Pont, Piac u. 26.

Október 11 - Jelenleg Debrecenben nem kapható iPhone 4, október 14-én érkezik a következő szállítmány, de nem biztos, hogy lesz benne az Apple termékéből.

Webshop

Szeptember 25 – Van olyan iPhone Hungary tag, aki ekkor rendelte elő a készüléket, de a mai napig nem érkezett meg hozzá, bár az adategyeztetés megtörtént. Úgy tudjuk, hogy az, aki a Webshopban rendelt készüléket legkésőbb október 15-ig megkapja szeretett új készülékét.

Már korábban megírtuk, hogy belsős források úgy tájékoztattak, hogy október 15-ig nagy mennyiségben kell kapniuk készüléket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 667 db

  1. Viktor - 2010.10.11. 11:15

    Sziasztok,

    ..ahol nem

    Október 7. Duna Plaza, nincs időpont, kb. 20-an voltak a listán.

    október 10. Arena Plaza, nincs időpont, kb. 100-an voltak a listán.

    október 10. Allee bevásárlóközpont, nincs időpont, amennyire láttam a papírt kb. 20-30 ember volt a listán.

    Szép napot!

  2. Gyuri - 2010.10.11. 12:02

    Sziasztok!

    Viktor engem egy kis sárga fecnire írtak fel….akkor lehet hogy átkentek??

  3. Crazy - 2010.10.11. 12:23

    az a legjobb ha több listán vagytok fent:) de mért nem jötettek ki a megnyitóra?:P

  4. Vadzsas - 2010.10.11. 13:06

    Sziasztok!

    Személyesen bementem a Győri T-Pontba. Igazából csak iPhone 4 et akartam nyomogatni, meg kérdezni egykét dolgot róla, így hosszas fejvakarás után hogy vajon melyik gombot nyomjam meg ha csak dumcsizni szeretnék, az automatából is kértem sorszámot… Miután eltelt háromnegyed óra és végignyomogattam minden telefont az üzletben, rájöttem hogy nem valami jó sorszámot kérhettem, mert még mindig nemkerültem sorra. Néztem a pultot 6-an dolgoztak épp, 3 ügyfelekkel foglalkozott, másik 3 meg iPhone4-eket bontogatott ki. Mondom magamban ennyi elégvolt mostmár odamegyek, nemfogok itt tovább szórakozni,és a hívószámomra várni. Egy jó 15 percet elbeszélgettünk, és kiderült hogy itt Győrben, az Árkád T-Pontban értékesítenek csak iPhone4-et, és a várólista sacc/KB 2 hetes. Továbbá MINDEN Szerdán kapnak szállítmányt átlagban 5 darabot. Kérdeztem hogy:

    " Ez az átlag azt jelenti hogy van olyan hét amikor nem jön egy se, rákövetkezőhéten meg mondjuk 10db?!"

    -Azt mondta a hölgy hogy nem, inkább helyettesítene:

    " 5db MINIMUM jön minden hét szerdáján, de azt nem tudom megmondani hogy pl.: a jövőhéten csak 5, esetleg 10 talán 40 DB jön -e…."

    – Szal' ez szitu Győrött.

    • KeleMan - 2010.10.11. 13:09

      Nagyon köszönjük az infót! :D

  5. Bob - 2010.10.11. 13:36

    1430-as rendelések esetén még mindig semmi (okt 15 a mondás) – bár ez nem bolt, de hátha info

  6. jaku - 2010.10.11. 14:06

    En szept 29.-en bementem T-hez, hogy felirjam magam listara, masnap mar hivtak is hogy megerkezett, es okt 4.-en mar at is vettem (nem tudtam elobb bemenni).

    Tehat a T kozpontban (budafoki ut) akkor volt, es nem csak en rendeltem elo, mert tobb elado is hozta ki a kis dobozokat a raktarbol.

  7. Pugger - 2010.10.11. 14:42

    Sajnos én is csak a várakozási időről tudok beszámolni.
    Budagyöngye T-Pont: szeptember 24-e óta semmi.
    Mammut T-Pont: október 2-a óta semmi, akkor azt mondták maximálisan 1 hét lesz a várakozási idő. Nem jött be.

  8. Feri Z - 2010.10.11. 16:17

    Kecskeméten rengeteg iPhone 4 van !!

    Nekem azt mondták hogy jelenleg nem kell várólista ,mert annyi van belőle…

  9. Bob - 2010.10.11. 16:43

    Feri,

    ha tudsz nekem egy címet mondani, és egy közvetlen telefonszámot – vagy félretetetni egy 32GB-osat – akkor azonnal lemegyek érte.

  10. Martin - 2010.10.11. 16:48

    Budapesten nincs valahol készleten? Ez komolyan mondom vicc ami itt megy ,hogy vadászni kell érte :/ :(

  11. epyc - 2010.10.11. 17:01

    OFF-olnék kicsit, ha nem gond!

    Most, hogy megvettem az új iPhone-t, szerintetek érdemes kötni a T-nél telefonbiztosítást? Erre gondolnék konkrétan: http://www.t-mobile.hu/lakossagi/szolgaltatasok/b

    Első körben átolvasva jónak tűnik (véletlen töréskár, rongálás, vagy a drágábbik csomagban lopás biztosítás is), de érdekelne, hogy próbálta e már valaki érvényesíteni egy leejtés után tönkrement készülék esetén a biztosítást. Köszönöm előre is!

    ON:

  12. Bob - 2010.10.11. 17:09

    epyc,

    havi 490-ért nem mind1?! – ellponi gondolom nem fogják.. a leejtésnek nagyobb az esélye..

    Annyit simán eltapsolsz másra is.. 1 doboz cigi is több ;) pölö

    Szerintem kösd meg.

  13. epyc - 2010.10.11. 17:19

    Nem tudom mennyi egy doboz cigi, nem élek vele :) Persze, nem az ár a mérvadó, hanem hogy tényleg működik e a dolog, tehát ha leejtem és eltörik (sajnos megeshet bárkivel), akkor tényleg cserélik e. :)

  14. Bob - 2010.10.11. 17:22

    epyc

    a szerződés szerint ez káresemény, ergo kötelesek cserélni. Épp ezért jó ez a biztosítás.

    15. Rongálás: a Készülék harmadik személy általi szándékos megsemmisítése vagy károsítása.

    16. Véletlenszerű Károsodás vagy Károsodás: a Készülék olyan véletlenszerű, hirtelen vagy előre nem látható károsodása, sérülése, amely megakadályozza a Készülék rendeltetésszerű működését.

  15. Lac - 2010.10.11. 17:26

    Vadzsas:

    akkor nekem hamar meglesz a 4-em :D enis Győrben irattam fel magam oktober 6-an. elötte heten is fel akartam iratni magam de akkor meg erre nem volt lehetöseg. amugy enis ugy tudom hogy minden szerdan erkezik nekik szallitmany. asszem pont azon a heten (okt.6.) 14darabot kaptak! valszeg ezen a heten vagy jövöheten mar hivnak hogy akkor megjött vagy valami :)

  16. kgero86 - 2010.10.11. 17:27

    Szombathelyről tud valaki vmit?

  17. Gyuri - 2010.10.11. 17:43

    Viktor!én most itt vagyok az arénába a t-be de te honnan tudod h mennyien vannak!megkérted h mondja meg h hányan vannak?

  18. Lassus - 2010.10.11. 17:51

    Sziasztok,

    kb. 3 perce kértem meg édesanyámat, hogy menjen be a kecskeméti, Szabadság téri T-Pontba, és kérdezzen már rá erre az iPhone-dologra.

    Azt mondták, előjegyzés van, fel lehet iratkozni, jövő hétre várható belőle valami.

    Egyébként múlt hét hétfőn kaptak, és akkor lehetett volna azonnal vinni.

  19. Bohn Marci - 2010.10.11. 17:54

    bocsi off : gyerekek ha én a t mobile oldalán elörendeltem az iphonet és nem a boltban irattam fel magam akkor az mit jelent mikor fogom megkapni?:D vagy melyik boltbol fognak hivni szal értitek a problémám:D

  20. Bob - 2010.10.11. 17:57

    Lassus,

    köszönöm… akkor nem bumlizok le Kecskemétre, megvárom a 15-ét.. aztán ha akkor sem semmi, valahogy feliratkozom oda.

  21. Spocky - 2010.10.11. 18:18

    Csak megerősíteni tudom: ma 16:30-kor már nem volt a kecskeméti T-Pontban. Csak várólista van.

  22. Pepus - 2010.10.11. 18:55

    Sziasztok!

    Szeged: Én múlt hét hétfőn vehettem át a 32-es iphone 4-emet, 1 hét várakozó lista után! Rengeteg embert hivtak fel aznap h jöhet a telefonjáért! Úgyhogy elég sokat kaphattak belőle! 200-an voltunk a listán!

    Viszont másfél órát vártam a T-pontba h kezembe vehessem a telómat! A papirmunka micro simmel együtt kb. 10 perc volt!

    A csajszi is azt mondta h még egy nagyobb mennyiség okt. 15.-én fog érkezni!

  23. oszi82 - 2010.10.11. 18:57

    Üdv!Én a Veszprémi T-pontba mentem ma be és felírtak egy sima sárga cetlire és közölték ,hogy 3 hét!!!

  24. Ricsi - 2010.10.11. 19:14

    Miért nem tudnak várólistára tenni ha dominóval akarok venni?:S

  25. Viktor - 2010.10.11. 19:25

    Gyuri: Igen én rákérdeztem mindenhol, ahol várólista van igen, hogy mennyien vannak kb. előttem? Ezeket az infókat kaptam, amit megosztottam veletek.

  26. Lóránd - 2010.10.11. 19:49

    Sziasztok, én most rendeltem elő a 32GB-osat, azt mondták hogy 6. vagyok a miskolci listán , persze a 16GB-osat könnyebb beszerezni, és hogy az ő boltjukba( Miskolc Kossuth u. ) még egy szerdán sem jött

  27. Gyuri - 2010.10.11. 19:57

    És ezért hálás(ak) is vagyunk!

    Az nem gáz hogy egyszerre 2 boltba iratkoztam fel?:D:D

    Most már csak várnom kell:)

  28. Prinz Poldi - 2010.10.11. 20:03

    és aki a tmobile.hu-n kattint, rá hogy előrendelem? azokkal mi a helyzet?

    nem mintha betudnék lépni az oldalra :S de info jó lenne. hihetetlen mióta várok egy iPhone 4-re csupán mert kisvárosi, Bajai vagyok és ide nem hoznak.. + mert nincs időm/lehetőségem 1 nagyvárosba (pl. Győrbe, Pestre) felutazni, hogy előrendeljem aztán majd 2 hét múlva megint fel érte :S + csupán azért mert nem tudok belépni a rohadt tmobile oldalra, pedig már lehet rég iPhone 4-em lenne, mert a premier utáni napon folyton követtem a tmobile.hu-t és akkor még megrendelem gomb volt, azóta meg csak ideért volna, ha be tudtam volna lépni :S

  29. Schumi - 2010.10.11. 20:16

    Győri Árkádban, múlt szerdán 50 fős lista volt, akkor 32 gigás készüléket tudtam volna vinni. 16-osra íratkoztam fel.

  30. ÖCSI - 2010.10.11. 20:18

    Miskolcról van valami infó?

  31. holden81 - 2010.10.11. 20:20

    Jó ötletnek tartom a kezdeményezést, ezért én is megosztanám feliratkozásom körülményeit. A múlt hét kedden a budapesti Europarkban lévő T-Pontot kerestem fel, hogy megtegyem az első lépést egy 32 GB-os iPhone 4 irányába. Az ügyfélszolgálatos srác bement a raktárba, mert úgy emlékezett, akad olyan példány, amiért nem jöttek el, ám sajna rövidesen kiderült, hogy nincs ekkora mákom. Utána azzal kecsegtetett, hogy jó esetben már pénteken vagy a hétvégén rámcsörögnek, hogy mehetek a készülékért, de azóta is hiába várom a hívásukat. Mivel naiv módon elhittem, hogy csak néhány napot kell kibírnom, a várlóista hosszára nem kérdeztem rá.

  32. gyrakonc - 2010.10.11. 20:40

    Sziasztok! Én ma voltam a szegedi t-pontban és azt mondták, mivel elég sokan vannak előttem nem valószínű, hogy a héten jutna nekem készülék és még csak nem is biztos, a jövő hét sem. Pontosabbat nem tudtak mondani, múlt hét hétfőn, 4-én iratkoztam fel.

  33. Erikkooo - 2010.10.11. 20:53

    Sziasztok!
    Budafoki út nem tudjátok esetleg mikor kap legközelebb? Köszönöm

  34. adamlukacs - 2010.10.11. 21:20

    Webshopos info engem is érdekelne! 25-én rendeltem elő 32gb-os, azóta semmi hír, bár adategyeztetés volt, és 10ezer előleget kell fizetnem majd. (2év hűség, ikon200)

  35. Husky - 2010.10.11. 21:30

    Nagyon jó kezdeményezés, én holnap indulok "almatúrára" megosztom mit tudtam meg :)

  36. tibi - 2010.10.11. 21:54

    tegnap azaz 2010.10.10. én a westendbe várolistára iratkoztam

    kb 2-3 hetet mondtak:(:(:(:(:S:S

    üdv

  37. iRicsi - 2010.10.11. 22:00

    Debrecenben még nincs. Legközelebb csütörtökön jön áru, de nem biztos, hogy lesz benne iPhone 4 :(

  38. Erikkkooo - 2010.10.11. 22:45

    Aréna Plázában feliratkoztam Szept. 29-én akkor nem mondtak semmit, hogy a listában mennyien vannak előttem. Nekem is azt mondták mint pár előttem szólónak, h 100 felett.

    Most jön az "érdekes" rész: :)

    Tehát Okt. 7-én bementem akkor voltam a 110.

    Vasárnap is bementem (Okt. 10) 3 nap elteltével már 105.

    Én 16Gb-osat rendeltem, de azt mondta a hölgy, hogy egy csomóan pl 32Gb-osat rendeltek, azok miatt a listában előrébb fogunk "ugrani"

  39. Sörmen - 2010.10.11. 23:38

    Tök jó ez az ötlet, h mindig tudjuk hol mennyi van iPhone 4-ből, de szerintem lehetne egy ilyen "fórumot" a különböző tokoknak, fóliáknak is nyitni…hogy az ember nyomon követhesse h ki/mit használ…és melyik a legjobb védelem az iPhone-jának!

    Boccs az offért!

  40. A'doma - 2010.10.12. 10:51

    Békéscsabáról tudtok valami infót? Múlt héten pénteken annyit mondott az egyik Centerben dolgozó Tés csaj, hogy minden kedden kapnak Iphone-t.

    32 Gigásat szeretnék. Úgy néz ki feladom a fehérre várást. :'(:'(

  41. pugger - 2010.10.12. 13:51

    Tegnap végre átvehettem a Mammutban a 16-os i4emet!

    Kicsivel több, mint 1 hetet kellett várnom.

    Nem hívtak, hanem tegnap bementem érdeklődni, hogy mi van már és lám bent volt a raktárban a nevemre elrakott teló. :)

    A térerőprobléma nem jelentkezett nálam eddig, remélem nem is fog, az arcommal viszont sikerült már benyomni a kihangosítást telefonálás közben…

  42. aibkaresz - 2010.10.12. 15:45

    A győri T-Pontban tegnap voltam bent, 4-én iratkoztam fel a listára. Azt mondták hogy elkeveredtek, 4 lista van egyszerre, még várhatóan 1-2 hét.

  43. iGirl - 2010.10.12. 16:37

    Szegeden kb 20an vannak a várólistán, 16 és 32 GB vegyesen.

  44. Finuccik - 2010.10.12. 18:23

    Sziasztok,

    Tegnap voltam Győrben az Árkád bevásárlóközpont T-pont-jában.Azt mondták,hogy minden héten kapnak iphone-t van amikor 5-10 vagy 40db-ot.Viszont kb. 50-en vannak a várólistán….én is feliratkoztam.

    Ma feliratkoztam a várólistára az Europarkban(80-an várakoznak rajtam kívül).

    Aztán elmentem az Allee-be(kb.50 várakozó)

    Aztán elmentem a Duna plázába,nem mondtak pontos dátumot,de azt mondták minden héten kapnak árut,de ehéten nem volt iphone a szállítmányban.

    Hát beszarás,hogy az egész országban nem lehet iphone-t venni.De szerintem direkt csinálják.Ilyen nincs,hogy 10db iphone-t vigyenek be egy üzletbe.Egyszerűen nem adhatnak el 1 héten többet 5-10 darabnál.De ez csak az én véleményem.

    Finuccik

  45. Common89 - 2010.10.12. 22:37

    Hali! Én is a webshopon keresztül rendeltem meg a telót asszem szept. 28-29edikén, és azóta semmi… pedig van a t-mobilnál ismerősöm de most még ő se tudta elintézni hogy egy 16gbosat félre rakjanak nekem..

    Igazából szerintem a webshop a legrosszabb választás. Már direkt minden nap felhívom a 1430 hogy mi van, de csak hebegnek habognak, mondtam is neki hogy most már nem érdekel elmegyek az össze pesti t-mobile boltba és előrendelem mindenhol, erre azt mondta ilyen pökhendi hangon hogy lehet jobban is járok…mondom kössz szépen…

    de még bízok péntekig (okt. 15ig)

  46. kiwi120 - 2010.10.12. 22:43

    Én is ma este voltam az Allee-ban, nagyjából 60 ember lehet a listán előttem.

    A srác annyit mondott, hogy hetente kapnak nagyjából 10-15 darabot, túlnyomórészt 16 gigást.

    A listából ahogy én láttam 6-7 ember várt 32-esre

  47. Türelmetlen - 2010.10.13. 00:18

    Sziasztok!

    Okt. 12.

    MOM-ban nincs.

    Budafoki úton sincs.

    Faszom a T-be, hogy nem képes többet beszerezni ebből a szarból.

    Csak itthon ilyen bénák:

    http://www.t-mobile.de/iphone/tarife

    Arrafelé kicsit az árak és a csomagok is jobbak.

    Igaz kicsit kevesebből kell megélniük mint nekünk a Kánaánban, ezért kevesebbet tudnak iPhonra költeni.

    Bocs az OFF-ért.

    Üdv és kitartás

  48. Matt - 2010.10.13. 02:29

    Hello!

    Nem vagyok budapesti, de a legközelebb itt tudnék iPhone 4-hez jutni, de azért nem szeretnék felutazni, hogy felírassam magam egy listára…szerintetek telefonon is fel lehet egyes üzletek listájára iratkozni?

    Előre is köszi a választ!

  49. Izékebiz&eacu - 2010.10.13. 10:07

    Sziasztok!

    Most volt a cégnél a T-mobile-os termékmanager. Hozta a maradék iPhone-okat. Rákérdeztem, hogy ez melyik szállítmányból jött, azt a választ kaptam, hogy a hét elején érkezettekből van. Úgy gondolom, hogy azok, akik várják a 4-est, hamarosan kezükben tarthatják.

  50. Gyuri - 2010.10.13. 11:29

    Hali Izékebizéke:)

    Ezt hogy érted,hogy most volt a cégnél a t manager?

    És ez melyik bolt ahova a maradék érkezett?

    Köszi a választ és bocs ha idétlenségeket kérdeztem:)

  51. izoli - 2010.10.13. 12:10

    Vodafone…… http://iphone.vodafone.hu/ Comming soon….

  52. Pip - 2010.10.13. 14:26

    De kiváncsi vagyok arra, hogy a telefonon felvett rendelesből mikor lesz valami?
    max 20áig várok azt szerintem ha akkor sem lesz a kezemben akkor szarok az egészre azt lemondom…

  53. FredT - 2010.10.13. 14:34

    A T-Mobilenál a 16 Gb-s telóra már előrendelést sem lehet leadni. Megjött volna a szállítmány? Remélem 15.-re a kezemben lesz, mert ha nem, visszamondom az előrendelést. Elegem van a várakozásból nekem is…

  54. Bob - 2010.10.13. 14:43

    Pip..

    épp most beszéltem a 1430-cal. Nekem 27-én vették fel a rendelésem – akkor okt. 15-öt mondtak. Az ügyfélszolgálat végig ezt a dátumot mondta – ma is. A kiscsaj azt a tájékoztatást adta ma, h 24-étől aki telefonon rendelt, annak biza várnia kell nem keveset, de 15-én egy nagy szállítmány jön, amiből mindenkit kiszolgálnak (aki 24-étől rendelt telefonon). A szállítmány holnap valszeg már a raktárakban lesz, és onnantól kezdve lehet várni az SMS / e-mail értesítést.

  55. Choore - 2010.10.13. 15:05

    Én azt hallottam, hogy Face Control van… nem szivesen adnak hitelre telot. de ha kp-ra veszed akkor azonnal viheted. Ha régi előfizető vagy és venni akarsz iphone-t akkor azt is nézik hogy pontosan fizeted-e a számlád és egyéb kötekedési felületek…

  56. Izékebiz&eacu - 2010.10.13. 15:07

    Gyuri: kiemelt partnerei vagyunk a T-nek nagyjából 4000 db előfizetéssel. A nagyfőnökök már szept. 21-én megkapták a telefonjaikat, viszont az osztályvezetők és igazgatók csak most tudták kézhez venni a telefonokat. Mivel jól ismerem a T-s managerünket, így beszélgettem vele. A boltokba egyelőre nem kerül ki telefon, mindenek előtt a személyes ügyfélszolgálaton és a webshopban előjegyzett leendő iPhone 4 tulajokat szolgálják ki. A boltokba majd az igények kielégítése után fog érkezni telefon (természetesen a listákra feliratkozottak a kijelölt boltokban vehetik azt át, de az utcáról nem mehet be bárki telefont venni, csak aki a listán van)

  57. Gyuri - 2010.10.13. 15:48

    Izébizé:Köszi a választ én is várólistás vagyok szóval akkor azt mondod nem kell sokat várnom???:)

    Isten szóljon belőled:)

  58. Izékebiz&eacu - 2010.10.13. 16:25

    Úgy tudom, hogy nem kell sokat várnod! :)

  59. Pip - 2010.10.13. 16:30

    Bob..
    Köszi az infót rendes vagy…
    Egy problémám van.
    október 1-én kötöttem telefonon szerződést a platina kártyámra…
    2 órán belül az állapot mar a szállításra vár állapotra változott, ami jó …
    Tegnap felhívom az ügyfélszolgálatot erre egy ostoba csaj: úgylátom, hogy: jóváhagyás alatt van!!!!!!!!!
    Na most érti ezt valaki??
    Vajon teljesen hülyék dolgoznak ott??
    Mindegy..
    Kivárom még azt a pár napot azt ha nemjön meg akkor törlöm a fszba az egész platinakartyás fost !!
    Nyilván nem én vagyok az egyetlen platinakartyas de azert ahogy azt a személyes ügyfélszolgálaton is észre vettem nem nagyon van kiemelve itt senki sem…
    Fizess rabszolga….. ennyi ..
    fck

  60. Türelmetlen - 2010.10.13. 16:35

    Sziasztok!

    A MOM-ban 32-esre állítólag több mint 100-an várnak (és eddig 20 db-ot kaptak összesen!?!?!?!)

    A 16-osra is feliratkoztam azzal bíztatott az eladó, hogy az még a héten meglehet (két napjuk van)

    Véleményem szerint az üzletekben teljesen fogalmatlanok azzal kapcsolatban mikor mennyi és miből érkezik!!!

    Ők is csak találgatnak tippelnek!

    Nagy versenyre ne számítsunk azért mert jön a Voda is!

    Rossz oldalán állunk a pénisznek! Annyi fog változni, hogy két "bránert" tolnak majd az arcunk elé, választhatunk, melyiket kényeztessük orálisan.

  61. Gyuri - 2010.10.13. 16:56

    Izébizé:):

    És azt nemt tudod hogy melyik boltba fogják tolni jobban a telókat?:P

  62. Pip - 2010.10.13. 17:11

    Hát drága telefon függő barátaim:-)
    szerintem sokan jót röhögnek ezeken a kommenteken.
    Akiknek megvan az i4 az már csak röhög ezen a témán..
    :evilgrin: :cry:

  63. Gyuri - 2010.10.13. 17:46

    Az lehet hogy a t magánszámról hív ha megjött a teló….csak mert kinyomtam és senki nem szokott arról hívni:S

  64. Laller - 2010.10.13. 18:13

    Én is webshopon rendeltem, külföldön vagyok, és péntek délután indulna valaki aki kihozná nekem az otthoni kiszállítás után. Ma ugye kiderült, hogy nemsoká lesz vodafonenál, és ugyis csak 3 hét mulva jönnek hozzám legközelebb(postán nem adom fel), tehát ha 15. én délig nem jön ki SOHA TÖBBET T-MOBILE. Meg irtam nekik, emlékeztetve őket a havi 50 000 forintos forgalmamra.

    Kiváncsi vagyok hogy válaszolnak e egyáltalán.

  65. jaku - 2010.10.13. 18:27

    Tuti magánszámról hívnak, én direkt megkérdeztem rendelésnél, és kértem hívjanak többször ha nem veszem fel..

  66. Gyuri - 2010.10.13. 18:31

    Köszönöm a választ jaku:)

    Akkor visszahívom őket hát ha ők voltak!

  67. eznemhernyóha - 2010.10.13. 18:44

    Sziasztok! Október 4.-én iratkoztam fel 16gbos i4-re Békéscsabán a Csabacenter Tpontba esetleg az ö készletükröl nemtud valaki valamit mikor kapnak és mennyit ,mert már másfél hete várom a hívást de semmi:S

  68. Gyuri - 2010.10.13. 18:49

    Ja még valami!

    Ha ma valakit hívtak a Duna ill. Aréna plázából hogy megjött a telója(16gb) az írhatna és még azt is hogy mikor iratkozott fel!

    Köszi előre is!

  69. Schumi - 2010.10.13. 19:31

    Ma voltam a Győri T-pontban érdeklődni. Pénteken kaptak utoljára szállítmányt. 5 darabot. Tegnap este 53-an voltak a listán.

    Iphone szállítmány nem csak szerdánként jön, hanem összevissza. Nem függ a többi cucctól.

  70. Schumi - 2010.10.13. 19:32

    Szóval szerintem összevissza hazudnak…

  71. Erikkkooo - 2010.10.13. 19:41

    @Gyuri: Aréna Plázából tegnap hívtak (okt 12, 18:00) :))), h mehetek átvenni. A rendelést szept 29-én adtam le. Este 8ra már a kezemben volt az i4 (16Gb) Most minden happy. Kitartás mindenkinek.

  72. Gyuri - 2010.10.13. 19:46

    Erikkkooo köszi!

    És magánszámról hívtak???most komolyan ezen görcsölök….mert ha nem megyek érte akkor a soron következőnek odaadják nem??

  73. Erol - 2010.10.13. 19:58

    Nem igaz hogy csak itt van ez a nagy készlethiány mert más országokba csak egy üzletbe 1000-1400 iphone 4 szálítottak hát nem vicc itt meg ilyen 5 ekkel szarakszunk!

  74. Erikkkooo - 2010.10.13. 22:27

    @Gyuri:

    Magánszámról hívnak!!!! De azt mondták h többször is próbálják felhívni az embert, nem adják rögtön oda másnak!! :)

  75. Gyuri - 2010.10.13. 22:31

    Rendben Erik!:D

    Azért holnap befáradok megkérdezem mi van hát ha úgy járok mint egyik kolleginánk:)

  76. Pip - 2010.10.13. 22:31

    Gyerekek, hát már Oláh Ibolya is megénekelte.
    Magyarország,

  77. Tóth Soma - 2010.10.13. 23:57

    Gábor: NEM vertek át, engem is egy sárga fecnire írtak fel, Okt. 4-én a debreceni T-Pontban. 7.én már hívtak is, hogy mehetek érte.

    Debrecenben valóban nincs telefon, minden csütörtökön érkezik szállítmány, de sosem tudják előre hogy mennyit kapnak. (5-20db)

    (bennt dolgozó megbízható ismerős szerint)

  78. Tóth Soma - 2010.10.14. 00:02

    Jah, és még van olyan ember aki előrendeléssel még mindig nem kapta meg??

    Én3 napot vártam az egészre, mikor mondták h 3 A4es oldal volt tele az aznap rendelőkkel.

    Vagy csak debrecen kapott sok telefont?

    Nemértem, de akinek még nincs meg, annak kitartást!

  79. MasterMind - 2010.10.14. 08:17

    Én, október 2.-án (szombaton) iratkoztam fel a listára az Europarkban, akkor azt mondták hogy az azt követő héten fognak hívni. Nem hívtak, így bementem szombaton megint, azt mondta egy másik csaj, hogy "hogy akkor így jártam", és nem tudja egyáltalán megmondani, hogy mikor kapom meg, csakhogy 50-en várnak, és azt se mondhatta meg, hogy hanyadik vagyok. Szóval a mai napig várok. Vicc ez…

  80. Bob - 2010.10.14. 11:01

    Hát.. még mindig semmi :(

  81. Pip - 2010.10.14. 11:24

    semmi, semmi..

  82. Bob - 2010.10.14. 11:55

    Opp…

    t honlapján a 16GBos szifon 4est már rendelni/előrendelni sem lehet.. ugyanígy a 3Gs-t sem.. csak a 32GB-os iphone 4-es van kint, mint előrendelés..

    Ezt meg hogy?!

  83. Bob - 2010.10.14. 12:02

    Megjött az értesítés !!! :)))))) SMS-en és e-mailen is, h holnap kiszállítják és átvehetem az iphone 4 32GB-sat :)))

  84. Pip - 2010.10.14. 12:03

    én ezt az üzenetet kaptam ebben a pillanatban.
    Az Ön àltal, xxxxxx rendeléshez tartozò elorendelt termék megérkezett, a kiszàllìtàst megkezdtük, melynek vàrhatò idopontja:2010.10.18 20:00-ig T-Mobile Websho
    na ennyit a 15. ről..!
    valakinek info??

  85. Bob - 2010.10.14. 12:05

    Pip..

    nekem 15 ;)

  86. FredT - 2010.10.14. 12:05

    Bob:

    Tegnap óta hol elő lehet rendelni, hol nem. Arra gondoltam, esetleg megkapták a készletet és nincs annyi készülék, hogy újabb előrendelést fel tudjanak venni.

    A 3GS pedig már napok óta nem rendelhető.

  87. Bob - 2010.10.14. 12:08

    FredT

    én is erre gondoltam, h most nyomják ki azoknak, akik eddig rendeltek.

  88. FredT - 2010.10.14. 12:12

    Apropó, ti mikor rendeltétek meg a telót, hogy már megkaptátok a mailt? Én okt. 6.-án, de eddig no mail. :(

  89. Pip - 2010.10.14. 12:15

    Bob
    Fucksui, használd egészséggel:-))
    Illetve majd írjatok arról, hogyan lehet a 3GS -en
    applestorba megvásárolt programokat használni?
    Ujra meg kell venni i4re??
    Vagy mi a helyzet?

  90. Bob - 2010.10.14. 12:18

    Pip:

    BitteDanke! :)

    FredT:

    2010.szeptember 27 – 1430-on keresztül

  91. Bob - 2010.10.14. 12:21

    Az első dolgom az lesz amikor meghozzák, h elrobogok egy T-pontba, kérek microSIM-et, és kötök rá 490-ért biztosítást.

    /meg beszerzek első-hátsó védőfóliát, és veszek hozzá eredeti Bumpert.. biztos ami sicher/

  92. BwG - 2010.10.14. 12:22

    Sziasztok!

    Csak érdekességképp. Úgy látszik hogy Iphone4 32GB-s érkezett sok mert most nem előrendelni lehet hanem már megrendelni lehet t-mobilnál.

    A 16Gb-os ról még mindig semmi hír. Tegnap voltam bent a Budafoki úton ahol azt mondta a srác hogy múlthét óta nem is látott Iphone 4-et.

    Hát tovább kell várni…

  93. Gyuri - 2010.10.14. 12:26

    Bob te hol rendelted elő?

    Megköszönném a választ!

  94. Bob - 2010.10.14. 12:32

    Gyuri..

    mint írtam 2 hozzászólással (és sokkal előbb is jópárszor ;) ) a 1430-on — telefonos ügyfélszolgálat.

  95. Gyuri - 2010.10.14. 12:38

    Ja jo! :worship: :worship:

  96. Bob - 2010.10.14. 12:49

    OFF TOPIC…

    eredeti Bumpert vajon hol lehet kapni BP-n?

  97. penell - 2010.10.14. 13:47

    Szállításra vár.

    IPHONE 4,16GB ikon 200 1-év hüségel

    Rendelés dátuma 2010.09.27 és még semmi már nagyon unom a várakozást ma beszéltem velük és semmit nem tudtak mondani.Nagyon gondolkozom azon hogy visszamondjam a rendelést és veszek egy N8-ast.És függetlenül kerülne ennyibe mint az IPHONE 1-év hűséggel.De azért várok még párnapot mert nagyon szeretnék egyet.

  98. Common89 - 2010.10.14. 13:52

    Hali! én szept. végén rendeltem meg a telót webshopon (i4 16gb). És ma felhívtam őket hogy mi van a rendeléssel mert ugye 15ig mondták hogy megjön. Azt mondtak hogy rengeteg 32gbosat kaptak, akik szept vége után rendelték meg azokat vagy ma vagy holnap hívják és mindenki megkapja. Viszont a 16gb-osoknak megint szopó, azaz nekem is, mert az elvileg hétfőn jön meg a nagy szállítmány, és kedden hívnak mindenkit, de azt mondta hogy ez már tuti. Szóval most már azért bízok hogy kedden tényleg a kezemben lesz..

  99. penell - 2010.10.14. 14:10

    Hello Bob gratula hogy megjött az iphonod de szerintem microSIM-et küldenek hozzá.Vagy legalábbis nekem eszt mondták telefonon.

  100. Bob - 2010.10.14. 14:19

    penell

    Kösz, de hiszem, ha már a kezemben van :)

    Szóval holnap majd meglátjuk ;)

  101. Erik - 2010.10.14. 14:32

    szeged feketesas utca tud valaki infót hogy jött e ?

  102. holden81 - 2010.10.14. 14:45

    Hívtak már valakit, aki nem webshopban, hanem T-Pontban rendelt 32 gigás példányt?

  103. Erik - 2010.10.14. 15:02

    Én 16gb osat rendeltem kedden de még nem szoltak sztem holnap jön mert aazt mondták hogy október 15 én jön egy nagy adag iphone 4 magyarországra!

  104. Pip - 2010.10.14. 15:08

    Kedves mindenki:-)

    Atrakta mar valaki 3GS rol az appokat i4re?
    Ha esetleg igen akkor hogyan ?
    thank you

    bob: ez a kavics mennyire lapos volt:-)
    Üvegtigris 3 december 16-tol a mozikban:-)

  105. Viktor - 2010.10.14. 15:09

    holden81: én okt.7-én és 10-én rendeltem, de azóta semmi.

  106. Bob - 2010.10.14. 15:10

    Pip

    én megyek premier előtti vetítésre ;) így jár az, akinek mozigépész a barátja egy multiplexben :)

  107. Bob - 2010.10.14. 15:15

    Aki 32GB-os iphone 4-et akar, az sztem villámgyorsan rendeljen webshopban.. ugyanis – ahogy korábban már leírták itt – az előrendelem helyett, megrendelem gomb van alatta.. ergo baromi sok érkezhetett..

  108. holden81 - 2010.10.14. 15:24

    Nekem sajna bukó a webshop, mert nem ikon díjcsomaggal kell a teló. Lehet, hogy meló után benézek az Europarkba (ott rendeltem elő a 32 gigásat), hátha sikerül valamit összehozni.

    • KeleMan - 2010.10.14. 15:29

      Holden81: Webshopban más csomaggal is megrendelheted, nem csak ikonnal, csak az elején kell valamilyen ikont kiválasztani, utána be tudod állítani, hogy mely másik díjcsomagot választanád inkább!

  109. Viktor - 2010.10.14. 15:24

    Bob: Én részletre szeretném megvenni, a webshopban nem találtam ilyet. Nem lesz baj, ha ott rendelem meg, az nem teljes összegű kifizetésre vonatkozik?!? 1430-on pl. nem lehet részletfizetéses konstrukciót megrendelni. Ezért maradtam a feliratkozásnál.

  110. Attila - 2010.10.14. 15:25

    Webshopban is lehet részletre venni?

  111. Bob - 2010.10.14. 15:27

    Holden

    megnyugtatlak, én sem Ikonnal rendeltem :)

    Egyrészt a 1430-on megtudod rendelni egyéb előfizetéssel, másrészt a webshopon is, azthiszem az utolsó előtti lépésnál kiválaszthatsz egyéb díjcsomagot is.

  112. Bob - 2010.10.14. 15:28

    Viktor, Attila

    nem tudom :) — 1430 ;) hívjátok fel őket, és kérdezzétek meg.. azért vannak

  113. Matt - 2010.10.14. 15:44

    OFF TOPIC

    Tudtok nekem valamiben segíteni?

    ikon 200-as csomagom van, még 1 év van hátra a hűség lejártáig, de mindenképpen akarok 4-est venni, a 3G-t a családban megöröklik, én meg akarom tartani a saját számom, ezért amit kötnék új ikon 200-as csomagot azt adnám a 3G-hez Szerintetek attól függetlenül h még van 1 év hűségidőm köthetek új előfizetést?

    Remélem érthető voltam valamennyire:D

  114. Bob - 2010.10.14. 15:53

    Matt :)

    1430 ;)

  115. Drakenet - 2010.10.14. 16:00

    Sziasztok,

    Én 2010.10.04-n rendeltem egy 32GB iPhone 4-t, két nap alatt többször kerestek majd e-mailen (mert nem tudtam felvenni, meg magánszám), aztán végülis sikerült egyeztetni az adatokat, ma kaptam az e-mailt.

    Szállítás várható időpontja: 2010.10.18 20:00-ig

    Pedig azt hittem, nem fogok beleférni, de ezek szerint tényleg sok érkezett. (na meg a t-mobile oldalán megrendelem van…)

    Márcsak Bumper (apropó hol lehet kapni? t-mobile fog intézni valamit?) Dock meg a biztosítás… (elég csak bemenni és leszerződni rá vagy kell még valami hozzá?)

    Drakenet

  116. holden81 - 2010.10.14. 16:04

    Köszi srácok! Akkor szerintem az lesz a szisztéma, hogy meló után rákérdezek az Europarkban, aztán ha nem mondanak semmi biztatót, este megrendelem a webshopban!

  117. Bob - 2010.10.14. 16:06

    holden

    HA még lesz este a webshopban…

  118. holden81 - 2010.10.14. 16:14

    Gondolod, hogy ilyen gyorsan elkapkodják?

  119. Gyuri - 2010.10.14. 16:44

    Ma voltam bent a duna plázai t-pontban….nagy meglepetésre egy haverom dolgozik ott és mondta hogy lesznek telefonok (i4)

  120. Erik - 2010.10.14. 16:46

    Nem tudjátok hogy a szegedi t-ponntba mikor jön 16gbos!

  121. Gyuri - 2010.10.14. 16:51

    ja lemaradt hogy holnap:):):)

  122. Erik - 2010.10.14. 16:59

    Gyuri ezt nekem montad?

  123. holden81 - 2010.10.14. 17:07

    Újabb problémával szembesültem: díjcsomagra vonatkozó hűségnyilatkozat nélkül akartam megrendelni az iPhone 4-et, de nincs ilyen opció a webshopban, és a 1430-on sem tudták megcsinálni. Kezdek erősen pipa lenni. Úgy tűnik, jelenleg nincs más lehetőségem, mint az Europarkban zargatni az ügyfélszolgálatot.

  124. Bob - 2010.10.14. 17:11

    holden

    na ez az, amikor a rossz végén állsz a f@sznak :-?

  125. holden81 - 2010.10.14. 17:26

    Bob:

    Kezdek rádöbbenni én is..

  126. Drakenet - 2010.10.14. 17:41

    Kérdezek még egyet:

    Aki webshopban vette és új előfizető, amikor kihozták mi történik?

    Nem tudom elképzelni… (Aktiválás???)

    Drakenet

  127. Matt - 2010.10.14. 17:51

    holden81:

    Én is gondolkodtam azon, hogy díjcsomagra vonatkozó hűségnyilatkozat nélkül veszem meg, de ez mit is jelent tulajdonképpen?

    1430-on azt mondta a csávó, hogy valamilyen díjcsomagot mindenképp kell választanom, de akkor nem értem, hogy ezen mi a díjcsomagra vonatkozó hűség nélküli dolog, mert így is úgyis kell csomagot választani…

  128. Yoro - 2010.10.14. 18:05

    holden

    Ha van elég pénzed, vegyed dominóval. Azt lehet rendelni a 1430-on

  129. holden81 - 2010.10.14. 18:07

    Matt:

    Annyi előnye van, hogy bármilyen díjcsomagot választhatsz, és a hűségidő alatt is válthatsz csomagot. Nekem pl. azért jó, mert a lehető legkisebb csomagot akartam választani (ECO), mivel többnyire valószínűleg egy másik SIM fog tanyázik az iPhone 4-ben.

  130. holden81 - 2010.10.14. 18:12

    Yoro:

    Köszi a tippet, de az +46k lenne. Akkor már inkább várok.

  131. Matt - 2010.10.14. 18:18

    holden81:

    Akkor neked sem járt még le a hűségidő, vagy másik szolgáltatónál is vagy?

  132. Tóth Soma - 2010.10.14. 18:19

    Azért jobb a hűtlenség mert szabadon valszthatsz a csomagok között és nem szólsz a fizetéssel. ám meg ha részletre veszed, ugyancsak jól jársz ezzel, igaz, h 25k bal drágább de legalább nem vagy lekötve. (ezt mar hála a jóistennek az iPhone 4 emrol írtam :)

  133. holden81 - 2010.10.14. 18:31

    Matt:

    Tavaly decemberben vásároltam a T-nél egy 3GS-t, még nem járt le a hűségidőm.

    Képtelen vagyok felfogni, hogy miért bonyolítják meg ennyire a váltást. Mintha szívességet tennének azzal, hogy elfogadják a pénzem. Ha így megy tovább, inkább kivárom a yodát vagy veszek egyet függetlenül.

  134. Championer - 2010.10.14. 18:46

    Üdv váróteremtársak:)

    Én is egy 16 GB-os I4 modellre várok, jól olvastam az eddigi kommentekből hogy abból 7főn fog érkezni egy nagyobb szállítmány nem pedig 15-én és abból már jut mindenkinek?:)

  135. Matt - 2010.10.14. 18:51

    holden81:

    Ugyanebben a cipőben járok, és tényleg elfogadhatatlan, több százezreket kifizetünk nekik, és még új készüléket sem vásárolhatunk.. mondjuk nyilván azért, mert így csak max 3 évig fizetnénk a havidíjat, ha pedig kivárjuk a 18 hónapot,akkor majdnem 4…

    Neked esetleg nincs a családban olyan, aki megvenné a 3GS-t és átvállalná az ikon csomagot?

    Én már végső elkeseredésemben azt találtam ki, hogy eladom egy jelképes összegért a 3G-met öcsémnek, megveszem a 4-est ikon 200-ra részletre, és az új előfizetést tesóm fizeti tovább, nekem meg marad a saját ikon csomagom. Csak akkor be kell szereznem micro sim adaptert, esetleg micro sim vágót a régi sim-em miatt:D

    Vicc az egész, már én is röhögök rajta….

    Am én is gondolkoztam a vodán, de nem túl kiterjedt a 3G hálózatuk(vidéken lakom) és nincs náluk edge sem…bár biztos valamivel olcsóbb lesz a készülék, vagy max a díjszabás, de emiatt én nem szeretnék váltani…

  136. tibi - 2010.10.14. 18:54

    szioasztok mint azt 10. én irtam voltam bent a WESTEND be és előrendeltem

    ma ismét bementem egyébb dolog miatt de hamár a T nél voltam rákérdeztem listát csak az npit tudnak hogy hanyadik vagyok azt se és először nem mondott semmit a srác hogy mikor lessz de aztá kinyögte hogy

    azt csiripelik hogy holnap lehetséges az érkezés de hogy mien és mennyi nem mondta

    rem ezzel is örül valamki

    és hátha szerencsém vana mit irtatok hogy 32gb s jön mert azt kértem üdv!

  137. Matt - 2010.10.14. 19:00

    Most akkor jól értelmezem, hogy ha dijcsomagra vonatkozó husegnyilatkozat nélkül akarok iPhone 4-et venni, akkor a választott csomagot bármikor lemondhatom? Tehát például megveszem az iPhone-t a legkisebb ECO csomaggal es a következő hónapban mar le is mondhatom? Mondjátok hogy így van!?

  138. Tóth Soma - 2010.10.14. 19:26

    A dijcsomagot nem mondhatod le, arra szól a 2 éves nyilatkozat de szabadon választhatsz a csomagok közül.

  139. Common89 - 2010.10.14. 19:45

    Championer!

    Igen nekem ma ezt mondták 1430-on, hogy ma jött nagy szállítmány a 32gb-osokból, amit holnaptól lehet átvenni, és 16gb-osból hétfőn jön nagy szállítmány és kedden lehet átvenni…ez a webshoposokra értendő..remélem így is lesz hogy legkésőbb keddre a kezemben lesz…

    • KeleMan - 2010.10.14. 20:28

      Common89: Ez így van, végre valaki leírta. :) Csak megerősíteni tudom!

  140. Championer - 2010.10.14. 19:51

    Common89!

    Én várólistára irattam magam mert a honlapon nem találtam lehetőséget a mix díjcsomagban való megvásárlásra, akkor nekem lehet nem fog jutni?:( Amúgy ha mindenkinek meg lesz a jövő7en a szifonja lehetne egy ünnepélyes I4 parti xD

  141. csumpi - 2010.10.14. 20:35

    Én úgy várom mint egy öt éves kisgyerek a karácsonyt…de egyébként tényleg vicces,hogy mondjuk Afrikában éheznek,mi meg azon görcsölünk,hogy pénteken,vagy kedden lesz a kezünkben a cucc… :)

  142. holden81 - 2010.10.14. 20:35

    Matt:

    Én jobb híján azt találtam ki, hogy elpasszolom a 3GS-t, megtartom az ikon400-at, az iPhone 4-hez járó ECO-t meg lebeszélem vagy odaadom valakinek. A MiscroSIM-et szerintem bízd olyanra, aki turira nem szúrja el. Remélem nem gond, hogy leírom, de a harverapro-n van egy megbízható arc. Olcsóért' vállalja a munkálatokat és ad hozzá adaptert is.

    Soma jól mondta, a díjcsomagot nem mondhatod le, de a hűségidő lehet akár egy év is.

    Most amúgy voltam bent az Europarkban lévő T-Pontban. Sajnos nem lettem okosabb. Az ügyfélszolgálatos nem tudta/nem akarta megmondani, hogy mikor kapnak szállítmányt, ahogy azt sem, mekkora a várlóista. A végén hozzátette, hogy talán holnap hívnak, de már nem hiszek a mesékben :-)

  143. Championer - 2010.10.14. 20:49

    csumpi!

    Mi is éhezünk csak mi I4-re:D Am valaki nem tudja hogy a várólistásoknak is csurran-cseppen-e a mostani szállítmányból?O.o Csak hogy ne reménykedjek hiába O.o

  144. Matt - 2010.10.14. 21:00

    Köszönöm a válaszokat.

    Amit a T-Mobile csinál komolyan mondom kabaré. Mi az egyáltalán, hogy az iPhone tulajok függetlenül attól, hogy 1 vagy 2 év hűségnyilatkozatuk van nem válthatnak az új iPhone-ra csak 18 hónap után?? Hát fizetünk nekik nem?? Nem értem mi az oka ennek, más országokban ingyenes az upgrade, nálunk persze nem… és ugyanúgy még évekig fizetnénk utána a havidíjat..undorító ez az egész…meg ezek a listák is.

  145. csumpi - 2010.10.14. 21:01

    Hát igen….amúgy nekem fogalmam sincs semmiről!Én csak felnézek ide naponta kb százszor és kiváncsian olvasgatom az új fejleményeket…. :)

  146. Championer - 2010.10.14. 21:12

    Common89!

    Te tájékozottabb vagy erősíts meg kérlek!:)

  147. Tóth Soma - 2010.10.14. 21:41

    Srácok!

    Álljatok a sarkatokra, és uzsgyi be a legközelebbi i4 Tbe!

    Ismétlem, én 4.én iratkoztam várólistára, közöltem velük h nagyon kell a telefon, és emlékeztettem őket a havi 40-50k-s forgalmamra is, felírtak egy rongyos sárga cetlire, naponta hívtam a csajt h mivan, és már 7én mehettem is érte. Szerintem ha vmit nagyon akartok, azt simán el lehet érni. Határozott, mégis udvarias, okos beszéddel el lehet azt intézni.

    Az én tudomásom szerint is hétfőn jön 16gb.

    Okosan srácok, és kitartás!

  148. csumpi - 2010.10.14. 21:51

    Tóth Soma!!!

    Annyit árulj el,hogy megérte 3 napot várnod??? :)

    Jó a kütyü?

    Jobbra,vagy ilyesmire számítottál?

  149. Championer - 2010.10.14. 21:57

    T-mobile holnapján is az elhangzottakat igazolja. 3gs és 16GB-os I4-nél nincs raktáron címke van míg a 32GB-os I4nél nincs szóval 32GB-osok előre! A 16GB-osoknak meg szerény személyemmel 1ütt kitartás:)

  150. Tóth Soma - 2010.10.14. 22:05

    csumpi:

    eszméletlen jó a telefon, végre minden úgy működik egy készülékben, ahogy annak működnie kellene. 6 éve szenvedek a nokiákkal, samsungokkal, sonykkal… és már a fszom kivolt.

    ezzel tényleg semmi probléma.

    nem egész délutánon át 100on van az akksim és aztán egy óra alatt lemerül, nem akadoznak az animációk, rohadt gyors a net, azonnal jönnek az emailek, amit 1 ms alatt megnyitok, szerkesztek és visszaküldök…

    ennél jobb, egyszerűbb megbízhatóbb telefon egész biztos, hogy nem létezik!

    (am esett tegnap egyett 190 cm magasból térkőre… és semmi:D egy karc se… bumper nélkül! egy nokia már atomjaira esett volna :)

  151. Drakenet - 2010.10.14. 22:07

    A webshopban újra előrendelhető a 32GB iPhone 4. Gyors volt…

  152. adamlukacs - 2010.10.14. 22:28

    Jelentem a helyzet itt is jóra fordult: tegnap este már épp azon gondolkoztam, hogy ha a jövő héten sem lesz a telefon meg, akkor lemondom az előrendelést, és megvárom a vodát, ott veszem meg (pedig normális esetben eszem ágában sem lenne vodához mennem, ismerőseim 90%a t-mobile-os, t-percek miatt, meg főleg a számomra nagyon megfelelő ikon200 miatt ez így pont jó lesz).

    És a t-mobile ma zseniális érzékkel küldött deléelőtt 10 órakor egy sms-t, hogy hétfőn kézhez kapom a telefont. Hipp-hipp hurrá!

    A többieknek pedig kitartás, gondoljatok bele, én 25-én rendeltem meg, és 18-án kapom meg, mennyit vártam, ti pedig jó esetben másfél-2 hét alatt megkaphatjátok… igazán ki lehet bírni :)

  153. Championer - 2010.10.14. 22:32

    adamlukacs!

    Te 16 v 32GB-osat rendeltél?

  154. Pip - 2010.10.14. 23:10

    Remélem, hogy holnap nagyon sok új I4 tulajdonos lesz:-)
    Mindenkinek kellemes használatot kívánok ..

  155. Championer - 2010.10.14. 23:15

    Köszi viszont:) A biztonság kedvéért lehet bemek holnap megérdeklődni a 16GB-ost hátha szerencsém lesz és jött a mai szállítmánnyal is pár nem csak 7főn és kapok belőle:)

  156. adamlukacs - 2010.10.14. 23:21

    Championer!

    32GB-os verzió.

  157. Common89 - 2010.10.15. 00:33

    Én úgy tudom hogy hétfőn olyan nagy szállítmányt kell kapniuk hogy a webshopot ki fogják szolgálni teljes egészében aki szept. végétől idáig előrendelte , boltokról nem tudok nyilatkozni mert mindegyik bolt máskor és más mennyiséget kapnak….

    De Championer! szerintem kedden mi is kézhez kapjuk a 16osunkat ;)

  158. Bob - 2010.10.15. 09:29

    Nnna.. beszéltem gyorsban a DHL-lel, mert a T csak egy címet adott meg nekik … én meg egy irodaházban dolgozom, és mondom pontosítok nekik egy cég névvel – hogy megtaláljanak és ne legyen az, h itt voltak de nem leltek.. erre kiderül, h a T a telefonszámom sem adta meg, holott a rendelés értesítőn külön fel volt tüntetve :/ mondom a kiscsajnak, h akkor itt egy telefonszám, és csörgessen meg a futár ha itt van.. azt mondja ez természetes, és nemérti, h T miért nem adja meg..

    Szóval tanulság… beszéljetek korán reggel aznap a DHL-lel, ha biztosra akartok menni ;)

  159. Erik - 2010.10.15. 10:04

    Én ha keddig nem jön akkor visszamondom a rendelést és veszek egy iphone 3gs 8gb osat elegem van !

  160. icsabesz - 2010.10.15. 10:27

    Hello!

    Tegnap voltam az Allee T-Pontban. 27. voltam a listán. A nő az mondta, hogy hetente kb. 10 készüléket kapnak, de például ezen a hétem egyáltalán nem jött. Azt mondta, hogy kb 3-4 hét amíg megkapom a készüléket.

  161. Norbicsek - 2010.10.15. 11:33

    Tegnapi nap jártam az Alleeban feliratkoztam oda is hátha előrébb leszek mint az arénában :) Egy kedves csaj írt fel el lapra, kb a közepén lehettem. Előttem kb 20 ember lehetett megörültem rákérdeztem hogy-hogy itt még csak ennyien iratkoztak fel, erre közölte hogy még ezen kívül van 3 teli lap a raktárban.

    Még azt is mondta hogy a héten egy darab iPhone-t nem kaptak :S

  162. Gyuri - 2010.10.15. 11:54

    adamlukacs:Te melyik boltban iratkoztál fel??

    Megköszönném a választ!

  163. Bob - 2010.10.15. 13:08

    Kezemben a telefon !!!! :)

  164. Drakenet - 2010.10.15. 13:11

    Bob! Te hogy vetted, bolt vagy Webshop?

  165. Erik - 2010.10.15. 13:49

    A websopban mostmár a 16gb os előrendelhető !Nem tud valaki hogy mikor érkezik Szegedre ?http://ihungary.hu/wp-content/plugins/tango-smileys-extended/tango24/crying.png

  166. cantro - 2010.10.15. 14:13

    tud valaki friss infót bármelyik budapesti boltból? duna plazaba, westendbe hoztak esetleg?

    savoya park, pólus, campona, europark, mammut, mom, budafoki út ezekről tud valaki valamit? hátha szerencsém van valahol csak van 1 db :D

  167. Gyuri - 2010.10.15. 14:24

    Azt árulja már el nekem valaki hogy a webshopban meglehet venni de a boltokba…szák kivinni a telefonokat:S:s

    Lehet én nem tudok valamit?

  168. Bob - 2010.10.15. 14:40

    Drakenet

    A 1430-ason rendeltem (ügyfélszolgálat).

    Viszont hasznos volt felhívnom a DHL-t, mert a pasi telefonon csörgetett meg, h itt van és menjek le… ennyit a T-ről.

  169. erep - 2010.10.15. 14:51

    Juhúúúúú, most hívott a T, hogy mehetek az Arénába átvenni a telefonomat! 32GB iPhone 4!!!! :)

  170. Yoro - 2010.10.15. 15:01

    Gyuri

    Ez eddig fordítva volt:)

  171. Gyuri - 2010.10.15. 15:17

    Yoro igazad van de ez az ezért nem állapot hogy egyszer itt egyszer ott:D:D

    Már kezdek én is türelmetlen lenni:D:D

  172. Drakenet - 2010.10.15. 15:21

    Bob, Az érdekelne a levélben amit a T-től kaptál ott a szállítási idő mára volt írva, mert mindenki azt írja neki mára van írva nekem meg csak hétfőre. DHL-t hogy érted el? (kerestem számot de szerintem vak vagyok vagy nem tom de nem láttam) Ja és egy utolsó kérdés: mi volt odaadta a telefont vagy mi? (bocs a sok kérdésért csak úgy várom mint a karácsonyt várják a gyerekek) :D

  173. Finuccik - 2010.10.15. 15:28

    Már megint nem lehet előrendelni a 16gb-at…eddig tartott a készlet?Vagy minden nap van egy limit?

    Egyre jobb:)

  174. Championer - 2010.10.15. 15:31

    Common89!

    Jólvan akkor reménykedek:) Ha jövő7re meglesz a 16osom akkor virtuális pacsi:) Nazi Zombies-hoz mellesleg még mindig keresek partnereket:D

  175. Bob - 2010.10.15. 15:50

    Drakenet

    A mai nap volt nekem az emilben. Felhívtam a 1430-at tegnap(ahogy írtam már soxor ;) ) és megkérdeztem tőlük, h mi a DHL száma, h feltudjam őket hívni. 06-40-34-34-34

    Ezt a számot csak AZNAP érdemes hívni, amikor szállítják – a levélben amit kaptál írják a napot.

    Tehát AZNAP reggel 7 és 8 között felhívod őket – ez fontos, mert 9-től van szállítás – és ott megadhatod a telefonszámod a futárnak, stb.. hivatkozz a rendelés számodra, amit az emilben is megkapsz. A futár jött is olyan 11 magasságában, hívott, és odaadta a telefont.. ennyi.. aláírtam a szállítólevelet, kicsengettem a zsét, oszt húztam a T-pontba a bontatlan dobozommal, h biztosítást kössek rá, meg kapjak ingyen MicroSIM-et.. itt is fontos, h jóelőre másold át az akutális telefonod memóriájába a SIM kártyád számait.. ELŐSZÖR tedd be a kapott SIM-et, másold rá a memoriából a számokat, majd vedd ki, törd ki, h micro legyen, majd úgy a iphone-ba. Ennyi..

  176. Drakenet - 2010.10.15. 15:54

    Bob

    Köszi az infókat kár, hogy csak hétfőn kapom meg, de nembaj kibirom. Utolsó kérdés :) Mi kellett a készülékbiztosításhoz? :)

  177. Bob - 2010.10.15. 16:09

    Drake

    a telefon, személyi, és Te :)

  178. Drakenet - 2010.10.15. 16:10

    Bob, Köszi a segítséget! ;)

  179. Lackó - 2010.10.15. 16:18

    Sziasztok

    Megrendeltem egy 16osat még szeptember 28-án. Azóta semmi hír. Az előbb hívtam fel az ügyfélszolgálatot és csak annyit tudtak mondani hogy nincsen raktáron. Talán a napokban érkezik pár darab de nem valószínű hogy jut abból nekem. Hát nagyon feldobta a napomat…már várok több mint 2 hete és lesz még vagy 2 hét…

  180. Gyuri - 2010.10.15. 16:28

    Lackó melyik boltban voltál?

  181. Pip - 2010.10.15. 17:20

    Végre megvan, csak még nem volt időm kibontani…
    Akinek még nincs annak kitartást kívánok hozzá akinek meg megvan, annak kellemes használatot:-)
    Have a nice day…

  182. eznemhernyóha - 2010.10.15. 17:22

    Békéscsabai Tpontrol esetleg tud valaki valamit hányan várunk i4re? Okt.4.én rendeltem meg azóta várom hogy hívjanak de semmi, hihetetelen és szomorú

  183. PetDrag - 2010.10.15. 17:26

    naszóval:

    ma megpróbáltam megrendelni a 1430-on egy 16-osz, de mától(?!?!?!) nem vehetnek fel rendelést, csak egy "call" listára tettek fel, ami azt jelenti, hogy ha lesz nekik raktáron küldenek egy mélt… meg még gondolom vagy 300 embernek, aztán aki éppen nézi az megrendelheti…

    szóval gondoltam ha már előrendelés NINCS akkor bemegyet a T-Pont-ba itt Szegeden, fel is iratkoztam a listára, hátnem vagyok dobogós, enyhén szólva sem… csaj azt mondta 3-4 hét…

    ja, a 1430-on a srác azt mondta (ahogy fentebb többen is írták), hogy a jövő hét elején az ÖSSZES webshopos és előrendelt telcsit kiszállítják így tuti nagyobb szállítmány kell(ett), hogy jöjjön, de a boltokba szerintem nem nagyon fog jutni, de ne legyen igazam!!!

  184. PetDrag - 2010.10.15. 17:27

    ja, egy gyors kérdés azokhoz aki ma kapták meg (és ugyan bontsa már ki mindenki, pls!!! :-) ) szóval milyen fw van rajta? 4.1-es vagy esetéeg régebbi? (4.0.1 vagy 4.0.2)

    köszi!!!

  185. Lassus - 2010.10.15. 20:04

    Az imént beszéltem a 1430-cal, ugyanis szeptember 30. óta várok én is a 16 gigás telefonra, és a rendeléskor határozottan október 15-öt mondtak. Sajnos nekem azonban említést sem tettek a jövő hét elejéről, azt mondták, nincs információjuk, mikor kapnak árut, és mikor lesznek teljesítve a webshopos rendelések.

    Mennyire lehet biztos az az infó, hogy hétfőn, vagy jövő hét elején az összes előrendelt telefont kiszállítják?

  186. Drakenet - 2010.10.15. 20:05

    Nekem a 32GB iPhone 4-m már a DHL-nél van Hétfőn 20:00 ig megkapom…

  187. gabi - 2010.10.15. 20:17

    Ha ma jegyeztem elő a wetendben, az azt jelenti, hogy heteket kell várni??

  188. Viktor - 2010.10.15. 20:20

    Sziasztok,

    Az Arénában iratkoztam fel 32Gb-ra, kevesebb mint egy hete.

    Most telefonáltak, a megrendelt készüléket holnaptól átvehetem.

    Személyesen az üzletvezető hívott, ami nagyon korrekt szerintem.

    Megpróbálok majd egy kis info-t szerezni, mennyi darab és mikor érkezett, érkezik majd.

    Kitartás mindenkinek!

    Viktor

  189. Bob - 2010.10.15. 20:23

    Pet:

    4.1 (8B117)

  190. A'doma - 2010.10.15. 21:29

    Ma voltam Békéscsabán a Centerben a T-pontban. Egy földre szállt angyal felírta az adataimat és azt mondta, hogy szerinte jövő héten lesz valami a dologból. Fel fog hívni.

    Remélem a privát számán! :D:D

    • KeleMan - 2010.10.15. 21:34

      :D Van még egy pár ilyen angyal az biztos! ;)

  191. gabi - 2010.10.15. 21:40

    Ma de. jegyeztettem elő és most 10 perce hívtak, hogy megjött:d

  192. Championer - 2010.10.15. 21:44

    Hát ha 7főn jön 16 GB-osból akkor lehet bepofátlankodok már 7főn hátha szerencsém lesz, esetleg egy ilyen angyallal:P Bár sajnos én szerintem hátrányban vagyok mivel nem webshopban rendeltem hanem személyesen mentem be és írattam fel magam várólistára:(:(

  193. eznemhernyóha - 2010.10.15. 21:44

    A'doma szerint:

    2010. október 15. péntek – 19:29

    Ma voltam Békéscsabán a Centerben a T-pontban. Egy földre szállt angyal felírta az adataimat és azt mondta, hogy szerinte jövő héten lesz valami a dologból. Fel fog hívni.

    Remélem a privát számán!

    Nah végre egy ember aki Békéscsabán iratta fel magát én két hete azóta nem hívtak, remélem akkor jövöhéten már hívni fognak, ha a prívát számán hív majd fel kérlek tedd közzé:D

  194. Lackó - 2010.10.15. 22:10

    Hát hogy működik ez???

    17 napja rendeltem meg webshop-on a telefont és még mindíg semmi hír róla.

    Más meg bemegy és már a kezébe is adják szinte?

    Nem értem a tmobile-nak ezt a sz@r rendszerét! :S

  195. Championer - 2010.10.15. 22:14

    Lackó!

    Csak úgy valószínűleg ha valaki csak úgy bemegy nem vehet,egyenlőre a webshoposok és a várólistások igényeit elégítik ki aztán ha marad (amit mondjuk kétlek) akkor lehet majd ígyis.

  196. Erik - 2010.10.15. 22:19

    Nem érdekes hogy a t-mobile oldala egésznap le volt fagy va meg most is sztem most kaptak vagy kapni fognak éjszaka és holnap már bárcsak hívnánsk mindenkit!

  197. Championer - 2010.10.15. 22:24

    Énis kívánom hogy legkésőbb keddig mindenkit hívjanak de lehetőleg még előbb is:) Többet között engem is:P

  198. Bob - 2010.10.15. 22:41

    Node :) 66apps telepítve, antenna problémának nyoma sincs.. minden faszányos.. MobilTV zseniális, internet hasít, video jó, face time müxik :) megyek lassan alvadni, nektek meg kitartást, meg jön az ;) – ahogy nekem is 3 hét után..

  199. Pip - 2010.10.15. 23:10

    sziasztok, tapasztalatok:
    a telefon gyors… tényleg rendben van..
    antenna probléma sajna létezik balkezben fogom a telefont és jobb ujjal potyogtetek.
    Itt ahol most ülök ebben a szobában és székben a 3GS-el 5 palcika volt, ritkán esett le 4re.
    Most ahogy irogatok, 1 palcika van a térerő kijelzőn …
    Meg rosszabb hír, hogy a 3GSen futó összes alkalmazasomat nem updatelte be a Szar iTunes!!
    Volt egy backup, annak köszönhetem, hogy az adatokat ide vissza tudtam állítani !!!
    Szerintem mindenki aki 3GS rol vált át az próbáljon nagyon körültekintő lenni:-((
    Retina parade rendben van.
    gyorsasagra nincs panasz, a kép illetve a szöveg tényleg nagyon élesen látszik.
    És meg egy apró poén:
    bementem a westendbe és miközben várakoztak volt ott egy kiállítási darab i4esbol bent a sarokban, mondom magamban megnezegetem mit raktak ki ide??
    nézem , nézem ..,
    de jó,
    de egy kicsit szaggat!!!
    mondom mi a fuck ez??? meg, hogy ez szagasson??!!!
    na kattintottam kettot alul és több mint 20 alkalmazás ment egyszerre.
    mar amennyit bezartam, mert nem hulyeskedek. egy ido után mar nem volt kedvem nyomkodni annyi futó app volt rajta.
    Szoval ezzel csak azt akartam mondani, hogy baszottul jó gyors telefon, hogy ennyi alkalmazást kezel egyszerre.
    És akkor is eppen, hogy szagatott!!
    nagyon profi.
    1. évig
    aztan jön a következő :-)
    Mindenkinek jó szórakozást kívánok hozzá..

  200. Tóth Soma - 2010.10.15. 23:25

    Bob szerint: MobilTV zseniális,

    mivel nézed kedves Bob?

    eddig csak erre nem tudtam rájönni

    várom válaszod

  201. Tóth Soma - 2010.10.15. 23:27

    Pip!

    Nekem is csak 1 pálcika van a 3GS-es 5 helyett, de ugyanazt produkálja azzal az eggyel is.

    Az appokat is lehet szinkronizálni, csak azt nem kínálja fel alapból.

    (a szeptember 13.a után kiadott i4 ekhez már nem jár gyári tok, valószínűsítem, hogy már kijavították a hibát.)

    Az iTunes-szal kapcsolatban pedig egyetértek, egy nagy fos.

    Ráadásul szaggat is egy 300ks asztalin….

  202. Pip - 2010.10.15. 23:31

    Soma:
    Hogyan??
    lécci írd emailben
    ide:walle667@aol.com
    thank yu:-)

  203. Matt - 2010.10.15. 23:42

    Kérdezhetek pár igen hülye kérdést, amikre nem tudom a választ?:D Ha már iTunes-ról meg ilyenekről esik szó.

    Szóval: Ha 3G-met a réi laptopomon szinkronizáltam, azon a gépemen van az összes alkalmazás. De ez a gépem lassan felmondja a szolgálatot, és ha veszek 4-est akkor azt már az új laptopommal szeretném szinkronizálni. Ebben az esetben csak annyit kell tennem, hogy az iTunes/Alkalmazások mappát átteszem erre a gépre, és elérhetővé válik az új gépen az összes alkalmazás?

    Másik hülye kérdésem, hogy ha tesóm megörökli régi iPhone-om, és restore-olni fogom azt meg lehet oldani, hogy az általam megvett alkalmazásokat fel tudja rakni a telóra? Illetve saját accountjával tudja majd frissíteni ezeket az alkalmazásokat az app store-ban?

    Tudom a téma nem idevág, de látom ti segítőkészek vagytok:)

    Előre is köszi!

  204. Pip - 2010.10.16. 00:31

    matt:
    hat igen ezek azok a kérdések amin sokan elakadnak.
    én csak annyit tudok adni tapasztalatból, hogy a régi telefonodnak és az újnak különböző legyen a neve. akkor két külön backupot tudsz csinálni aztan mehet a gyakorlás , de szerintem azert legyél nagyon korultkeinto..
    sok sikert …

  205. Bob - 2010.10.16. 00:31

    Soma:

    aktiválod szépen a T-mobile weboldalon – bejelentkezel, majd az előfizetésem testreszabása… – VAGY ahogy le van írva ott sms-ben aktiválod – már ha van rá előfizetésed (nekem van a MédiaMánia csomagban. Aztán iphone, safari, web'n'walk, mobiltv .. ott vagy az alapcsomag – ha van előfizud – vagy az ingyenesen nézhető – ha nincs.

    Ennyi.. de ez mind le van írva a T weboldalán is ;)

  206. Matt - 2010.10.16. 01:17

    Pip:

    Köszönöm a választ, igen, nem nagyon tudom hogyan lehetne ezeket a problémákat megoldani… backup alatt ugyanazt érted, mint mikor minden alkalommal csatlakoztatom a telót és az iTunes felmásolja az alkalmazásokat, frissítéseket a gépre? Vagy lehet úgy is, hogy külön mentem csak azokat az alkalmazásokat, zenéket, képeket stb. amik éppen a telefonon vannak?

    És arról tudsz valamit mondani, hogy másik iTunes account-al tudja-e majd tesóm frissíteni az alkalmazásokat?

    Illetve van még egy idióta kérdésem: ha esetleg másnak adom el a telóm, és itthon a saját gépemen csinálok egy restore-t, akkor már más géppel is lehet majd szinkronizálni a telót, ugye? tudom alap kérdések, de soha nem voltam még ilyen helyzetben… tényleg köszönöm a válaszod, sokat segít!

  207. Adamlukacs - 2010.10.16. 10:05

    Ahhoz képest, hogy az SMS-ben a t-mobile hétfő 20 órát irt tegnap reggel már 9kor nálam volt az iPhone. Most is arról postolok épp, minden igényemet kielégíti a telefon. Nagyon boldog vagyok :)
    Kitartás mindenkinek, ezért megéri várni. :)

  208. Bob - 2010.10.16. 10:32

    Nakérem..

    Akksi nagyon jól bírja.. 3,11 órán keresztül folyamatos net, játék, skype, mobil tv, stb.. + 9,53 óra készenlét .. és 62%.

    Persze ehhez kell az is, h amint nem használod a mobil adatforgalmat, azonal kapcsold ki.. ugyanígy kikapcs a helymeghatározás, a push üzenetek, szinkronizálások, wifi, stb.. más szóval minden olyan dolgot, ami a háttérben fut. Az is fontos, h a háttérben futó alkalmazásokat is mindig ki kell kapcsolni, ahogy befejezed az adott alkalmazást.

    Ennyi a trükk :)

  209. Tóth Soma - 2010.10.16. 11:36

    Pip!

    Mail ment! :)

  210. MasterMind - 2010.10.16. 12:04

    Van olyan aki a héten kapott 16gb-t, úgy hogy t-pontba személyesen ment be rendelni?

    Másik kérdés, hogy szombaton szerintetek szoktak hívni?

  211. Drakenet - 2010.10.16. 12:22

    Adamlukacs, webshop?

  212. gabi - 2010.10.16. 12:24

    Milyen védőtokot érdemes venni hozzá????

  213. Championer - 2010.10.16. 12:25

    Az engem is érdekelne hogy van-e olyan aki 16GB-os várólistára íratta fel magát és már megkapta mert én is arra várok és eképpen. Előre is kösz az infót!

  214. Pip - 2010.10.16. 12:38

    Soma: level nem jött:-((
    matt: később írok, mert meló van…
    de nagyjából jo az elképzelésed..

  215. Bob - 2010.10.16. 12:41

    gabi,

    leginkább semmilyent. Védőfóliát a hátuljára – ez fontos, az elejére is tehetsz. Bumpert pedig köré. Ennyi.. a tokok (ha nincs lefóliázva a telefon) összekaristolják egy idő után.. annak amelyiknek meg hátulja is van (kemény v. szilikon) bemegy a por és egyéb. Egy jó minőségű bőrtok sem rossz – de akkor is fóliázd elől – hátul.

  216. eznemhernyóha - 2010.10.16. 13:49

    Aki Békéscsabán rendelt elő annak üzenem az ügyfélszolgálattól kaptam egy emailt és azt írja jövő héten várható a a készülék, de pontos időt még mindig nem tud mondani ki hitte volna:D

  217. tibi - 2010.10.16. 13:59

    tegnap ismét westend ben jártam és ismét rákérdeztem a csütörtökön pletykának hangzott dologrol miszerint csütörtökön aztmondták hogy pénteken lessz

    péntek volt tegnap ugyebár de a srác azt mondta akitől megkérdeztem hogy ő még 1darab iphone 4 el se találkozott a mai nap

    ennyit erről

  218. Matt - 2010.10.16. 14:02

    Pip:

    Köszönöm, várom a válaszod!:)

  219. Championer - 2010.10.16. 14:09

    Tibi!

    Lehet azért nem mert először a webshoposoknak küldik ki a készülékeket és csak utána juttatnak a boltokba a várólistásoknak. Persze ez csak egy tipp.

  220. Matt - 2010.10.16. 14:19

    Tudtok olyan telefonos üzletet Pest belvárosában, ahol vágnak micro simet és adnak hozzá adaptert?

  221. Tóth Soma - 2010.10.16. 14:25

    Matt:

    minden t-mobile ban ingyen cserélik micro-ra, és 100 Ft-ért adnak hozzá adaptert.

    Ha nem T-Mobilos vagy, az összes olyan GSM ben ahol forgalmaznak i4 et, ott hasonló áron megoldható, vágással is.

  222. Tóth Soma - 2010.10.16. 14:27

    Championer:

    Én a debreceni t pontban irattam fel magam 4.én, 7.én már a kezemben volt, 3 A4es oldalnyi várakozóval együtt.

    Nemtudom srácok, hogy hogy nem kaptátok meg eddig sem, lehet nekem volt szerencsém.

  223. A'doma - 2010.10.16. 14:27

    Nekem 3 G-m van jelenleg és szeretném erről az appokat áttenni a 4-re.

    Aki tud ebben segíteni az legyen szíves írjon a knadam@freemail.hu címre. Azért fontos, mert már a 3G-t nem akarom hazahozni, hanem egyből eladnám.

    Köszönöm!

  224. Yoro - 2010.10.16. 14:30

    Prohardver hardveraprójában van valaki aki ócsón csinál ilyet

    én kettőt is magam vágtam ki kisollóval, semmi gond nem volt.

  225. Championer - 2010.10.16. 14:34

    Tóth Soma

    Jó neked:/ Remélem igazak a fentebbi specifikációk és infók és jövő7en már én is a kezemben tarthatom a 16 GB-osomat.

  226. Tóth Soma - 2010.10.16. 14:36

    Megoldás, aki alkalmazásokat akar húzni 3GS-ről 4-re!!!

    http://forums.macrumors.com/showthread.php?t=9735

    Én ez alapján csináltam, nemtudom már hogy pontosan melyik hozzászólást követtem, de az egyik működik!

  227. Matt - 2010.10.16. 14:36

    Soma:

    Az új ikon előfizetést továbbadom a régi iPhone-ommal, abba kéne adapter, a mostani saját kártyámat szeretném vágatni a 4-esbe. Ha kérem, hogy cseréljék ki a régi simemet micro simre, de közben kapok új számmal előfizetéssel micro simet úgy is megcsinálják?

  228. Tóth Soma - 2010.10.16. 14:42

    Igen, én is pontosan ezt csináltam.

    Ha ott vagy és nem akarják, hívj engem: 30/261-4467, tesóm T-s.

  229. Tóth Soma - 2010.10.16. 14:50

    Aki meg nem tud jól anglolul, annak ezt javaslom:

    http://forum.iphone3gmobil.com/itunes/1220-hogyan

    Sok sikert!

  230. Matt - 2010.10.16. 14:50

    Soma:

    Le a kalappal, nagyon rendes vagy! De ingyen kéne nekik am megcsinálni, vagy pénzért? És te is ugyanígy lepasszoltad az új előfizut? És akkor ahogy írtad adaptert is kell hogy adjanak hozzá?

    Tényleg köszönöm a segítséget!

    Ja és a "hogyan tegyek át minden adatot régi iPhone-ról az újra" rész még mindig nem világos.. Azt iTunes-.on keresztül nem lehet megoldani, hogy minden kontaktot, zenét, alkalmazást, képeket, videókat, stb. backup-oljunk és simán fel tudjuk tenni az új telóra?

  231. Tóth Soma - 2010.10.16. 14:57

    Én bementem, (nem ismertek, tesóm egy emelettel feljebb van) mondtam h i4 és odaadtam a régi SIM-emet, hogy cserélje ki. Ad egy uj SIM-et, beaktiválja a régi számoddal, a régi előfizudra. Az ikon 200 at pedig a másik telómban használom(áll a polcon=), ehhez kértem egy adaptert.

    Mindez 100Ftomba került, a SIM csere ingyenes, de ha akadékoskodnak, hívj nyugodtan =)

  232. Tóth Soma - 2010.10.16. 15:00

    Alkalmazás sync: én leszinkronizáltam iTunes-szal, aztán i4 rácsat, autamat sync-re okét nyomni, és felhúzta magától.

    Tehát két sync egy gépen, először a 3ast, aztán a 4est.

    Nekem át dobott mindent.

    De amilyen fos ez az iTunes nem lennék meglepődve, ha valakinek mégse.

    Erre az esetre linkeltem a fórumtémákat.

  233. Lackó - 2010.10.16. 15:58

    Valaki nem tud arról valami hogy a webshop-os rendelésekből lesz-e a jövőhéten valami?

  234. gabi - 2010.10.16. 16:00

    Bob, köszönöm!

  235. Championer - 2010.10.16. 16:06

    Elvileg a webshoposok vannak előnyben szóval szerintem biztos, ezek szerint 16 GB-os modellt rendeltél abból az elhangzottak szerint 7főn érkezik egy nagyobb szállítmány. A 16 GB-os várólistásokról nem tud senki semmit?

  236. Lackó - 2010.10.16. 16:15

    16ost rendeltem igen. Nagyon szeretném ha lenne valami belőle már a jövőhéten.

  237. holden81 - 2010.10.16. 16:23

    Viktor!

    Átvetted a 32 gigás telefont az Arénában? Sikerült megtudnod valamit a várólistáról/készletről?

  238. Matt - 2010.10.16. 16:58

    Most hívtam a 1430-at, egyetlen kérdésemre sem tudtak válaszolni. Most akkor ha boltban szeretném megvásárolni az iPhone 4-et, akkor, de nem szeretnék csak ezért felutazni Budapestre akkor telefonon hívhatom a kiszemelt boltot és ott felírnak majd telefonon keresztül?? Vagy hogy a p*csába lehet feliratkozni nem személyesen??

  239. Viktor - 2010.10.16. 17:00

    holden81: hello. Pech, már vidéken voltam tegnap este, mikor jött a telefon. Csak holnap veszem át, mikor visszamegyek.

  240. eznemhernyóha - 2010.10.16. 17:50

    Azért ez is érdekes aki szépen otthon kényelmesen megrendelte webshop-ban az hamarabb megkapja mint én aki évek óta előfizető vagyok és egy órát álltam a feliratkozásnál sorba, ezt nem nagyon értem ha így van, vicces

  241. Matt - 2010.10.16. 17:54

    Segítsetek kérlek, volt aki telefonon iratkozott fel, úgy hogy felhívta azt a T-Pontot, ahol majd személyesen meg akarja venni a telefont? Mert videéken lakom, ezért nem szeretnék Pestre utazni..

  242. gabi - 2010.10.16. 18:32

    Matt, én úgy tudom, hogy az üzleteket nem is lehet felhívni…vagy tévedek? Nekem legalábbis nem sikerült feliratkoznom, csak személyesen…

  243. Türelmetlen - 2010.10.16. 18:57

    Sziasztok!

    X.13-án iratkoztam fel 32GB-os iPhone4-ért X.15-én hívtak telefonon ma átvettem (X.16.)

    Lehet, hogy korábban kellett volna feliratkoznom vagy csak szimplán mázlim volt.

    Üdv.

  244. tibi - 2010.10.16. 19:44

    türelmetlen meik boltban volt ez

    üdv tibi

  245. Gabe - 2010.10.16. 19:47

    Azok akik pár nappal a rendelés után vették át a telót, írják le légyszi, hogy hol rendelték meg. Pl. Türelmetlen. Köszönöm.

  246. gatish - 2010.10.16. 20:37

    Én ma voltam benn a debreceni T-Pontban, felírtak nekem egy 16 gigásat. :) Remélem, hogy jövőhétre meglesz a kicsike. :P

  247. Bob - 2010.10.16. 20:53

    Gabi,

    szivesen.

    – és jól tudod, nincs közvetlen számuk, csak pár vidéki T-pontnak.

  248. PetDrag - 2010.10.16. 21:35

    Köszi, Bob, gondolom akkor már mindegyiken 4.1 van/lesz… ezesetben pár hétig (bár remélem csak napig!!) egy jb-kelt iPod touch-om lesz, mert kell a függetlenítés… :-/

    Hát kíváncsi leszek a várólistára, szerintem nagyon sokan voltak előttem, szóval nem lepődnék meg ha a szegedi "angyalkának"(akinek én is szívesen elfogadnám a számát!!! ;-) ) igaza lenne és 3-4 hét lenne a várakozási idő…

  249. Bob - 2010.10.16. 22:05

    Pet, nincs mit.. a JB-nek még nem igazán értettem a hasznát, gondolom az aki meg tud venni egy ilyen kaliberű telefont, nem annyira sz@rrágó, h ne tudjon pár (akár ezer) forintot kifizetni azokért a porgramokért, amelyeket szeret.. – legalább is szerintem

  250. Matt - 2010.10.16. 22:14

    gabi:

    Hát minden üzletnél van telefonszám, gondolom fel lehet őket hívni.

    Miért, mindenki személyesen ment be feliratkozni a különböző t-pontok listájára?

  251. Bob - 2010.10.16. 22:24

    Matt,

    azok a 80-as számok közvetlenül az ügyfélszolgálathoz futnak be ;)

  252. Matt - 2010.10.16. 22:52

    Bob:

    És akkor ez mit jelent? Ott meg fel tudok iratkozni? mert a 1430-on nem tudtam…

  253. Bob - 2010.10.16. 23:05

    Matt,

    nemtudom :( én anno a 1430-on rendeltem.

  254. Tóth Soma - 2010.10.16. 23:05

    A jailbraket nem ajánlom, a t visszahívja a jbs telefonokat. Már nem egy haver mondta. De nézzetek utána neten, mielőtt jailbreakelnetek!

  255. PetDrag - 2010.10.17. 01:24

    Bob, nekem most 3GS-em van és alapvetően az unlock miatt kellett a jb és amúgy vettem rá appokat, de még anno a Rock-ból (most már ugye az is Cydia), pl. iReal sms, Intelliscreen és az Intellidial, de AppStore-ból még nem… és ha már van Installous akkor nem az 1-2 dolláros appokat "nézem meg" hanem a drágábbakat (is), amiket amúgy nem vennék meg, mert annyira nem is kellenek…

    De hogy ne csak off legyek:

    Matt, nekem azt mondták pénteken, hogy aznaptól nem vehetnek fel előrendelést, de az a kislány akivel először beszéltem és kapcsolt még nem is tudta csak aki tutira ezzel foglalkozik…

    Soma: én ilyet nem hallottam!!! Amúgy meg nem értem mire is "hívnának" vissza, megvettem a telót vagy 120-130 ezerért díjcsomagra való hűség nélkül (azért is volt ilyen drága!!) akkor mire fel lenne gondjuk??? Fizetem a havi díjat, pont…

  256. PetDrag - 2010.10.17. 01:25

    ja, bocs, amúgy meg visszahívás előtt egy restore és kész… ;-)

  257. Ryandemeroux - 2010.10.17. 02:36

    En csutortok este rendeltem meg a 1430-on egy 32-est, penteken hivtak megint, jott az e-mail. Majd erkezik es akkor megirjak a szallitas idopontjat. Kivancsi vagyok.

  258. PetDrag - 2010.10.17. 08:37

    OFF senki nincs? na, mindegy, még az jutott eszembe, hogy T-nek szerintem amúgy meg semmi kára nem származik a jb-ből, sőt! arra gondolok, hogy az így "egyszerűbben" beszerezhető appok jellemzően net forgalmat generálnak… ;-) az unlock az más, de mondom, gyakorlatilag nem károsodnak, mert a havi előfizetés díját fizetem 2 év hűséggel (igaz csak 1800 Ft-os csomaggal…) a telefont meg kifizettem… ON

  259. MasterMind - 2010.10.17. 10:41

    Tegnap ismételten bementem az Europarkba, számlát fizetni, és ezzel a lendülettel rá is kérdeztem i4-re. Előszőr azt mondta a nő, hogy a jövőhét elején fognak szerinte hívni, majd elhintettem neki, hogy én úgy tudom, hogy hétfőn érkezik nagy szállítmány, erre azt mondta, hogy igen, szóval valószínűleg hétfőn hívnak…Kitartás, jövőhéten mindenkinek meglesz aki vár:)

  260. PetDrag - 2010.10.17. 11:48

    köszi, Master, ez jó hír, remélem Szegedre is jut vagy 40-50 db, hogy rám is sor kerüljön… :-)

  261. Championer - 2010.10.17. 12:37

    Hát ha tényleg meglesz jövő7re akkor lepacsizok az eladóval mikor átveszem:) Ha csak akkor még egy puszi is belefér már ha barátnőm nem kísér el xD

  262. Championer - 2010.10.17. 12:40

    U.i.: a második mondtad úgy akart kezdődni hogy : Ha csaj:P

  263. holden81 - 2010.10.17. 13:11

    Végre valami biztató fejlemény! Köszi MasterMind!

  264. Viktor - 2010.10.17. 19:17

    üdv!

    Ma átvettem a készüléket az Aréna-ban. Információ, hogy most már folyamatosan érkeznek a készülékek – minden szerda -, de hogy mennyi azt sajnos nem tudom megmondani. Ők pedig ilyen info-t nem adhatnak ki.

    Kedves volt a hölgy, kérdésemre elmondta most kb. 300-an vannak a listán. Legtöbben 16GB-os készülékre várnak.

    Véleményem szerint így aki 32-est rendel, az megkapja hamarabb.

    A készülék fantasztikus!

    Kitartás mindenkinek!

  265. Championer - 2010.10.17. 19:38

    Viktor!

    Ezek szerint akkor de a 32 GB-os modellt rendelted meg?

  266. Matt - 2010.10.17. 19:42

    Na feliratkoztam a Westendben, van aki mostanában iratkozott fel oda?

  267. Viktor - 2010.10.17. 19:44

    Championer : szia. Igen, pontosan egy hete megrendeltem és ma át is vehettem.

  268. cantro - 2010.10.17. 19:46

    Matt: én pénteken iratkoztam fel, akkor azt mondták kb. 50en vannak a listán

  269. Gyuri - 2010.10.17. 22:06

    Viktor!

    Volna egy fontos kérdésem:)

    Magánszámról hívtak mikor megjött a teló???

    :)

    Köszi előre is:D

  270. Viktor - 2010.10.17. 22:35

    Gyuri: Hello. Igen magánszám volt.

  271. tibi - 2010.10.17. 23:29

    szevasz viktor

    a westendbe iratkoztál fel egy hete és kaptad meg ma?

    mert én ott iratkoztam fel énis pont egy hete 32gb s re de még semmi

    üdv

  272. Gyuri - 2010.10.17. 23:49

    Viktor!

    Köszi a választ……akkor kinyomtam őket:S:S:S

  273. Matt - 2010.10.18. 01:32

    cantro:

    50 az nem durva szerencsére, az Arénában ahogy olvasom már több, mint 300-an vannak…azért ez nem semmi…

  274. cantro - 2010.10.18. 02:49

    ja ez nem durva, örülnék ha holnap szólnának is hogy megjött, csak miután eljöttem akkor jutott eszembe hogy meg se kérdezte hogy 16v32 gb-osat kérek… hogy hova írhatott fel azt nem tudom

  275. Drakenet - 2010.10.18. 10:53

    Megjött!!!

    Kb. fél órája vettem át. Gyönyörű! Megér rá várni.

    Mindenkinek kellemes használatot, aki vár rá annak meg nagyon kevés várakozási időt kívánok!

  276. Gugu - 2010.10.18. 11:41

    Sziasztok, maz elozetesvhiresztelesek miatt most voltam a Budafoki uton, ahol a premier napja ota fel vagyok irva 32Gb-re (25. Voltam aznap, de 32es nem jutott) a listak eleg ossze visszak, kiderult nem is az elejen voltam, a premieres sorszamot mutogatva a csaj megigerte hogy elore hoz. Most senmijuk sincs, es azt mondta nem is tudjak hogy jut-e nekik egyaltalan most. Ha esetleg kapok, akkor beirom ide.

  277. FlaZol - 2010.10.18. 11:49

    Hello!

    Én szept. 29-én rendeltem elő egy 16GB-osat, és ma kaptam értesítőt, hogy szerdán várhatom, hogy hozza a futár. Szerintem megérkezett a 16GB-os utánpótlás :)

  278. Viktor - 2010.10.18. 11:49

    tibi: Az Arena-ban voltam, írtam is feljebb.

    Gyuri: Ez van…ne nyomjad ki. :S

  279. Acsa - 2010.10.18. 11:52

    Most jött az sms. iphon4 16g holnap szállítják okt. 4-én weben rendeltem.

  280. Dannyka - 2010.10.18. 11:57

    A Camponában voltam szombaton és ott ki volt rakva a most megveheted iPhone4-es tábla…

    Ha esetleg valaki arra lakik…

  281. Lassus - 2010.10.18. 12:01

    Kb. 10 perce kaptam meg az sms-t, hogy a holnapi napon szállítják ki a telefont :)

    Szeptember 30-án rendeltem elő a webshopban, 16GB-os verzió.

  282. Yoro - 2010.10.18. 12:06

    Nekem is megjött az értesítés webshopból, holnap szállítják (szept. 30-án rendeltem). 16Gb

    Budafoki úton is voltam, ott 51.-nek mondtak október 7-ei feliratkozással, de még semmi ma reggel

  283. adam.hu - 2010.10.18. 12:51

    :no: Október 5-én iratkoztam fel a Westendben, még semmi! Most voltam félórája érdeklődni, semmit nem tudtak mondani! Felháborító, különösen azért, mert egy múltheti érdeklődésem alkalmával félfüllel hallottam az egyik T-s csávó beszélgetését telefonon, valami haverját hívta, hogy kelle-e neki iPhone 4, mert akkor zárás előtt félórával menjen be, keresse őt és kézbe adja neki az iPhone 4-et! Biztos, hogy nem várólistás volt a kis köcsög, mert a ahogy beszélt vele lejött, hogy a haverja! Felháborító parasztságnak tartom!!!

  284. Csumpi - 2010.10.18. 12:51

    Október 8-an rendeltem az 1430-on,16gigást és nekem is most jött az SMS meg az email,hogy holnapig jön! :)

  285. iGirl - 2010.10.18. 13:12

    aki szegeden feliratkozott, az kapott már i4et?

  286. Chris - 2010.10.18. 13:16

    Én a hétvégén voltam 3 helyen, persze egyikben sem volt ájfón, de ezeket az infokat tudom az ügyintézőktől:

    Mammut: kb 2 hét

    MOM Park: kb 1-2 hét

    Duna Plaza: kb 1 hét

    Kíváncsi leszek, melyik bolt fog előbb telefonálni…

    Még annyi, hogy a Mammutban volt a legkatasztrofálisabb tájékoztatás, az ügyintéző hölgy nem igazán volt tisztában a logisztikával, meg úgy az üzletszabályzattal általában..

  287. PetDrag - 2010.10.18. 13:22

    jó hír!!!

    az imént beszéltem a 1430-cal és rákérdeztem, hogy mi újság az alőrendelésekkel, mert pénteken(-től) ugye nem lehetett. azt mondja a sárc: reggel volt egy kis időszak amikor tudtak (volna) rögzíteni, de mire egyet végigcsinált volna már nem élt a lehetőség… beszélgetés közben egyszercsak felkiáltott, hogy húha, megint lehet! mondom akkor ne habozzunk, csináljuk! végigment az igénylésem, a webshopban szállításra vár állapotban van, e-mailt is kaptam róla, ez pedig szerintem azt jelenti, hogy jött egy sárga tállal 16-os!

    annyit még mondott a srác, hogy eddigi tapasztalat, hogy ha ma be tudta rögzíteni akkor max. 3-4 nap! ha így lesz… dejólenne! ;-)

    KITARTÁS és próbálkozzatok!!

  288. adam.hu - 2010.10.18. 13:37

    :no: Kapja be a….."bokámat" a Westend T-mobile!!! Főleg az a kopasz szemüveges csávó, aki a haverjának minden néllül adott a múlt héten iPhone 4-est! Hol a többi???

  289. adam.hu - 2010.10.18. 14:10

    :reallypissed: Mikor hívnak már, hogy mehetek a Westend-be az iPhon 4-ért?????????
    Komolyan felháborító!!!

  290. holden81 - 2010.10.18. 14:19

    Dühítő, de engem sem hívtak még (okt. 5. 32 GB Europark). Lehet, hogy ma az Arénában is feliratkozom a listára.

  291. Finuccik - 2010.10.18. 14:36

    Én okt.15-én rendeltem a webshop-ban és 7 üzletben vagyok feliratkozva,egyébként ez már vicc,hogy 7 üzletben kell feliratkoznod és mégsem hívnak sehonnan:)A legelső üzlet az Aréna pláza volt okt. 5-én.Semmi hír!

    Most hívtam a 1430-at és azt mondta,hogy a legutolsó dátum,amit eddig ma kiszolgáltak az okt 13-a volt.

    Várom,hogy engem is hívjanak valamelyik üzletből vagy valami sms-t kapnék már…..

    Egyébként valakit hívtak már ma bármelyik üzletből is???????

  292. Adam.hu - 2010.10.18. 15:00

    :reallypissed: Finuccik! Nem nagyon akarnak hívni, sajnos!!! MIÉRT kell ennyit várni? Bezzeg a gagyi samsung galaxy s-et bármikor meveheted! Elég kacsópurdé ez a T-mobile!

  293. eznemhernyóha - 2010.10.18. 15:28

    Békéscsabai Tpont Okt.4.-én rendeltem és ma sem hívtak nem is meglepő, vicc amit csinálnak komolyan meddig kell várni amíg jön a kövi generációs Iphone ?…!

  294. Yoro - 2010.10.18. 15:33

    Na a Budafoki útról is hívtak, hogy mehetek érte (de én a webshopot választottam). Reggel még 51.-ik voltam:)

  295. Ryandemeroux - 2010.10.18. 15:34

    En ma beszeltem a 1430-al, azt mondtak hogy ma, de legkesobb holnap kiszallitjak.
    Okt. 14-en rendeltem a kozponti szamon, 32gb. Azt mondta a srac hogy csutortokon jott nagy szallitmany, penteken feldolgoztak, ma kezdik a kiszallitast. Legyen igy. Durva, h egyes emberek mennyit varnak ra.

  296. cantro - 2010.10.18. 15:59

    Yoro: ha te webshopból veszed és lemondtad a budafoki útit, én átvenném a tiedet :D nem lehetne ezt megoldani?

  297. Gabe - 2010.10.18. 16:02

    Yoro,A budafoki úton voltál az 51.-ik?

    Mert én Okt.5.-én voltam bent akkor kaptam a sorszámomat ami állítólag a 26.-ik volt.Most voltam bent megint hátha,és még nem igazán kerültem sorra a rendszerük szerint.

    Mire én kérdezem a hölgyet hogy akkor mikor k.b.,erre azt mondja kedvesen hogy nem tudja hogy mikor és hogy hányadik is vagyok a sorban,na mondom erre,az szép.

    Erre a kis hölgy:Nem tud mit tenni mert el vannak zárva a készletek és nem is ők intézik hogy ki az aki a sorra került,sajnálja,nem tudok mit mondani,mondom én sem,passz…

    Várok még pár napot aztán megkeresem a T-systems-et egy levelemmel hátha az már célratörőbb lesz…

    Üdv.

  298. Finuccik - 2010.10.18. 16:12

    Én azt mondom kitartás,a 7 üzletből,ahova leadtam a rendelést csak felhívnak mostmár:)vagy mégsem….????????VICCC

  299. A'doma - 2010.10.18. 16:21

    Bíztam benne én is, hogy hívnak Csabáról, de sajnos nem így lett. Talán holnap… :(

  300. Robi - 2010.10.18. 16:24

    Az előbb beszéltem a 1430-al, azt mondták 16gb-osra nem tudnak rendelést se felvenni, infot se tud hogy mikor érkezik, 32esre tud előrendelést felvenni…

    Debreceni üzletbe érdemes szerintetek megpróbálni?

  301. eznemhernyóha - 2010.10.18. 16:27

    Én két hete bízok benne, és elég érdekesnek találom hogy ennyi idő alatt nem érkezett i4 csabára, mert az biztos hogy 10nél többen nem lehetünk a várólistán egy ilyen kisvárosba, kénytelen leszek szerdán bemenni ha addig nem jön :S

  302. Fuga - 2010.10.18. 16:40

    Yoro:A Budafoki útról hívtak ,ott voltál az 51.-ik???

  303. Yoro - 2010.10.18. 17:09

    cantro: hat basszus, ha elobb szolsz…:(

  304. Lackó - 2010.10.18. 17:37

    Megrendeltem a telót webshop-on 28án és ma változott meg a rendelés státusza arra hogy kiszállításra várva. 20án elméletileg megkapom. :)

  305. Bob - 2010.10.18. 17:47

    :) csak megjön az mindenkinek.. én spec. 3 hetet vártam rá, és megérte.. ergo ne adjátok fel!

  306. penell - 2010.10.18. 17:48

    Nekem is ma jött az SMS meg az E-mail 10:28-kor hogy Szállítás várható időpontja: 2010.10.20. 20:00-ig. Szeptember 27-én előrendeltem már itt volt az ideje hogy megkapjam iphon4 16g.

  307. eznemhernyóha - 2010.10.18. 18:44

    Akkor leszűrve az információkból arra a következtetésre jutottam hogy aki wabshopból rendelte azokat szolgálják ki először, aztán jövünk mi akik előrendeltünk a boltokba, remélem mihamarább

  308. Ella - 2010.10.18. 19:05

    Október 11-én rendeltem a telefonos ügyfélszolgálaton 16gb-osat, eddig akárhányszor hívtam őket mindig mást mondtak. Egyszer azt, hogy nem tudják mikor lesz kiszállítva, egyszer azt, hogy holnap már szállítani fogják, szóval nem kell mérget venni az állításaikra.. :) Amúgy webshopon nekem is "szállításra vár" a státusz, de még semmi infót nem kaptam arról, hogy esetleg szállítanák.

  309. Norin - 2010.10.18. 19:18

    Én tegnap rendeltem a webshopban,ma lett kiszállítás státuszba,de hogy mikor,csak azért hívtak hogy 10 rugoval többre számítsak mert elö számlát vagy mit kell fizetni.11 éves aranykártyával,no comment.:)ja a számláim bankbol idöbe leemelik,ez érdekes egy cég

  310. Common89 - 2010.10.18. 19:18

    El se hiszem de eljött a nap :) ma hívtak hogy átvehetem az Iphone 4 16gb-osomat. Szept. 28-adikán rendeltem webshopoon :) Holnap hozza a Dhl!!!! Remélem titeket is hívnak…

  311. Feri77 - 2010.10.18. 19:35

    A tököm televan az "előrendeléssel". Fizetett bárki előleget? Nem? Akkor mi ez a faszom lista? Ott állnak a polcokon ezerszámra, de aki 7 helyen iratkozott fel, max 1-et vesz meg, a másik hatot pedig napokig tárolják…

  312. Championer - 2010.10.18. 20:06

    Van olyan aki nem webshopban rendelt 16 GB-osat és kapott már értesítést?

  313. Championer - 2010.10.18. 20:28

    Most hívtak! Holnap át is vehetem sőt akár ma de ma már nem akarok kimenni örsre! Végre!!!!!!!!!!! Azt mondták pár nappal korábban is hívtak volna csak rosszul írták fel a számom! I love T-mobile (L):D Kitartás mindenkinek!

  314. cantro - 2010.10.18. 20:59

    championer: ha örs akkor gondolom árkád, mikor iratkoztál fel ott?

  315. Championer - 2010.10.18. 21:16

    Uhh az egy jó kérdés megmondom az őszintét nem emléxem már pontosan de vagy szeptember legvége vagy október legeleje volt. És személyesen irakoztam fel várólistára ha ezt is kérdezné valaki később.:)

  316. MasterMind - 2010.10.18. 21:22

    Engem meg jól felhívtak ma, ahogy ígérték:P I love T-Mobile, too:D

    Holnap se hívnak fel, tömegmészárlást rendezek az Europarkban!:)

    • KeleMan - 2010.10.18. 21:58

      MasterMind! Bár tudom, hogy viccnek szántad, legalábbis remélem!, de vigyázz az ilyen kijelentésekkel. Amerikában volt egy hasonló eset, hogy egy videójátékban (azt hiszem WoW) azt írta valaki, hogy kinyírja a köcsögöt, és rá egy órára kopogtatott az FBI az ajtaján…

  317. csumpi - 2010.10.18. 21:51

    Én már nem aggódom!!!Már csak egyet kell aludni :)

  318. krs - 2010.10.18. 22:27

    Mammut: ma 2-3 hetet mondtak

    Dunaplaza: 32 GB-s van raktáron. 16os várolista.

  319. Drakenet - 2010.10.18. 22:27

    Nem tudja valaki, hogy mi van a Bumperekkel szerez a T-Mobile mert az én iPhonomnak a proxity sensorral nincs baja, de a térerőt eldobja…

  320. MasterMind - 2010.10.18. 22:37

    KeleMan:

    Ismerek ilyen történeteket igen:) Abszolút vicc volt csak:) Csak hihetetlen, hogy ennyit kell várni:P

  321. tibi - 2010.10.18. 23:29

    viktor kössz a választ

    am ma voltam az arénába felirattam magam 32gb s re

    azt mondták hogy 32 esre kevesebben vannak ott mint 16 osra

    16 osra aszondta 1 hét kb 32 es re azt mondta valoszinűleg szerdán mehetek érte

    hát ez johir arénába probálkozzon mindenki aki még nem jutott

    ja amugy szerdára mondta hogy jön szállitmány

    üdv

  322. Bob - 2010.10.19. 10:42

    Drake,

    én most vettem egy Casemate – Hula tokot.. olyan, mint a bumper, csak kapsz hozzá előlapi és hátoldali védőfóliát is :)

  323. justforfun - 2010.10.19. 11:21

    Én is három hete várok ,rendesen szégyenlem magam , hogy ennyire. Nem semmi ez az alma marketing…Pedig én aztán rezisztens voltam az agymanipulációra ,de ez valami elemi szintre hat. Minden nap zargatom is a T-mobájlt , három frontról… hogy mi van az előrendeléssel??? Nekem is az az infóm,hogy kedden kezdik kidobálni a futárszolginak. De az utolsó csak sejtette,hogy ez a szállítmány sem véges… Úgyhogy The GOD we trust….

  324. Tóth Soma - 2010.10.19. 11:52

    Szerintem esélytelen hogy a t hulladékát szerezzen be… A telefonokat is alig tudjak. Van bumper a t keszleten, de fizetős…

  325. Tóth Soma - 2010.10.19. 11:54

    *bumper sry csak az automat kiegészítés :)

  326. Tóth Soma - 2010.10.19. 11:57

    Információim szerint most van készlet Debrecenben, szal érdemes ott próbálkozni!

  327. Drakenet - 2010.10.19. 12:03

    Mennyi a Tnél a Bumper?

  328. Tóth Soma - 2010.10.19. 12:06

    Feri 77: nem tárolják, hiába iratokról fel 20 helyre ha 1 napon belül nem erkezel, kiadják másnak. Sőt sztem ha nem sietsz, alapból kiadják másnak… :S

  329. Tóth Soma - 2010.10.19. 12:09

    Az átlátszó tok 4k, h a bumper mennyi lehet, ötletem sincs. A debreceni iStyle ban közel 10E… Amit felháborítónak tartok. Szóval irány a macveszem.com ! Ahogy az árakat elnéztem onnan érdemes rendelni.

  330. Drakenet - 2010.10.19. 12:11

    Köszönöm utánanézek…

  331. Bob - 2010.10.19. 12:32

    Soma..

    a macveszem-en 10K a gyári bumper.. sztem nem érdemes.. Vatera-n 4K-ért hoznak.

  332. Matt - 2010.10.19. 12:40

    Most ezt nem mondjátok komolyan, hogy nem rakják el egy napra!? Nem Pesten lakom, én nem tudok csak ugy felszaladni…

  333. Tóth Soma - 2010.10.19. 12:46

    Azt nem tudtam h mennyi ott a bumper de sok kiegészítő rohadt jó áron kapható. Matt: szerintem ha szépen kéred a telefonba hogy rakják el neked x időre megteszik, de ha a megbeszélt időponttól 1 percet is kesel, tuti h kiadják a járókelőknek :))

  334. Cantro - 2010.10.19. 12:59

    Megvan!!!!! Besetaltam a MOM parkba, kinnt a tábla hogY nem lehet kapni, mondom egy próbát megér. Ott myomogatta egy csaj mondtam hogy egy olyat szeretnek, és mondja hogy 16os van. 75 ezer előleget kertek mert új előfizető vagyok, ami azért kicsit durva… De a lényeg hogy megvan, menjetek a momba!

  335. adam.hu - 2010.10.19. 13:03

    :yes: Csak úgy betotyogtam a Dplázába, megkérdezni, van-e nekik 16 Gb-s. Aszonták van raktáron, de megkérdezik. Jön vissza a kiscsaj, hogy csak előrendelésre! Erre aszongya a mellette ülő, hogy kérdezd meg a xy-t! Mire jön vissza, hogy van, mert volt aki nem jött érte! Kérdezi, hogy kell-e és hogy 16-os vagy 32-es! Há mondom: Naná, 16-os! Elviharzott, oszt már hozta is a kicsikémet! Én így jártam ma, próbáljátok meg ti is! Szerintem van egy pár amiért nem jöttek, más T-pontban is akár! Kérdezettek rá, hogy nincs-e olyan amiért nem jöttek! PRÓBA szerencse!!! Usgyi a Dplázába, vagy egy másik T-be!!! Megérte a kicsike!!!

  336. Bob - 2010.10.19. 13:28

    Adam..

    kicsi lesz az a 16-os :) én feltettem pár DVD-t rá (filmet), és máris 12 GB hely ugrott :) plusz a zenék, alkalmazások, a navigáció maga csak 2-3 GB ..

  337. Tóth Soma - 2010.10.19. 13:43

    Bob: ne DVD minőséget rakj ra, hanem divx et. Telefonon nem fogsz minosegkulonbseget észrevenni, és maris több a hely :)

  338. Bob - 2010.10.19. 13:47

    DivX-ből konvertáltam ;) ráadást nem is 960×640-ben.. hanem ennek a felében.. de így is 1,2 GB 1 film.. és tettem fel vagy 10et :)

    Viszont amikor kinyomom TV-re – mert elmegyek haverokhoz, vagy épp vidéken vagyok, stb – akkor nagyon nem mind1, h milyen minőségben van fent a telefonon.. tudomtudom.. hedonista vagyok :)

  339. Drakenet - 2010.10.19. 13:48

    Mivel nekem ez az első iPhoneom nem tudom hogy kell rárakni filmeket. Hogy? :)

  340. Bohn Marci - 2010.10.19. 13:53

    Na én már itt stresszelek pár napja hogy mikor hivnak meg minden és most megnéztem webshopban a rendelési informáciokat és ott van hogy szállítás várható idöpontja 2010. 10. 20. 20 óráig:D igaz se mail se sms sehivás nem jött de remélem igaz amit a webshop is:) vagy még ma talán hivnak:) Amúgy webshopban rendeltem okt 10 ikén:)

  341. Bob - 2010.10.19. 13:54

    Szépen átkonvertálod őket a megfelelő formátumra – ezer ilyne program van a neten (google avi to iphone), aztán fogod és az iTunes-ban hozzáadod a kész fájlt a videoidhoz, majd fogod és a hozzáadott fájlt áthúzod a telefonodra.. az iTunes fogja és felmásolja rá.. ennyi

  342. Bohn Marci - 2010.10.19. 13:54

    U.i.: "igaz amit a webshop ír" (nem is) sorry :D

  343. Bob - 2010.10.19. 13:56

    Marci.. villámgyorsan hívd a 1430-at, aztán a DHL-t.. járt már így kollega, akinek visszavitte a DHL a cuccot, avval, h nem volt ott..

  344. Bohn Marci - 2010.10.19. 14:04

    Bob: és mit mondjak nekik? kérem a DHL számát?

  345. Bob - 2010.10.19. 14:06

    Pontosan.. én ezt tettem.. de előbb kérdezd meg, h miért nem kaptál visszajelzést

  346. Bohn Marci - 2010.10.19. 14:09

    oks köszi a tanácsot ezt fogom tenni akkor:)

  347. adam.hu - 2010.10.19. 14:10

    Nekem elég lesz, nekem az előző szifonon is voltak filmek 4-5, tömörítve, és elég! Filmek+zene+progik kb. 11 Gb max. Úgyhogy nekem elég a 16-os! Zsííír a teló, mindenkinek szulkolok, aki várja!!!

  348. adam.hu - 2010.10.19. 14:17

    Any video converter! A progi neve, amit évek óta használok és zsírkirályúl müködik, ingyenes!

  349. Drakenet - 2010.10.19. 14:21

    Tudom egy picit off lesz, de hogy lehet unreadre Visszaálítani egy levelet?

  350. Bob - 2010.10.19. 14:23

    Én ezt.. igaz, nekem NVidia kártyám van.. ez a CPU helyett a jóval gyorsabb – ilyen feladatoknál – GPU-t használja.. CPU terhelés alig van..
    http://www.badaboomit.com/

  351. Bob - 2010.10.19. 14:27

    Drake.. jó kérdés, én nem jöttem még rá :)

  352. A'doma - 2010.10.19. 15:22

    Drake: Levél mint mail? Mert nálam simán belépsz a levélbe és ott egy pötty, hogy jelölés olvasatlanként.

    Úgy néz ki ma sem szólnak, hogy mehetek a drágáéért. :'(

  353. Drakenet - 2010.10.19. 15:38

    Röhögni fogtok most belépek a mailbe olvasom a new comment mailnés mielött elolvastam volna már láttam a kis kék pöttyöt, de azért köszi!

  354. Bob - 2010.10.19. 15:56

    Ravasz :) csak akkor mutatja a kék kis pöttyöt, ha rákattintasz a "részletek" feliratra ;) – most már ezt is tudom ( :yes: )

  355. PetDrag - 2010.10.19. 16:27

    csak úgy bementél és volt? hm… érdekes…

    az enyém továbbra is "szállításra vár" állapotban van, az aranypontjaimat levették, de még se telefon, se mél, gondoltam felhívom a DHL kék számát, az meg átmenetileg nem kapcsolható… he??? vagy ennyire terheltek?? ;-)

    amúgy ha rákattintok a webshopban a rendelés részleteire akkor állandóan hibaüzenetet látok… :-/

    valakinek ötlete?

  356. Matt - 2010.10.19. 16:37

    Na ezt nem hiszem el! Vasárnap iratkoztam fel es ma délelőtt szóltak hogy mehetek erte! A bibi az, hogy vidéken lakom, es nem akarták elrakni holnapra. De az eladó nagyon rendes volt, mondta hogy ha van ismerősöm Pesten es be tudna menni es elvinni a pénzt, en meg el tudom küldeni az adataimat smsben, akkor meg tudja irni a szerződést, es holnap csak alá kell írnom es vihetem is a telot! Komolyan le a kalappal, nem hittem volna hogy így meg tudja nekem oldani!

  357. Bob - 2010.10.19. 16:39

    Pet,

    szállításra vár.. az azt jelenti – mint ahogy látod is alatta a szöveges mezőben – , h Te előrendelted, és még nem érkezett meg a T-hez.. nincs raktáron. Ergo te hívogathatod a DHL-t, ha még a T-hez sem érkezett meg..

  358. Schumi - 2010.10.19. 16:40

    Győr:

    Október 6-án iratkoztam fel 16-osra.

    Ma hívtak, hogy mehetek érte.

  359. Matt - 2010.10.19. 16:48

    Soma:

    Kérdeztem az eladót telon a microsimről. Azt mondta a csere 4000ft. Én erre mondtam hna neten 100ftot olvastam,erre ő azt mondta h igen,van ilyen is, de az bármikor tonkremehet. Ja es azt is mondta h adaptert nem adnak…mert állítása szerint arra úgyse lesz szükségem…westendről van szó..akkor most mit mondjak? Elméletileg kellene adniuk?

  360. Bob - 2010.10.19. 16:59

    Matt

    én bementem a szifonnal, mondom itt a régi kártyám, kérem a microsim-et .. szemrebbenés nélkül hozott egyet, aktiválta, betette és ennyi. INGYEN jár neked.

  361. PetDrag - 2010.10.19. 17:01

    Bob, alatta szöveges mezőben nálam nincs semmi… a részletekre meg sajna nem jön fel semmi… igazából azt nem értem, hogy miért szállításra vár, miért nem készletre… úgy értem mintha a srác azt mondta volna az előrendelésnél, hogy egyenlőre készletre fog várni… mondjuk nem akarok türelmetlenkedni mert még így is jó lenne ha a héten meglenne, de persze minnél előbb annál jobb… ;-)

    Na, asszem lesétálok a T-Pontba (Szeged) és megkérdezem ők mit tudnak, de szerintem előbb van esélyem a webshopból mint a Pontban, bár ha valaki csak besétélásra kapott… el nem hiszem! :-/

  362. Tóth Soma - 2010.10.19. 17:13

    Matt:

    Úgy történik minden ahogy Bob leírta. A régi SIM/micro SIM csere full ingyenes, a micro SIM hez pedig 100 ft-ért adnak adaptert, hogy beletehesd régi telókba. Ami tökéletesen működik, nem is tudom miért mondták ezt. :D (persze, h lehúznak :))

    Figyelj Matt, ha a pultnál is ezt a választ kapod ismételten itt a telefonszámom és add át nyugodtan az ügyintéző asszisztensnek :) Majd én rendezem :D

    30/261 4467

    Sok sikert!

  363. Erik - 2010.10.19. 17:16

    pet drag léci megkérdezed hogy van e iphonejuk?

  364. holden81 - 2010.10.19. 17:27

    Eluntam, hogy két hete nem hívnak az Europarkból, ezért ma tettem egy újabb kísérletet a telefonos előrendelésre. Korábban ugyan azt mondták a 1430-on, hogy a kiszemelt konstrukciót (díjcsomagra vonatkozó hűségnyilatkozat nélkül, ECO díjcsomag) nem tudják kiválasztani a rendszerben, ám mivel egy haverom esetében mégis sikerült, kétségeim támadtak. Szerencsére kifogtam egy jófej ügyintézőt, aki elődjével ellentétben sikeresen vette az akadályt. Azóta felhívtak adategyeztetés céljából. Az ifjú hölgy elmondása szerint pillanatnyilag nincs készlet, és nem is tudta megmondani, hogy mikor lesz. A listán állítólag kb. 120 ember van előttem, 16 és 32 GB vegyesen. Remélem, még a héten utolérik magukat, és persze engem is :-)

  365. HuTi - 2010.10.19. 17:37

    Én 30-án rendeltem elő a Webshopban. Tegnap jött az SMS, hogy ma 20:00-ig várható, ma délelőtt pedig hívott a futár, hogy jön.

    Ha jól emlékszem, akkor három alkalommal próbálják meg kézbesíteni, de érdemes utánaolvasni a T-Mobile-nál. Emiatt nem hinném, hogy bárki elbukja a telefonját.

    A kártyám egyelőre magam faragtam bele, de a héten kicseréltetem. Kíváncsi vagyok, hogy az össze-vissza vagdosott kártyám is ingyen kicserélik-e :D Vagy oda se kell adni a régit?

  366. PetDrag - 2010.10.19. 17:42

    nah, megfordultam a T-Pontból (Szeged)… "kissé" meglepődtem… tegnap ugye a webshopban azért rendeltem elő, mert itt a kis barna angyal azt mondta min. 2-3, de inkább 4 hét a várakozás… erre most egy szőke angyal volt aki megnézte a listát és közölte, hogy holnap vagy holnapután szerinte sorra is kerülhetek… ergo giga mennyiséget kellett kapniuk mert sokt 10-en voltak előttem!! kérdzetem tőle, hogy mi van, ha Ő előbb hív mint a webshop? tudják stornózni az ottani megrendelésemet és "visszaadni" az arany pontjaimat, ,pontosabban beszámítani azt? ezt nem tudta, megkérdezte okosabbtól aki azt válaszolta, hogy nem… NANEMÁ! ugyan nonsense lenne, ha személyesen gyorsabban tudnék intézni mint neten, de ha mégis akkor nem mondhatom vissza… mi van ha nem veszem át a DHL-től? buktam a pontokat, OK, de csak mert azt nem gondolhatja senki, hogy ha hívnak a Pontból, hogy átvehetem a telót akkor én inkább várok a DHL (webshop) hívására… na, hívom a 1430-at, hogy ezesetben mi várható…

  367. Bob - 2010.10.19. 17:43

    Pet,

    a webshop-on fent van, h küldened kell egy emilt az adott címre és stornózhatod.. VAGY nem veszed át.. VAGY felhívod a 1430-at és ott mondod le.

  368. Erik - 2010.10.19. 17:47

    Pet drag és te mikor iratkoztál fel és hanyadik vagy?

  369. PetDrag - 2010.10.19. 18:11

    köszi, Bob, holnap felhívom a 1430-at és ezt "pontosan" körüljárom, de egyszerűen nem értem, hogy a T-Pontban miért ne tudnám lestornózni a webshopos rendelésemet amikor már az eladó kezében ott vigyorog a készülékem amit az üzletben "írattam" fel… ez szerintem nonsense, tuti nem így van csak qrva sokan voltak és le akartak rázni…

    Erik, múlt pénteken du. (15-én 15 óra után) iratkoztam fel és ahogy most láttam a listát még vagy 15-20 várakozó tuti volt előttem… szerintem, de erre azért meg nem esküdnék! kérdeztem a csajszit, hogy – mivel ő látja mennyien vannak előttem – tényleg van annyi cucc, hogy mer "bíztatni" akár már egy holnapi hívással, mire már "tompított" és azt mondta, hogy nem tudja mennyi készülék van, majd holnap már okosabbak lesznek… ezekszerint vagy jön még, vagy sok van még az előzőből csak nem mondhatják, nem tudom, de mindegy is, csak legyen már! ;-)

  370. Erik - 2010.10.19. 18:13

    a rácz márkó nevű előrendelés az nem tod hogy hol ált

    :?

  371. PetDrag - 2010.10.19. 18:19

    ezt ugye nem komolyan kérdezted?? :shock:

  372. Erik - 2010.10.19. 18:27

    de mert tesóm!

  373. Matt - 2010.10.19. 18:36

    Soma:

    Nagyon szépen koszonom, de tui ezt fogjak a pultnál is mondani…de te majd mit tudsz tenni az ugy érdekében?:D

  374. Bob - 2010.10.19. 18:36

    Pff :D

  375. PetDrag - 2010.10.19. 18:36

    persze-persze, értem, arra céloztam, hogy eszembe se jutott a neveket böngészni, örültem, hogy az enyémet megtaláltuk csajszikámmal… ;-)

  376. Erik - 2010.10.19. 18:38

    ja jolvan akkor szted én hamarabb megkapom mint te mert én október 12-én irattam fel magam!?

  377. Championer - 2010.10.19. 18:48

    Jelentem átvettem:)

  378. Tóth Soma - 2010.10.19. 19:01

    Matt:csak add oda neki a telefont ;) a többi az én dolgom :)

  379. PetDrag - 2010.10.19. 19:02

    Erik, sztem tuti, de mivel még Te sem kaptad meg akkor nekem esélyem sincs holnap-holnaputánra… :-( (persze ha van még raktáron nekik 25-30 db… :-D )

    hazsnáld egészséggel, Champ! ;-)

  380. Bohn Marci - 2010.10.19. 19:56

    1430 on nekem az 1 es gomb tudakozo kell?:D:D

  381. Csumpi - 2010.10.19. 20:15

    Szevasztok!Megvan a teló de balfék vagyok és nem tudom,hogy kell a mobil tv-t beüzemelni pedig már az 1430- ön megkérdeztem….web n walk-rol mondtak valamit de nem tudom hogy kell oda belépni !Tud valaki segíteni?

  382. Tóth Soma - 2010.10.19. 20:22

    Tekerd feljebb az oldalt, ott van h hogy lehet mobil tvzni

  383. Csumpi - 2010.10.19. 20:41

    Soma!Felhivhatlak mert nem megy…. :( ?

  384. Csumpi - 2010.10.19. 21:37

    Köszi ,sikerült :) tükör sima képe van!Fantasztikus!

  385. Tóth Soma - 2010.10.19. 21:43

    Na akkor örülök :) de ha bármi van Am nyugodtan hivj és ez vonatkozik másokra is ;)

  386. Csumpi - 2010.10.19. 22:01

    Köszi ,nagyon rendes vagy!!Ez a fòrum,jò kis csapatépítő jellegű :) ,elöbb-utòbb tényleg kell majd egy találkát csinálni vhol…. :) Kiváncsi vagyok mennyien lennénk! :)

  387. Matt - 2010.10.19. 23:29

    Soma:

    Oké, hívni foglak:D bár más eladotol fogom átvenni a telefont, remelem ő normális lesz es ad…
    Amúgy abban tudnal segíteni majd, hogy hogyan tehetek át minden fajlt, zenét, alkalmazásokat, kontaktokat, képeket 3G-ről a negyesre?
    Tenyleg koszi a segítséget!

  388. Matt - 2010.10.19. 23:33

    Ja es a Westendbe van pár 4-es, érdemes próbálkozni, nekem 2 nap alatt szóltak h megérkezett!

  389. Tóth Soma - 2010.10.19. 23:56

    Matt:

    Igen persze, egyszerűen csinálsz iTunes-szal egy full syncet, vagy egy backuppot, aztán rádugod az i4et, auto syncre egy okét, és máris feldob mindent a telóra. Hallotam gondokat az alkalmazás átvitellel kapcsoltaban, erről kilinkeltem egy andol ill. egy magyar fórumtémát is, fennt megtalálod, mert ebben azért még énse vagyok annyira vérprofi:D

  390. Matt - 2010.10.20. 00:06

    Soma:

    Es az auto-sync-el mi az amit feltesz? Az alkalmazásokat nem? Zenét?

  391. Tóth Soma - 2010.10.20. 00:11

    Matt:

    Elméletben mindent felrak, de látok egy pár olyan írást, hogy az alkalmazásokat nem. Ha az auto sync nem oldja meg, akkor szépen végigmész minden egyes menüponton, és synceled.

    De ha esetleg ebben van tapasztaltabb kollega, az nyugodtan kiírhatná, hogy mi a helyzet. Én személyszerint 1x használtam, én át se akartam rakni a dolgokat, egyszerűen az első i4 csatlakozásnál feltett mindent, ezért nem tudom megmondani h pontosan mi is történt:D

  392. Iván D. &Aacu - 2010.10.20. 01:16

    Budapest, Westend T-Pont, Váci út 1-3. I. em Baross Gábor u. 12.

    Itt nekem azt mondták, hogy ha a jövőhéten bemegyek, már át is vehetem. Remélem tényleg így van.

    Europarkban is voltam, ott felírtak listára, de nem láttam, pontosan hányan vannak rajta 20nál több, az tuti.

  393. Drakenet - 2010.10.20. 01:37

    OFF:

    Hogy a francba tudom kategorizálni rajta a képeimet (ne csak camera roll legyen) + leszedni gépre róla a képeket… ???

  394. MasterMind - 2010.10.20. 06:15

    Üdv ismét!

    Tegnap délután kicsit untam magam, meg a várakozást, és bementem az Europarkba, hogy rákérdezzek 3x is, hogy miújság. A csinos hölgy legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy érkeztek, megmondtam a nevem, bement, majd kijött üres kézzel:P Szerencsére ott volt a másik nem kevésbé csinos leányzó akinél feliratkoztam, aki megismert, és azonnal kihozták az i4-et:) Mondta a csaj, hogy jól időzítettem:) Egy jó félóra papírmunka, microsim csere, biztosítás-kötés után boldog i4 tulaj lettem:) Mindenkinek azt tudom javasolni, hogy menjen be személyesen és kérdezzen rá, kár a hívásra várni.

    De minden várakozást megért, már csak az Invisible Shield-re várok, amit szintén 2 hete rendeltem meg:D

  395. Adam.hu - 2010.10.20. 09:07

    Letöltöttem az iTunes 10-est. Nem tudom az egyedi csengőhangokat felszinkronizálni az i4-esre. Nincs benne Ringtones opció! Viszont a régebbi iTunes meg nem kezeli az i4-est! Most akkor mi a kuki van? Van valami más trükkje az iTunes 10-nek és az i4-nek egyedi csengőhang ügyben? Pls segítsetek!

  396. Bob - 2010.10.20. 09:34

    Adam,

    kezeli az :) Át kell konvertálni iPhone csengőhanggá (iRinger a program neve asszem), majd simán csak add files az iTunes-ban.. felismeri és voila' máris létrejött egy olyan csoportod, h ringtones ;)

  397. Adam.hu - 2010.10.20. 09:44

    Már mindegyik régóta át van konvertálva, korábban 3G-m volt(van is). Köszi a tippet, ezt kipróbálom! Neked sikerült már i4-ér szerezned? Remélem igen, én NAGYON szorítok mindenkinek! A világon a legjobb telefon!!!!! :-)

  398. Bob - 2010.10.20. 09:46

    Nekem 15én megjött a 32GB-os.. a múlt 7végén nem is mentem sehova, csak ezt a sz@rt nyomogattam :))))

  399. Adam.hu - 2010.10.20. 10:09

    Én nekem tegnap kib@szott nagy mákom volt a Dplázában! Olvass vissza, kb a 300-ik komment körül leírtam, hogy hogyan! Tegnap óta én is a kicsikémet nyomkodom! A feleségem már régebben mondta, hogy miért nem az iPhonemet vettem feleségül!:-S De egyszerüen nem lehet megunni!!!! Az i4-en a már korábban letöltött navis szoftverek is hibátlanul működnek! Iszonyat jó ez a teló! Ja még a feleségemre visszatérve, adott egy gúnynevet az iPhone-mnak: Jánoska! "Mindig csak a Jánoskával foglalkozol!!!…" :-P

  400. Bob - 2010.10.20. 10:18

    Akksi, antenna rendben? (nálam minden okés velük, hál' Istennek)

  401. Adam.hu - 2010.10.20. 12:04

    Nekem a térerővel+a nettel nincs gondom, hasít mint állat! Viszont az aksit itt is meríteni kell? Mert egész éjjel töltőn volt és már most 67%-on van, pedig nem használtam többet mint a 3G-met! Mi a megoldás! Vegyem lejjebb a kijelző fényerőt? Vagy mi?

  402. Erik - 2010.10.20. 12:06

    mOST MEGYEK SZEGEDRE A KICSIKÉMÉRT:d !

  403. Tóth Soma - 2010.10.20. 12:06

    Adam: kell neki idő amíg beáll nekem is rossz volt az első hétben, aztán berugta magát egy szintre. Toltogessed szépen minden este 10-12 órákat.

  404. Bob - 2010.10.20. 12:15

    Adam, Soma

    korábban leírtam, h miképp :)

    De akkor még1x .. fényerő középen, automatikus. Az összes értesítés (push üzenet) üzenet kikapcsolva. Mobil adatforgalom kikapcsolva – csak akkor kapcsolod be, amikor netezel, helymeghatározás kikapcsolva – értelemszerüen ezt is csak akkor kapcsolod be, ha navigálsz, a programokat zárd be és ne csak rejtsd el – főgomb 2x megnyom, majd hosszan ikonon tartva az ujjad megjelenik a kis minusz jel, arra rákopp… wifi és bluetooth kikapcsolva – csak használatkor bekapcs…

    Nekem így 5,7 óra aktív használat (video, játék, net, wifi) és 2,13 nap készenlét után 50%-os az akksim.. és első naptól fogva ennyit bír.. csak ezekre kell odafigyelni.

  405. Tóth Soma - 2010.10.20. 12:57

    Bob: én aktívan használom adatforgalom on mert kell, napi 3 óra zenehallgatás, 2 óra YouTube wifirol, állandó netezes, pl erre a fórumra :) és így a nap végére merulok 35-38% ra. Sztem krvajo és nem kell bezarogatnom semmit, nem kell itt spórolni a dolgokon ;)

  406. Bob - 2010.10.20. 13:00

    Én földhöz vágnám a telefonom, ha naponta kellene töltögetni :) legyen az akármilyen gyártótól származó is.. nem spórolok semmivel, csak ésszel használom.. az más kategória ;)

  407. Tóth Soma - 2010.10.20. 13:04

    Jah és napi minimum 3 órát telefonálok, az ügyfelek miatt, az email fiokomat meg figyelnem kell, ha te 2 nap alatt 5 óra használatot csinálsz akkor te nem is használod igazán azt a telefont :) nekem meg nem nagy kunszt felrakni este a toltore reggel meg lehúzni
    Többiek!
    Nektek mennyit bir az akksi?
    Kell mindennap tölteni?

  408. Bob - 2010.10.20. 13:31

    Soma :)

    hát ebben igazságod vagyon, h nem használom – számomra – extrém módon. Sokat telefonálni nem szeretek, céges dolgokra ott a céges telefon, netezni a notebookomon netezek, stb.. ez csak egy aranyos valami, amin eltudnak érni és tudok vele szórakozni. Nagyüzemi telefonálásra szigoruan Nokia – abból is az egyszerűbb fajtából.. mert az bírja ;) a szifon – ezekszerint – meg nem. Számomra egy telefon bírjon 2-3 napot aktív telefonálás mellett.. ami nem bír, az lehet a nevében telefon, de nem az :)

  409. Drakenet - 2010.10.20. 14:34

    Hozzateszem ket napi nyuzas utan nem kell bumper nem dobja el a tererot csak a hazunkban fos alappbol. Ket napja van meg 4 toltes de folyamatosan hasznalom ebuddy, facebook stb. Persze majd ha elesben es nem itthon fogom hasznalni akkor egy-ket dolgot kikapcsolok… Art neki ha bem toltogetem 10-12 oran at?

  410. Adam.hu - 2010.10.20. 14:55

    Hát most hívtak a Westendböl, hogy megjött a telóm! Visszamondtam, tegnap már sikerült megvennem a Dplázában. Amúgy 5-én iratkoztam a várólistájukra! Biztos, hogy a héten mindenkinek meglesz, aki vár rá! De akkor mi lesz ezzel a jó kis fórummal???:-(

  411. Bob - 2010.10.20. 15:15

    Adam.. sztem lett itt volna rá jelentkező, aki átvette volna tőled a telót a Westendben :(

  412. Ella - 2010.10.20. 15:30

    Ma délelőtt küldtek 7 e-mailt is egymás után, hogy megérkezett a telefon, és péntekig kiszállítják.. Annyira gyűlölöm hogy ennyit kellett rá várnom

  413. A'doma - 2010.10.20. 15:42

    Gyermeki örömmel kapkodok a telefonom után, ha épp hív valaki. Sajnos eddig nem a T-ből hívtak. Mostanában nem is járok Békéscsaba felé, hogy beugorjak hirtelen. :S

  414. kiwi120 - 2010.10.20. 15:51

    Cantro!

    Milyen előfizetéssel vetted, hogy ennyi előleget kértek??

  415. holden81 - 2010.10.20. 16:09

    Srácok, végre én is sikerrel jártam :-) Próba cseresznye alapon bementem az Europarkba, ahol október 5-én rendeltem elő egy 32 GB-os iPhone 4-et. Csodák csodájára elmondták, hogy már megjött a készülékem, csak még nem volt idejük hívni. Most már itt van az asztalomon, és bőszen szinkronizál :-)

    Aki szintén az Europarkban rendelte elő, szerintem bátran nézzen be a boltba, mert azt mondták, kaptak egy nagyobb szállítmányt!

  416. Adam.hu - 2010.10.20. 16:14

    Bob! Igen, ezt elb@sztam, valóban lehetett volna ennyi eszem, hogy feltegyem ide! De ahogy elnézem, a héten mindenki megkapja…a magáét! Aki nem, azt a jövőhéten meghívom egy serre meg egy felesre! Kéne fórumtalit szervezni!;-) Még a nyáron láttam egy videót a YouTube-on

  417. Adam.hu - 2010.10.20. 16:17

    ahogy egy turmixgépben porrá(szó szerint porrá)zúznak egy i4-est! Ezt a videót senkinek nem ajánlom, főleg ilyen felfokozott idegállapotban!!!

  418. PetDrag - 2010.10.20. 16:38

    hali all!

    na, ma megint bementem ebéd után a szegedi T-Pontba és annyi fejlemény van, hogy immár nem tollal írt listán láttam virítani a nevemet hanem egy szépen szerkesztett excelben… :-P

    a lényeg, hogy ketten(!!!) vannak már csak előttem, mondja a szőke angyal, hogy lehet már holnap tud hívni… mondom ezekszerint már nincs készülék? azt mondja nincs, elfogyott amit hétfőn kaptak… kérdezem és milyen gyakran kapnak? azt mondja hetente egyszer… na, gondoltam, akkor holnap nekem hogyan juthat? megmondom mit gondolok: van nekik, csak vagy még várnak, hogy bejön-e érte aki félretetette vagy naponta csak x db-ot adnak ki… egyikkel se értek egyet (persze ha valaki messzebbről jön stb. OK!), de mindegy, webshopról sincs hír, még mindíg szállításra várok… na az még "kavalakád" lesz ha a T-Pontból előbb hívnak és "visszakérem" a wbshopban ellőtt 4 ezer pontomat… :-))

  419. gyrakonc - 2010.10.20. 17:11

    Tegnap én is végre hozzájutottam a szegedi t-pontból, 10:50 körül hívtak de csak 11kor vettem észre akkor felhívtam őket, nem vették fel de egy perc múlva visszahívtak, hogy mehetek érte, szerencsére minden simán ment!

  420. PetDrag - 2010.10.20. 17:28

    hm, örülök Nektek Erik és gyrakonc!!!

    ma már nem megyek vissza, de holnap reggel 9:30-kor ott kezdek, hátha… ;-)

  421. Erik - 2010.10.20. 17:33

    Nagyon jó az iphone 4 :D

  422. PetDrag - 2010.10.20. 17:49

    Erik, vmi újat is tudnál mondani? :-P

  423. Matt - 2010.10.20. 18:29

    Na már a Négyeskéről írok:) egyszerűen hihetetlen! De a jelet dobja mint állat.. Nem baj 1 hét és megérkezik a bumper. Micro simmel először be akartak húzni, de mondtam én úgy tudom h ingyen kell nekik odaadni, es láss csodát még egy kártya volt raktáron:) így ingyen kicserélte. am kérdeztem h mi a helyzet a listával, azt mondta még vannak, de nem sokan, úgyhogy irány a Westend aki még nem iratkozott fel vagy máshonnan nem jeleztek még!

  424. eznemhernyóha - 2010.10.20. 19:30

    A'doma : én holnap bemegyek a tbe mert csabai vagyok és kissé beuntam hogy okt4.e óta várok az i4re, de nemhívnak,

    ha hazajöttem írok hogy mit tudtam meg

    Üdv

  425. ZSIRAF - 2010.10.20. 20:01

    JELENTEM MEG VAAAN:D ma fél 4 fele jött a DHL épp elcsiptem már fordult ki az utcábol mivel nem találta a csengöt és ugy találta elmegy de elkaptam:D 10. én rendeltem webshopon nem kaptam se e mailt se sms t se hivást és én se hivtam fel öket… webshopon belül rendelés állapota alapján tudtam hogy mikor jön meg és igy lett:) végree:)

  426. Erik - 2010.10.20. 20:53

    pet drag nagyon jó azt mondták hogy holnap kiürül a lista!

  427. Robi - 2010.10.20. 21:09

    MÉlységesen fel vagyok háborodva.

    Hétfőn telefonon lebeszéltem mintent a tmobilos csajjal nem 1430 hanem ilyen wbshopos szám, minden adatot elkért, szállítási cím, hogyan fizetek minden, mondta hogy péntekig szállítva lesz. Ma kiváncsiságból felhivtam őket, hogy mire számítsak, mire ők kérték a rendelési számot, na hát mondom olyat én nem kaptam… A csaj utánna nézett és semmilyen nyoma nincs az én hétfő rendelésemnek…Holnap elvileg megkeres az az ügyintéző akivel hétfőn beszéltem.Természetesen a készlet elfogyott…

    Erre mit lehet mondani?!

  428. eznemhernyóha - 2010.10.20. 21:45

    Erre azt hogy tmobile látod én is pont ettől tartok, két és fél hete rendeltem és egyilyen kisvárosba mint Békéscsaba tuti nemsokan rendeltek és szinte biztos vagyok bennr hogy az én rendelésmnek sincs nyoma

  429. Lac - 2010.10.20. 22:09

    Győrött tegnap (10.19.) voltam bent a teloert. a nöci azt mondta hogy 32gigas van jopar darab raktaron. azt lehet vinni minden tovabbi nelkül!

  430. PetDrag - 2010.10.20. 22:24

    köszi, Erik, asszem mégse kezdek a T-ben reggel, megvárom hátha a webshop-ból hívnak/átállítódik a rendelésem, aztán ha nem, na majd ebéd után benézek…

  431. Robi - 2010.10.20. 22:27

    hihetetlen hogy nem tudják kiszolgálni az embereket akik alig várják hogy elköltsenek rengeteg pénzt… felháboritó. és mégis várunk rá heteket…

  432. tibi - 2010.10.20. 22:56

    sziasztok

    kettő dolog miatt irok most itt az 1ik hogy ma hozzájutottam végra a kis szépséges 32gb s telomhoz

    másik

    hogy a westendbe akkora szerencsétlenek hogy bementem mondom érdekelmne hogy van e végre telefon mert nem hivtak és aszongya nincs is benne a gépbe a rendelésem és mondtam hogy ez marha jo és hogy akkor milessz a telommal kérdezem

    azt mondták hogy van plussz darab kérdezősködött odabent és a végén csak oda tudtak eggyet adni de mondhatni kibaszott jo hogy elkurják

    ja ui: vannak elvileg plussz darabok a westendbe probáljatok bemenni és kérni

    sok szerencsét és kitartást akinek még nincs meg

    üdv

  433. ZSIRAF - 2010.10.20. 23:34

    gyerekek ha beraktam már kb 5 orája az uj sim kártyámat amit a teloval együtt szállitottak ki és még mindig nem aktiválodott olyankor mi van?:D pedig rákérdez hoyg sim feloldás emg minden pin kod stb.. kiirja hoyg eltarthat egy darabig na de eddig:D midnegy várok reggelig ha akkor sem, akkor 1430 :D azért várom az instrukciokat ha van köszi:)

  434. kiwi120 - 2010.10.21. 01:00

    Halihó mindnekinek, én is boldog tulaj lettem szintén próba szerencse alapon, mondjuk én az eurocenterből hoztam el az utolsót (16GB), de előtte délután voltam a Dunaplázában, ahol szintén vásárolhattam volna, a srác azt mondta volt 8 darab raktáron. Szóval hajrá!!

  435. PetDrag - 2010.10.21. 01:06

    ZSIRAF, sztem ne várj reggelig, próbálj ki be kapcsot, esetleg home+powert egyszerre egy újraindítás miatt, mert amikor én a 4.0.1 miatt aktiváltam az csak 1/2-1 perc volt… ;-)

  436. PetDrag - 2010.10.21. 01:12

    kiwi: ez szép, máshol meg "él" a lista… na, asszem meggondoltam magam és reggel mégis a T-Pontban kezdek… :-P

  437. ZSIRAF - 2010.10.21. 01:23

    ki-be kapcs már volt párszor:D de semmi, ugyanaz mindig, megprobálom a home powert hátha de sztem itt a t nél lesz a baj… köszi:)

    • KeleMan - 2010.10.21. 03:52

      ZSIRAF: Ha webshopon rendelted és futár szállította ki, akkor hívd a 1430-as számot, mert a kártya ilyen esetekben még inaktív, fel kell hívd az ügyfélszolgálatot, hogy aktiválják a sim-et, de ez le van írva a papírok között is amit megkaptál a szerződéssel.

  438. ZSIRAF - 2010.10.21. 08:35

    köszi hivtam máér jo én :) sejtettem hoyg mi ilyesmi a bibi:)

  439. ZSIRAF - 2010.10.21. 10:04

    nem tudok irni az a lényeg:D

  440. marci - 2010.10.21. 10:41

    mivel ujdonsült iphone tulaj vagyok – még soha nem volt ilyen telom – ezért lenne pár kérdésem hozzátok, lehet nagyon alapok ne röhögjetek ki:D hogyha van wifi akkor automatikusan azt fogja használni bármilyen netes dolgohoz vagy vmit állitani kell hogy ne a pénzemet szivja?:D és hogyha be vannak állitva az értesitök hogy facebook meg email nél jelezzen akkor az nagyon sok mani 3G röl? vagy nem tom szal összeségébe arra vagyok kiváncsi hogy havi 2 giga adatforgalommal mennyire kell sporolnom az iphone on valo netezéssel hogy ne kelljen plusz pénzt fizetnem a havidijon kivül :)biztos vannak tapasztalatok:) köszi elöre is a válaszokat:)

  441. PetDrag - 2010.10.21. 10:46

    ZSIRAF: akkor megoldódott? szuper! nekem ez a wbshopos dolog nem jutott volna eszembe mert onnan még nem vettem így… :-)

    Más: reggel csak bementem a T-Pontba (Szeged) és ismét beszéltem a szőke angyalkával, jó hírem van! Már megismert! ;-) De itt aztán ki is merült az örömöm, mert nem kaptak új készletet (ezt mondjuk nem is vártam) és elsőre azt mondta, hogy nincs már raktáron se… :-/ Aztán addig erősködtem, hogy kiderült: van jó pár amiket nem vett át aki félretetette és megígérte, hogy ha ma nem jönnek be érte (állítólag max. 2 napig várnak!) lesz még számomra is! :-)

    Meglátjuk, a vak is azt mondta aztán soha nem látta meg… :-P

  442. A'doma - 2010.10.21. 11:30

    @ mi a helyzet Csabán? Kíváncsi vagyok mit mondanak Neked!

    Én már kicsit kezdem unni ezt a helyzetet. Nonszensz a dolog…

  443. Tóth Soma - 2010.10.21. 11:52

    Marci:
    Én túlóra 3G zek egész nap, mar ez a második hetem, állandóan érkeznek az emailek a Facebook ertesitesek, netezek vele mint állat, és most járok 79 meganal. Nem kell vele spórolni, de tudod is figyelni h éppen hol jár az adatforhalmad. A nagyobb dolgokat, programok, YouTube, wifirol Imrével. És igen ha be van kapcsolva a wifid, nem fog a 3Gd forgalmazni. Elég akar az 1 giga is, az Apple okosan megoldotta ezt az adatforgalmas témát ;)

  444. Tóth Soma - 2010.10.21. 11:55

    Ense tudok írni xDD

  445. PetDrag - 2010.10.21. 11:57

    WOW!!!

    Angyalka az imént hívott, hogy "jutott" készülék, webshopban visszamontam a(z elő)rendelést és megyek is az üzletbe!!! Ha valami csoda folytán 4.0.2 lenne rajta… de ne legyünk telhetetlenek!!! ;-)

  446. Bob - 2010.10.21. 12:11

    Soma

    az adatforgalom számláló – ami a szifon sajátja – az csak a 3G-s cuccokat számolja, vagy a wifi-n keresztüli letöltéseket is?

    Amennyiben a wifi-t is, akkor van olyan program szifonra, ami jól számol?

  447. Bob - 2010.10.21. 12:13

    ehh.. előbb kérdeztem, mint ahogy utána néztem volna.. :/

    "A mobil adathálózaton küldött és fogadott adatmennyiség."

  448. Fuga - 2010.10.21. 12:22

    Valaki mondja már meg kérem hogy lehet erről a bejegyzésről leiratkozni mert már iszonyatosan idegesít hogy minden nap van 150-200 mail-em em jött és mind erről az oldalról.Le iratkozni meg lehetetlen az alább hibával:You may not access this page without a valid key.

    Előre is köszi a választ…

    Üdv.

    • KeleMan - 2010.10.21. 12:37

      Fuga: Sokatoknak problémát okoz, de én bármely e-mail címemmel regisztráltam mindig sikeresen le is tudtam iratkozni a hozzászólásokról. Mindenesetre levettelek.

  449. marci - 2010.10.21. 12:37

    Soma: köszi szépen akkor nem sporolok:)

  450. Adam.hu - 2010.10.21. 12:54

    KeleMan! Plíííz engem is vegyél le az e-mailos értesítőről, ugyanazzal küzdök mint Fuga! Az e-mailos értesítők nélkül is gyakran látogatom ezt a fórumot naponta többször is! PLEASE!!!

    • KeleMan - 2010.10.21. 17:06

      Adam.hu: Levettelek!

  451. Finuccik - 2010.10.21. 14:05

    Sziasztok!

    2 napja megkaptam én és a tesóm is az új 16gb iphone-t az árkádból.

    ..és most jövünk a westeend szervízből(mivel az árkádban nincs szervíz),mert az én iphoneom front kameráján felvétel közben egy fekete folt látszódik,a testvéremének meg a kijelzőjének egy kis része olyan,mintha belenne ázva(egy fehéres szürkés folt van rajta).

    Bevittük,hogy 3 napon belüli hiba ezért kérjük cseréljék ki azonnal,de azt mondták,hogy az apple nem adott rá nekik felhatalmazást,hogy azonnal kicseréljék ezért el kell küldeniük a szervízbe és 1 héten belül cserélik….

    2 hét várakozás után 2 nap használat és szervíz.Ez kész…

    Ja és még egy megfigyelés,hogy nektek is halk a lock sound meg a tárcsázási hang?

    Amikor tárcsázom a számokat nagyon halk,de a csengőhangok meg minden más hangos..nem értem.

    Volt valakinek efféle tapasztalata?

  452. Bob - 2010.10.21. 14:21

    Finuccik..

    Nekem nem… viszont, h mosolyogj is egy kicsit.. nekem baromi halk volt a telefonálás.. nem hallottam full hangerőn sem a másikat.. aztán rájöttem, h a gyári fólia miatt nem :D

    Amúgy vicc, ha ez tényleg igaz Nálad.. ilyennek nem szabadna előfordulnia… pláne nem egy Apple termékkel.. mert ugye prémium márka.. vagy mi.

  453. Gugu - 2010.10.21. 16:21

    Sziasztok,

    annyi infom van, hogy a Budafoki úton iratkoztam fel premier napjan, azota 2x voltam bent, csesztek szólni, meg nem is adtak 32 Gb-osat. Tegnap vki itt adta a budagyöngye partner bolt ötletet, felhívtam őket, felírtak, és ma már szóltak is, és meg is vettem a 32 GB-osat. Kedvesek voltak, ingyen adtak átalakítót, sőt, nem ahhoz a számhoz kértem a microsim-et amivel vettem ennek ellenére ingyen kaptam (mig a budafokinál azt mondták fizetnem kell 4 ezret). Látszik hogy a partner üzletekben az eladók a munkájuk után kapnak fizetést (eladott telefon/ügy), ugyanis ők nem szarakodnak, és egy nap után hívnak,mindenkivel kedvesek, és segitenek, a Budafokiról meg mai napig sem hívtak, de ha felhívnak, el is küldöm őket a francba. Ha vkinek kellene 32Gb, írjon egy mailt, és átadom neki, ha egyáltalán vmikor szólnak a Budafokiról.

  454. eznemhernyóha - 2010.10.21. 16:29

    A'doma : voltam ma bent a Tpontba csabán kérdeztem hogy nah miújság vana az okt4.-én előrendelt szifonnal, hát hogy őő izé hebegés habogás folyamatban van jönnek egyfolytába, tehát bementem a nagy semmiért majd hívni fognak Folyamatban vicc, jah és hozzátette hogy hívnak de azért mennyek be a jövö héten is érdeklődni:S De végre egy széparcú lánnyal tudtam beszélni és hiszek neki:D

  455. A'doma - 2010.10.21. 16:45

    Pénteken még én is hittem neki. Az idő múlásával egyre hitetlenebb vagyok és a csaj is csúnyul! Lehet fel kellene frissítenem az emlékeimet! :D

    Szóval akkor ezen a héten a békéscsabai Csaba Centerben található T-mobile egységben nem fog a jó nép Iphone 4-es vásárolni! Szégyen és gyalázat!!!

    2 éve mikor vettem az Iphone 3G-t a premiert követő napokban sorban állás és listák nélkül azonnal meg tudtam venni. Gratulálok a T-nek!

  456. eznemhernyóha - 2010.10.21. 16:50

    Én is nagyon érdekesnek találom, nemtudta megomndani mikor kapnak milyen rendszerességgel árut kb mennyit, magyarán semmit nemtudnak és igen én is azonnal megtudtam vásárolni anno a 3g-t, de legalább mondja azt hogy bocs de októberben már nem lesz Iphone4-ed, de még azt sem inkább csak hitegetik a jó népet…

  457. Drakenet - 2010.10.21. 17:27

    Bocs hogy zargatlak vele de nekem is csak hiba jön vissza mikor leakarok iratkozni… Levennél?

    • KeleMan - 2010.10.21. 21:22

      Drakenet: Levettelek!

  458. Boyy - 2010.10.21. 18:49

    Valaki tud valamit a Szombathelyi viszonyokról? 2 hete iratkoztam fel a listára, hétfőn voltam benn, azt mondták h 2 héten belül biztosan a kezemben lesz a telefon. Elvileg nagyon keveset küldenek belöle, és van olyan hogy valaki többet visz egyszerre. Mára mondták hogy kapnak rendelést. Valaki nem tudja véletlenül hol tart a lista? Vagy hányat kaptak ma kb? Köszi előre is.

  459. Tóth Soma - 2010.10.21. 18:57

    Nyugi van ne aggodjatok, szerintem is jól osszekovacsolodtunk, biztosan atvisszuk majd a topicot, valami "akinek iPhone 4e van" vagy valami iesmibe… ;) hogy segithessuk tovább a kevésbé tapasztaltabb tulajokat. Szerintem baromi hasznos ez a topic, többen is megsporoltak 4 ezer forintokat pl a SIMmel =D

  460. Bob - 2010.10.21. 19:09

    Soma

    Akinek van iphone 4e, győzte kivárni, nem hullott ki a haja, stb.. :)

  461. gabi - 2010.10.21. 19:44

    A 4.0.2-t le kell tölteni rá? Vagy eleve azzal adják?

    köszi

  462. marci - 2010.10.21. 20:02

    4.1 el adták. és sztem mindenkinek azzal fogják:)

  463. A'doma - 2010.10.21. 22:46

    Mondjuk én titkon abban reménykedek, hogy a nagy várakozásban csökkenni fognak az árak! :D Bár ennek semmi valószínűsége nincs sajnos.

  464. Bob - 2010.10.22. 10:50

    Adoma..

    Ezt ugye Te sem gondolod komolyan?! :)

  465. Matt - 2010.10.22. 11:28

    Nekem a power gomb fent lötyög egy kicsit.. Egyedi probléma, vagy mindenkinek ilyen? Ezért érdemes lenne visszavinni a telefont, mert annyira nem érdekel, úgysem esik ki, csak zavaró egy Apple terméknél az ilyen..

  466. Bob - 2010.10.22. 11:30

    Matt..

    Nekem nem lötyög.. be is voltam parázva rendesen, amikor kibontottam… megnéztem minden gombot, a képernyőt h sárgul e, a hangszóró jó e, az akksi hogy bírja.. stb.. de eddig minden okés..

    Hál' Istennek.

  467. Erik - 2010.10.22. 12:10

    Matt…

    Nekem se lötyög!

  468. Tóth Soma - 2010.10.22. 12:27

    Matt:

    Ha ennyi pénzért lotyog, kattog, vagy nyikorog, azon perc pillanat tortresze alatt visszarohannek, és rajukboritanam az asztalt. Vidd be mert aztán azt fogjak mondani h nem szóltál időben.

  469. marci - 2010.10.22. 13:11

    egy minimális mozgása nekem is van a hangerö gomboknak is de nem egetrengetö. csak akkor venni észre ha direkt azért pöcögtetem hogy lötyög e normál használtanál nem tünik fel. szerintetek ez gáz?

  470. Adamlukacs - 2010.10.22. 13:13

    Én egészen pontosan egy hete használom az ikon200al rendelt iPhone 4esemet. Szeptember 25-én rendeltem webshopról (a 32gb-os verziót) és október 15-én jött meg. Nem tudom mások miért ilyen türelmetlenek, én is kibírtam a 3 hetet, eddig is megvoltam szifon nélkül, bár kétségtelen hogy jobb vele :D . Az ogazan nehéz dolog nem az hogy kivarjuk míg megèrkezik, hanem letenni a telefont. Nekem elég nehezen megy :D

  471. Matt - 2010.10.22. 13:23

    Köszi a válaszokat. Írtam a T-Mobilos srácnak hogy ilyenkor mi a teendő, de ahogy olvasom a t-mobile nem cseréli vissza a készülékeket, hanem szervízbe küldik. Nekem is akkor mozog mikor direkt mozgatom, kb 0,2 milis lehet a mozgástér, de akkor is egy 117 ezer forintos telefonnál ezt nem szabadna csinálnia, hozzátéve, hogy a térerőt azon a bizonyos helyen fogva dobja mint állat, de hívás közben még nem szakadt meg a vonal.

    Máshol is olvastam egyébként hogy vannak hasonló problémák a power + hangerő gombokkal… de szerencsére nem olyan a probléma, mint amit valaki írt: kijelző homályos, előlapi kamerában fekete folt stb… simán ellennék vele, mert tényleg nem zavaró, de mégis b*ssza a csőrömet…

  472. marci - 2010.10.22. 13:37

    mindegy én már megbékélek vele, azért szétesni nem fog:D ha szervizbe elküldöm megint nem látom 2 hétg inkább ne nyuljanak hozáá jo ez igy nekem:D

  473. Matt - 2010.10.22. 13:43

    marci:

    Én is ugyanezen az állásponton vagyok… egyáltalán nem súlyos a dolog, meg sok helyen olvasok hasonló problémákat, csak az zavaró h másnak meg teljesen jó.. mi lett ezzel az apple-el, ilyen termékeket kiadni a kezükből…

    Majd még megírom mit írt vissza a t-mobile-os csávó, hogy ilyenkor esetleg mit lehetne tenni…

  474. marci - 2010.10.22. 14:08

    na kiváncsi vagyok ha cserélnek lehet én is megprobálom:)

  475. Boyy - 2010.10.23. 01:01

    Szombathelyről valaki tud valamit? hol tart a sor? esetleg hány darab telefont kaptak?

  476. Erik - 2010.10.23. 21:56

    Keleman!

    Légyszives írd át a a szegedi t-pontot már csak 10 vannak a várólistán!

    Köszi!

  477. marci - 2010.10.24. 00:34

    nagyon elhallgatott a topik pár napja:D senki nem ir semmit

    • KeleMan - 2010.10.24. 11:17

      marci: Mindenki a kicsikéjét nyomogatja… Ezexerint mindenkinek megvan?

  478. Matt - 2010.10.24. 02:42

    Marci:

    Nem irt vissza a tmobilos csávó..innen is üzenem hogy koszi a segítséget! De ahogy olvasom ilyen apró problémával biztos hogy elkuldenek melegebb éghajlatokra.. Plusz megnéztem a 3G-men es észre se vettem de ott is mozog egy kicsit es sosem érdekelt. Plusz nem akarom h idegen emberek fogdossak a szervizben az én kicsikémet:) Ja es úgyis jön a bumper, amt sose fogok levenni, úgyhogy maradok így, amíg esetleg ne adj Isten el nem romlik…

  479. Bob - 2010.10.24. 13:30

    Kicsikéjét?! :D:D:D jajjj…

  480. marci - 2010.10.24. 13:58

    huha ebben a két perce vettem észre egy nagyobb hibát:S:S nem szol a bal oldali hangszoroja:S remélem ez garis hiba mert elég gáz:/ szerintetek kicserélik vagy szerviz?:S

  481. Matt - 2010.10.24. 14:18

    marci ne hülyéskedj, hát az a telefon mikrofonja, amibe beszélsz, az nem szól!:D nincs semmi baj vele!

  482. Marci - 2010.10.24. 14:29

    Miiii?:D nem mondod?! Azt hittem stereo hangszoro:D latszik hogy telleg nem volt meg soha iphone om:$ koszi a valaszt:):D de gaaazxD

  483. Bob - 2010.10.24. 15:51

    Marci :D

  484. marci - 2010.10.24. 16:06

    jjoool vaaan naa le lehet szállni rolam:P:D:D tudom hogy gáázxD:D

  485. Chris - 2010.10.25. 00:25

    Hali!

    Ba****us mikor érkezik már az újabb szállítmány?!!!

  486. A'doma - 2010.10.25. 11:50

    Nekem még nincs meg… Nyomogatnám amúgy! http://ihungary.hu/wp-content/plugins/tango-

  487. Tóth Soma - 2010.10.25. 11:57

    Világválság ide vagy oda, rohadtsokan várták/várják az i4et.

    Azt ne mondja nekem vki h az itt élőknek nincs pénzük… =)

  488. Chris - 2010.10.25. 12:08

    Sajna nem is nagyon van…. de a régi 3G-t elpattintom és még hozzáteszek egy 60eF-ot aztán usgyi az új i4-ért havi 5ezres előfizuval.. Már ha szerencsémre nem találják ki, hogy emelnek.. :S Ja és még 6000 pontot/ft-ot levonnak az aranykártya miatt. :)

  489. Erik - 2010.10.25. 14:17

    500 ADIK HOZZÁ SZÓLÓ XD… EGYÉPKÉNT Nagyon jó az iphone:d

  490. Bob - 2010.10.25. 14:49

    egyéBként.. ikszdé b+

  491. Zero - 2010.10.25. 19:19

    Fehér iphone 4 em van imádom!(L)

  492. marci - 2010.10.25. 20:23

    zero: honnan?:O

  493. A'doma - 2010.10.25. 20:31

    Jelentem ma voltam Csabán és majdnem lett Iphone 4-em. Egy pillanatig tényleg elhittem, hogy akár Vele térhetek haza.

    Röviden a történet:

    Bemegyek, számot kér (az idióta rendszerben…). Másik angyal (a múltkorit nem láttam) hív, probléma feldobva. Azt mondta először, hogy csak rendelni tudnak. Erre mondom, hogy múltkor én már fel voltam írva. Kikeres, először nem talál majd mégis. Nagy meglepetésemre benne volt a nevem a táblázatban. Ekkor hátrament egy csávóhoz, majd azt mondta, hogy csak 16 Gigásuk van. :( Ha kicsit több időm lett volna akkor elhozom, de mivel sietnem kellett ezért eljöttem. Megkértem, hogy szóljon ha jön 32 Gigás.

    nem@, ha Neked 16-os kell akkor szerintem menj be! ;)

  494. Zero - 2010.10.25. 21:20

    Qresso oldalról! marci

  495. Roberto - 2010.10.26. 00:17

    Sziasztok.Én okt 18.-án rendeltem meg egy 16-ost a győri Árkádban. Csütörtökön benéztem. a hölgyemény azt mondta, hogy szerdán sokat kaptak, de még jócskán vannak előttem. Erre én: mégis kb hányan? Mire ő: a 10. vagyok, de több lista van és van olyan aki 4.-én rendelte meg. Úgyhogy a nyolcvanharmadik is lehetek, de próbálok türelmes lenni. Volt már iphone 3G-m egy évig(ez volt idáig a legjobb telefonom,csak a videjó hiányzott, pedig én már mindent kipróbáltam.12 év alatt kb 25-30telóm volt, de biztos nem vagyok egyedül ezzel) aztán leváltottam n97minire,de már alig, vagyis nagyon várom a 4-et.

  496. Chris - 2010.10.26. 01:19

    Roberto= >> Egyetértek!

  497. Tibi - 2010.10.26. 18:27

    Hali
    Tudom hogy nem ide tartozik
    De mivel uj iPhone tulaj vagyok ezért nem annyira értek hozza
    Az lenne a gondom hogy amikor irok valamit akkor beugrik ez a t9 szeru valami Es elég idegesítő néha
    Es a kérdés az lenne hogy esetleg hogy lehetne kikapcsolni?

    Előre is jössz a segítséget Es mindenkinek kitartást aki meg nem kapta meg a telojat enis majd 2hetet vártam ra

    Sok sikert

    Udv

  498. Chris - 2010.10.26. 18:56

    Hali Tibi!

    Grat a telóhoz irigykedem…. :)

    Amugy Beállítások -> Általános -> és Autó javitás vagy ilyesmit kapcsold ki..Plusz a legalsó opcóban csak a magyar bill. legyen kiválasztva.

    Remélem sikerül.

    Üdv!

  499. Tomek - 2010.10.26. 21:15

    Sziasztok!

    Neki kezdtem én is az örült futamnak, kissé bennfentesként, diák alkalmazottja vagyok a cégnek, annyi elönyt birtam ebböl kovácsolni hogy mom park és a budafoki uti bolt a kiemelt. Feliratkoztam már vagy 4 helyre, árkádban 80 adik körül sugár 10 edik budafokon 120 körüli. a héten nem és még a mult héten sem szállitottak sehova, ezt az erösitette meg bennem hogy több boltban is egybehangzo vélemények voltak. remélem nov 10 ig befutok. még a héten irány a mom aztán több helyre már nem iratkozok. ja és igen, sugár hiába 10 edik hely, partner üzlet igy oda fognak a legkésöbb szállitani. ennyit tudtam segiteni, várok türelemmel.

    Üdv. Tomi

  500. Boyy - 2010.10.27. 13:03

    Szombathelyről tud valaki valamit? Azt hiszem múlt héten nem érezett szállítmány, ezen a héten mikorra és hány darab várható? Mivel múlt héten nem küldtek, lehetséges, hogy most többet fognak?

  501. Tóth Soma - 2010.10.27. 13:10

    Sürgős segítségre van szükségem! Akármit letoltok az AppStore bol, kidob egy szürke ikont, kiírja h várakozás, és úgy is marad… Mar vagy 10 Ien ikonom van és nem csinál semmit!

    Segitseteeeeek!! ;)

    • KeleMan - 2010.10.27. 13:26

      Soma: Párom húgának is ilyet csinált a napokban az iPhone 3GS készüléke. Egy kikapcsolás-bekapcsolás megoldotta a problémát.

  502. Tóth Soma - 2010.10.27. 13:40

    KeleMan:
    Köszönöm, megoldotta! :)

    • KeleMan - 2010.10.27. 13:46

      Soma: Szívesen, örömmel hallom! :)

  503. Vr - 2010.10.27. 14:59

    Már nagyon elegem van az egészből!!!!!!!!!!!!

    Tudtok friss információt a Budafoki úti listáról, legutóbbi i4 eladásról, 16-32Gb-ről?

    Másik kérdésem a kiszállításos rendeléssel milyen aktuális tapasztalataitok vannak? Átfutás?

  504. marci - 2010.10.27. 17:27

    Vr: "kiszállitásosan" (webshopban) rendeltem okt 10 én és okt 20 ikára jött meg. nem kaptam értesitést se telefonon se sms ben se e mailben csak a webshop informáciot fiygeltem (rendelés állapota, stb) ezek pár naponta változtak iylenekre hogy rendelés jováhagyva, szállitásra vár, szállitás alatt, és kiiráták pár nap mulva azt is hogy szállitás várhato ideje 20ika ami be is jött:D igaz majdnem el ment futár nem toptojáznak.. kiszállt nem találta a csengöt és el is akart menni, épp fordult ki az utcábol amikor elkaptam… lehet nekem azért szállitották ki hamarabb mert kb 15 éve t mobile os ügyfél vagyok, nem tudom….

  505. Vr - 2010.10.27. 18:08

    Köszönöm Marci!

    Egyéb tapasztalat másnak? Esetleg a Budafoki listáról?

  506. Steve - 2010.10.27. 18:55

    Sziasztok!

    Hétfőn iratkoztam fel a Westendben. Azt mondták, hogy bő egy hét… Valakinek van valamilyen információja a listáról?

    A válaszokat előre is köszönöm.

  507. tibi - 2010.10.27. 22:34

    kössz chris a segitséget

    kitartast megéri várni

    üdv

  508. Chris - 2010.10.28. 03:22

    Tibi: Szivesen!

    Mindenki más: Sugárban mult heten iratkoztam fel, tegnap bementem rakerdezni, hogy most megis mikor lesz valami fejlemeny? A meglepetes az volt , hogy a listan fent vagyok, csak eppen meg vannak 40en elottem.. :S lehet iden mar nem is lesz uj Almám… :(

  509. Tóth Soma - 2010.10.28. 11:52

    Az egyik hozzászóló írta, hogy ha kikapcsolod a 3G t a wifit, a GPS t akkor az akksid sokkal jobban bírja. Kipróbáltam és tényleg így van, ráadásul edge kapcsolaton keresztül is szépen lejönnek az ertesitesek, emailek. Így én mar bírtam 3 napig is töltés nélkül. Mindenkinek ajánlani tudom! :)

  510. Bob - 2010.10.28. 14:25

    Soma

    Ugye-ugye ;)

  511. Laci - 2010.10.28. 16:03

    A Corvin plazaban (vagy mi az ott a Corvin mozi mogott…) van iPhone!!! 16-os, 32-es, mindne mi szem-szajnak ingere… :-D

    • KeleMan - 2010.10.28. 16:04

      Köszönjük! :D Akkor lehet szaladni értük…

  512. Viktor - 2010.10.28. 17:34

    Üdv!Laci hol van ez a Corvin pláza pontosan?!Nem pesti vagyok sajnos!Köszönöm:)

  513. Viktor - 2010.10.28. 18:09

    Megvan.. Bár azt olvastam már,hogy ott sincs… :S

  514. Adam.hu - 2010.10.28. 21:33

    Zero! Nem tudom, hogy neked honnan van fehér iPhone 4-ed! Ez érdekes! Szeretném, ha megosztanád velünk! Linket kérünk! Cserébe itt van egy link, ami miatt sokan gondolkodóba eshetnek igazadról!
    http://www.mobilport.hu/iphone/20101028/feher_iph

    Várom kommented kiváncsian!

  515. Tóth Soma - 2010.10.28. 21:45

    Ádám.HU!

    Óvatosan a szavakkal, valószínűleg nem hazudik, két munkatársam is fehér i4el tért haza párizsi látogatásuk után. És az egyik ismerősömnek is van fehér, ő nem tudom honnan szerezte. Szal létezik fehér iPhone 4 csak gondolom a kiadás után jöttek ra h vmi nem stimmel.

    • KeleMan - 2010.10.28. 21:59

      Soma: Attól még, hogy Zero-nak igaza lehet, – bár Adam.hu kétségbe vonja – egy fényképet igazán linkelhetne róla, ahogy mondjuk a háttérben az ihungary.hu virít a monitoron… :D Csak a kétségek eloszlatása miatt… :)

  516. Tóth Soma - 2010.10.28. 22:01

    Ezt viszont enis tamogatom ;)

  517. Zero - 2010.10.28. 22:48

    eBAYEN RENDELTEM

    • KeleMan - 2010.10.28. 22:52

      Zero: Képet akarunk, képet akarunk, képet akarunk! Aztán készítünk Veled egy exkluzív interjút, persze csak ha benne vagy. :)

  518. Tóth Soma - 2010.10.28. 23:05

    Kedves fórumozók, szerkesztők! Segítségre és véleményre van szükségem!

    Arra lennék kíváncsi, hogy van-e vkinek JB-elt i4e. És ha van akkor miben is jobb, mint az bántatlan szoftver. Tényleg nagyon jó ez a telefon, de vannak vele problémáim:

    – 1 asztali és 2 notebookom van, egyik nettó ára sem megy 200 alá, és az iTunes mindegyiken szaggat. o.O de mint az atom. ha win7 ha xp, fagy, laggol, szarakodik össze-vissza.

    – Ha egy gépről pár számot másolok fel a telóra, ahogy hazamegyek és rádugom a gépre, a sync miatt leszedi =) Ha viszont meg akarom szüntetni a syncet, akkor közli velem, hogy az összes zene törlődni fog…

    – Nem találok egy olyan alkalmazást amivel windowzosan tudnám kezelni a fájljaimat. (fájlkezelő szerűség) Ahol láthatom egy helyen hogy mi és mennyi van a telón. (dokumentumok pdf táblázat zene film stb)

    – Azt sem tudom, hogy hogyan tudnék egy dokumentumot, vagy fájlt rányomni, amit később tudnék használni.

    Szóval ezekre a problémákra keresnék tapaszteltabb embertől lehetséges megoldásokat, mivel én még csak pár hónapja vagyok iphone használó.

    Szóval főként a JBre lennék kíváncsi, hogy miért is jobb az. Mert sok értelmét nem látom. Azt a pár centet ki tudja fizetni aki egy ilyen kaliberű telefont vesz. Szerintem :)

    Előre is köszi!

  519. Don - 2010.10.28. 23:32

    Ciao !

    Én azt mondom, hogy webshopban érdemesebb mint listákra iratkozni, valamivel több mint 1 hét alatt itt is van a kezemben ;)) Isten a "telefon".. Amúgy aki 16Gb-osat akar, a T honlapján épp most néztem megrendelem gomb van kinn !!! Szal igyekezzetek :))

    Üdv.

  520. Laci - 2010.10.28. 23:38

    Bp. Corvin mozi mögött. 3as metró Ferenc krt. vagy 4-6 villamor Üllői úti megállónál. Pontos címet nem tudok, de maps.google.hu-n beírod hogy Corvin mozi és megmutatja.

  521. Chris - 2010.10.29. 03:25

    Hogy a P""""-ba! A t-nél már a Tarifák és Árak be sem jön… :S Remélem nem most emelnek árakat… pfff… :S

  522. Adam.hu - 2010.10.29. 09:31

    Bocsánat! Nem mondtam, hogy Zero hazudik! Csak érdekes a dolog, akkor viszont az ő telója igazi unicum, olyan mint egy ritka bélyeg! Első kiadàsú fehér i4-es! Ha csak pár ezer darabot gyártottak le belőle, mielőtt rájöttek, hogy így nem jó… Ez biztos nem fog veszíteni az árából később! Ritkaság van a kezedben Zero!

  523. A'doma - 2010.10.29. 09:40

    Részletfizetési konstrukcióval lehet rendelni a webshopból? Nem találom. :S Amikor 40-et kell fizetni és egy évig havi 9-et.

    Csabáról semmi hír. :(

  524. Zero - 2010.10.29. 12:01

    JÓ jó nyugalom linkelek képet de azt hogy csináljam hogy lássátok?

  525. Zero - 2010.10.29. 12:26

    http://74.125.67.100/imgres?imgurl=http://nexus40… valahogy így néz ki netről szedtem a képet mert nem tudom hogy linkejek nektek!

  526. Zero - 2010.10.29. 12:31

    file:///C:/Users/zero/Pictures/zero%20kir%C3%A1ndul%C3%A1s%202010%20j%C3%BAn%2016-17/white_iphone5_4.jpg

    • KeleMan - 2010.10.29. 12:43

      Zero: Küld át email-ben és kiteszem az oldalra. ;)

  527. Zero - 2010.10.29. 12:31

    nem sikerül

  528. Zero - 2010.10.29. 12:35

    http://cgi.ebay.com/APPLE-IPHONE-4-WHITE-JAILBROK… ez egy ajánlat aki akarja csap jon rá a fehér i4re! gyorsan jah az ebay televan fehér iphone 4 el!

  529. Zero - 2010.10.29. 12:45

    ok mi az email címed?

    • KeleMan - 2010.10.29. 12:55

      Zero: balpar83 kukac t-online.hu

  530. Zero - 2010.10.29. 12:52

    nEM TUDOM HOGY KELL KÜLDENI KÉPET MERT NEM ENGEDI

  531. Zero - 2010.10.29. 13:00

    OK

  532. Finuccik - 2010.10.29. 16:02

    Sziasztok!

    2 hét várólista után megkaptuk az iphone-t a tesómmal együtt.

    Majd másnap észrevettem,hogy a képernyője bal alsó sarkán egy folt van,mintha beázott volna,a tesómnak meg a kameráján egy folt volt kamerázás közben.

    Visszavittük majd 1 hét várakozási idő után kicserélték mindkettőt.

    Ez volt tegnap,és tegnap este felrektam a flash light nevű progit,hogy jobban átnézzem a telefon kijelzőjét,nehogy valami hiba legyen és észrevettem,hogy van egy halvány de azért észrevehető fekete pixel,ami ugye pixel hiba.

    A kérdésem az lenne,hogy szerintetek 1 pixelhibával kicserélik?

    Ez beszarás,hogy ennyi hibás iphone van 2 hete van iphone-om de összesen 1 napot használtam.

    Mit kéne tennem?

    Nem olyan zavaró az az 1 pixel,de hát egy ilyen drága telefonért elvárom,hogy hibátlan legyen.

    Várom az ötleteket!!!!

    Üdv

  533. Matt - 2010.10.29. 16:29

    Egyszerűen hihetetlen ez a sok hibás iPhone 4, anno a 3G es 3GS megjelenésekor is ennyi hibás készüléket észleltek?
    Nekem a power gomb akar kiesni, de nem merem visszavinni, mert csereként kaphatok ennél sokkal rosszabat ahogy olvasom…mert ezenkívül minden tökéletes rajta..ha meg majd rosszabb lesz visszaviszem, a garancia 1 évig él…

    Finuccik:

    Komolyan nem tudom mit csináljatok..anno a 3G-mben is volt egy pixelhiba Es nem zavart…de nagyon gaz, hogy ennyi probléma van a 4-esekkel…

  534. Tóth Soma - 2010.10.29. 16:31

    Finuccik:

    Nekem is problémás a bal alsó sarkam, szerintem egy hajszál van ott, de nem akarok problemazni rajta, mert kitudja h mikor kapom vissza…

  535. Matt - 2010.10.29. 16:46

    Soma:

    Meg főleg az a kérdés, hogy milyet kapsz vissza! Olvastam mar olyat, hogy valaki ugyanolyan hibás készüléket kapott vissza, mint amivel bevitte…
    Szerintem akkor érdemes majd elvinni cserére ha folyamatosan lesz raktáron.

  536. A'doma - 2010.10.29. 16:55

    Asszem ha én megkapom akkor még ott a boltban tüzetesen átnézem. Nem akarok rohangálni!

    Jártam már így, hogy gariba többször is vissza kellett vinni a telefonomat (Nokia, joystick hiba) és a végére se lett tökéletes…

  537. Tóth Soma - 2010.10.29. 16:55

    Matt:

    Egyetértek, a számból vetted ki a szót :)

  538. Roberto - 2010.10.30. 14:31

    Sziasztok

    Jelentem megvan a telefonom. Tegnap hívtak az Árkádból és már rohantam is érte. Tényleg megérte várni rá. Ez egy fantasztikus 'telefon'vagy inkább már szórakoztató központ.Tesztelgetem, de eddig még nem tapasztaltam hibát rajta, térerő esik néha, ha kézben tartom, de hívásom még nem szakadt meg ez miatt, pedig munkahelyen eléggé le van árnyékolva(ahol nokia n97minivel már nem tudtam telefonálni ott iphonnal igen), közelségérzékelővel nem volt baj eddig remélem nem is lesz. Előfizetéssel vásároltam és kötöttem rá biztosítást, mert nekem nem tetszik ha be van bugyolálva egy telefon, mert nem azért tervezték ilyen szépre, hogy utána eltakarjam akár egy bumperrel vagy bármi mással, szval inkább vigyázok rá nagyon, ha meg mégsem sikerül ott a biztosítás. Mindenkinek kellemes iphoneozást, akinek meg várni kell, annak sok türelmet kívánok.

  539. Finuccik - 2010.10.30. 15:01

    Sziasztok egy kiss off téma:

    Jailbreak után elindíthatom az apple store-t a telefonomon?Nem fogják letiltani?

    Mert azt olvastam régebben valahol,hogy az új itunes-ok felismerik a jailbreakelt telefonokat és letilthatják.

    Válaszotokat köszönöm!

    Finuccik

  540. Chris - 2010.10.30. 15:30

    Sziasztok!

    Valaki elárulná, hogy lehet leiratkozni a bejegyzésről? Túl sok e-mail jön.. lol

    Köszi!

    • KeleMan - 2010.10.31. 18:22

      Chris: Levettelek!

  541. Tóth Soma - 2010.10.30. 22:39

    Jelentem, meg jailbreakeltem a limera1n-el, és tökéletesen működik, semmiféle lassulást nem lehet észrevenni, kíváncsian várom kapok e többet így az iPhone-tól.

  542. kgero86 - 2010.10.31. 09:20

    Sziasztok!

    Azt szeretném megtudni hogy hogyan zajlik a webshopos kiszállítás?

    Küldenek micro sim-et is meg a szerződést?

    Vagy utána be kell menni a T-mobilba?

    Mert itt Szombathelyen már 2hete feliratkoztam de még sehol semmi és gondoltam akkor inkább megrendelem webshopon keresztül.

    Pls aki rendelt webshopon mondja már el legyen szíves.

    Előre is THX.

  543. Chris - 2010.10.31. 19:59

    Köszi KeleMan!

    Webshopban megrendeltem, micro simet is küldik mellé és szerdáig kihozzák… Kiváncsi leszek.. :P

    Üdv!

    Jó pihit!

  544. Robi - 2010.10.31. 20:01

    Légyszives vegyèl le az email értesitőről. Köszi

    P. S.: greenpoison jailbreak tölèletesen működik iphone4 4.1

    • KeleMan - 2010.11.01. 17:09

      Robi: Levettelek!

  545. Finuccik - 2010.11.01. 16:03

    Sziasztok,

    Egy nagy kérdésem lenne.Jailbreakeltem az iphone-t kb.2 napja és jött 2 db sms a t-mobil-tól,hogy hívjam vissza őket azon a számon amiről az sms-t írták.Mi lehet ez?

    Sajnos nem hívtam vissza őket..és most restore-oltam a telefont és sajna elveszett az sms-amiről írtak.

    Szerintetek most mit kéne tennem?

    Válaszotokat előre is köszönöm.

    Finuccik

  546. Finuccik - 2010.11.01. 16:30

    Megoldódott:))

    Bocsi az off topic-ért

  547. kgero86 - 2010.11.01. 20:42

    Na és mivolt?

    Nem a jailbreak miatt hívtak ugye?

  548. Finuccik - 2010.11.01. 23:02

    Nem a jailbreak miatt írtak sms-t hála Istennek,csak valami szolgáltatásról akartak beszélni.

  549. Jason - 2010.11.02. 22:29

    Ma szerettem volna rendelni i4et. Gondoltam november közepére meghozzák… hát nem! Nov. 30. kiszállítást vállalnak. :(

    Esetleg valaki tud infót a Pesti T-pontok készletéről?

    Köszi!

  550. adam.hu - 2010.11.03. 09:58

    Szegasztok! Van egy srác, aki baromi olcsón(990.-Ft/db)áron ad bumpert meg kemény tokot! Keleman! Megoszthatom az elérhetőségét itt?

    • KeleMan - 2010.11.03. 12:30

      adam.hu: Nyugodtan.

  551. Abitet - 2010.11.03. 10:14

    Sziasztok, megtudná valaki mondani hogy ha a a héten bemegyek egy pesti t-pontba és feliratkozom a várólistára akkor mennyit kell várni a készülékre (iphone 4 term.:)? 1-2 hét? vagy több? Előre is köszönöm

  552. A'doma - 2010.11.03. 11:57

    Engem még mindig nem hívott senki! Kibaszott felháborítónak tartom!

  553. adam.hu - 2010.11.03. 16:55

    KeleMan! Köszi! Nem akartam off lenni és semmiféle un. üzleti érdekem nem származik belőle, csak tök korrekt volt a csóka, vaterán találtam, vettem töle bumpert meg kemény(olyan rápattintós)tokot i4-re. Na a kemény tok az nagyon zsír! Hátúl olyan mint a teló, oldalt meg átlátszó, nem is lehet észrevenni, hogy a telón van! A telcsiszáma: +36 30 725 4696 Moszkva térnél a Hattyúháznál van, napközben bármikor hozza a cuccot! Üdv mindenkinek!

  554. Abitet - 2010.11.03. 17:15

    írja meg valaki hogy mennyi a várólista léci, köszi

  555. Abitet - 2010.11.03. 17:17

    vagy legalább azt, hogy mennyit mondanak.

  556. Jason - 2010.11.03. 17:21

    Abitet: Telefonos rendeléskor november végét mondtak szállításnak.

    Ma felhívtak rendelés egyeztetés miatt és most 2 heted mondtak. De ugye semmi sem biztos!

  557. Abitet - 2010.11.03. 17:57

    Jason: Nagyon szépen köszönöm. Arról nem tudsz valamit hogy személyes rendelésnél a t-pontban mennyit mondanak? Ott is november végét?

  558. Jason - 2010.11.03. 19:35

    Azt nem tudom, ugye ez üzletről üzletre változik. Holnap én is feliratkozok az egyik T-pontban hátha ott gyorsabb.

  559. A'doma - 2010.11.03. 21:21

    Srácok akiknek volt probléma a telóval kérlek írjátok le mire kell figyelni. Ha eljő az idő akkor felkészültek legyünk.

    Köszönöm! ;)

  560. Abitet - 2010.11.03. 23:01

    Keleman: engem is levennél az értesítőről? köszi

  561. Tomi - 2010.11.04. 01:24

    Engem az oldal tetején lévö két promós lánynak a neve és telefonszáma érdekelne. Az enyém már ott van az árkádban szerdán utalnak nekem és akkor tudok menni érte. nekem 1.5 hét alatt megjött, bár az is igaz hogy legalább 6 helyre feliratkoztam és cask erröl az egy helyröl hivtak. Kitartás, szebb jövöt!

  562. Adam.hu - 2010.11.04. 12:23

    Tomi! "Adjon Isten!"

  563. A'doma - 2010.11.04. 12:34

    Tomi a jobb oldali nagyon penge! Mindig gyönyörködöm benne. Kicsit mondjuk fiatal lehet. :D

  564. Sörmen - 2010.11.04. 14:41

    Üdv mindenkinek!

    Egy kis OFF:

    Valamelyik (már nemtudom melyik) almás oldalon olvastam h van egy olyan program appstoreban ami hívásidő (mp alapú) és sms számláló, ez pl előfizusoknak kiválóan megfelelő, mert a havidíjban foglalt csomag lebeszélhetőségét (be lehet állítani max korlátot, meg az ingyenesen hívott számokat belerakni egy listába amit ugye nem számlál) és elküldhető sms mennyiséget számlálja, talán még adatforgalmat is mér!

    Havernak androidon van ilyen, a neve Call meter, de appstoreban nincs ilyen, nem tudtok esetleg ilyet, v hasonló progit?

    Előre is kössz a segítséget!

  565. Tibi - 2010.11.04. 15:40

    Csao
    Ismet egy nem ide tartozo dolog de kerdey es hatha van aki tud segiteni
    A gondom az vagy lehet csak bena vagyok hogy ha bekapcsolom a a kamerat es videot akarok felvenni hiaba bokok ra a kepre nem jon be a zoom
    A sima fotonal meg igen
    Mi lehet a gond? Lehet en vagyok bena?

    Pls valaki. Ja iphone 4 rol van szo

    Udv
    A sima fenykepnel meg mukodik
    Mi lehet vele? Vagy en vagyok bena?

  566. Jason - 2010.11.04. 17:24

    Tibi: Nekem még nincs i4-em, de szerintem videónál nem lehet zoomolni!

    De majd egy i4 tulaj megmondja a frankót:)

  567. Tibi - 2010.11.04. 18:26

    Jason:
    Csak mert youtube on csomo videoban zoomolnak
    Meg mikor T-be probalfattam ott ment

    Azert kossz

    Udv

  568. A'doma - 2010.11.05. 17:21

    Nem tudom békéscsabai hírekre vár-e még valaki, de azért leírom. Ma voltam bent és az original angyal sietett segítségemre. Igazából azt nem tudom mit mondott mert a melleire figyeltem… :D

    Viccen kívül azt mondta, hogy 32-es nincs nekik. Erre mondtam, hogy akkor 16-os is jó lesz nekem. Kihozta a meglepően vékony kis dobozt (bk fele a 3G-nek). Azt ajánlotta, hogy kedden mindenképpen felhív és ha jött 32-es akkor azt adja, ha nem akkor 16-ost.

    Szóval így állunk keleten. Azért a bejáratnál kint van a sajnos nincs ájfónunk kis táblácska!

  569. Donnie - 2010.11.06. 17:52

    üdv.!

    Nov 4-én voltam a győri árkádban feliratkozni 16osra és azt a tájékoztatást kaptam, hogy 2-3 hét, azt nem tudom hányadik vagyok de engem nem papírra írtak hanem a gépen pötyögött a srác. Remélem tényleg megjön az említett intervallumon belül, esetleg ha valaki tud még valamit győrről akkor leírhatná. Köszi

  570. ElGreco - 2010.11.07. 12:53

    sziasztok

    egy kis info annak aki vár még…

    csütörtök péntek, 6 t-pontban voltam, mindenhol várólista.

    – Budafoki út: kb. 50 fős lista (1 hónapos várakozást prognosztizált az ügyintéző)

    – Sugár kb 30 fő (2 hetet mondtak)

    – Rákoskeresztúri Tesco T-Pont: nincs várólista pénteken (nov12.) érkezik (1 hónapja mindig a következő pénteket mondják (FAIL…)

    – Soroksári Tesco T-Pont: nincs várólista, parasztok, egy szimpla MAJD lesszel "elzavartak"

    – Soroksári Auchan T-Pont: reményteljes volt az első perc.

    —- mondtam mit szeretnék, erre kérdezi milyet 16, vagy 32 Gb-osat (mondom WOW) elmegy a raktárba, majd üres kézzel :( érkezik.

    az mondta, hogy nincs most de várólista blablabla…

    feliratkoztam, kérdezem mikor várható.

    Elvileg KEDD! -de már nem hiszek senkinek.

  571. ElGreco - 2010.11.07. 14:58

    Jaa… a 6. az a Duna Plaza

    2 hete várok, és még semmi

  572. Gárszia őrme - 2010.11.07. 19:53

    Tegnap az Alle-ban azt mondták, hogy kb. 120 vannak a várólistán, azért én viccesnek gondolom ezt a mai világban. Olyan mint amikor régen vártak a szüleink egy Trabantra évekig. :-)

  573. Donnie - 2010.11.07. 22:55

    Hát kb. tényleg ez a szitu, mármint a trabantos téma. Nevetséges az egész. Itt van pl. Győr, állítólag hetente 5 darab érkezik minimum ha igaz, nos akkor ha 50en vannak a listán akkor akárhogy is számolom az utolsó ember 10 hét alatt kapja meg. De az erő legyen velünk és fohászkodjunk az éghez, hogy küldjenek 40 napos iphone esőt :)

  574. A'doma - 2010.11.08. 13:22

    Nekem ha minden igaz holnap meglesz a kicsike. Igazából nem vagyok türelmetlen, csak hetente csökken egy ötössel a zsebemben lapuló Iphone 3G ára. Hetekkel ezelőtt még 65-be is bevették volna, holnap örülök ha 50-es adnak érte. :(:(

  575. Donnie - 2010.11.08. 23:16

    Elég nagy a pangás…Mindenki megkapta?:D

  576. Gárszia őrme - 2010.11.09. 14:32

    Valaki tud valamit? Én pár napja rendeltem webshopban, mivel új előfizető vagyok T-nél, így természetesen +40.000-et le kell perkálni, amivel mondjuk nincs is gond mert előleg… no de amikor felhívtak hitelképességi vizsgálattal, na akkor tényleg bebizonyosodott, hogy Trabant feeling… Elég mókás :-)

  577. A'doma - 2010.11.09. 14:39

    Engem eddig nem hívtak, pedig megígérte a csaj! :( Gondolom nem jött meg a 32 gigás és már 16-os sem maradt.

    El kellett volna hoznom pénteken! :@

  578. A'doma - 2010.11.09. 14:40

    NST-s Gárszia vagy amúgy?

  579. Gárszia őrme - 2010.11.09. 15:54

    Mi az hogy NST-s? Most komolyan…

  580. Donnie - 2010.11.09. 18:58

    Gárszia! A weboldalon hol lehet kiválasztani, hogy ezt a részletfizetéses mókát akarod? köszi

  581. A'doma - 2010.11.09. 21:13

    NST? Focival foglalkozó blog.

  582. Gárszia őrme - 2010.11.10. 14:32

    Sehol nem lehet kiválasztani… Nem vagyok NST-s, de szeretem a focit, tényleg úgy tűnik, mintha mindenki megkapott volna mindent!

  583. A'doma - 2010.11.10. 15:09

    Most érkeztem Békéscsabáról! Elvileg kedden kaptak volna új szállítmányt! Hát nem kaptak… :S

    Végül még a városban voltam mikor hívott az angyal, de ugyanezt mondta sajnos. Vicc ez a helyzet.

  584. Ádám - 2010.11.10. 17:58

    Hali!

    Én ma voltam az EuroParkban Pesten és feliratkoztam a listára azt mondta a csaj hogy kedden fog érkezni és majd hívnak,hát majd várom a hívást

  585. Donnie - 2010.11.10. 19:39

    És akkor mégis milyen módon intézted, telefonáltál nekik?

  586. Sörmen - 2010.11.11. 12:58

    Kecskemétről tud vki vmi infót, mert 2 hete iratkoztam fel és semmi jel… :S

  587. Gárszia őrme - 2010.11.11. 14:02

    Én voltam Kecskeméten múlt hét szombaton mondták nyugodtan iratkozzak fel, mert max. 1 hét, mondtam kössz nem… Ennyi az infóm.

  588. Mzsuzsi - 2010.11.11. 14:21

    Én november 3-án rendeltem a webshopon keresztül, aznap fel is hívtak adategyeztetésre, illetve közölték, hogy 10ezer Ft mobilelőleget be kell fizetnem (röhejes, közel 10 éve vagyok T-Mobile előfizető, átlag 30ezer forgalommal havonta), és vállalom-e így is a megrendelést…

    Azóta se kép, se hang, ez egy hete volt.

  589. Tanbá - 2010.11.12. 14:34

    Hali arcok! Én 11 éves T előfizetőként október 22én rendeltem egy 32 gigást webshopon, azóta a nagy büdös semmi. Pedig az üfsz-es gyerek azt ígérte következő hét keddre megkapom, azóta három hét telt el, hetente 2x hívom őket, semmit nem tudnak mondani… :(:( de türelmes vok! ;)

  590. ramirez007 - 2010.11.12. 15:15

    Sziasztok!

    Nem tudja valaki, hogy honnan lehetne Iphone 4-et venni kártyafüggetlenül, kb 1-2 év garival? Olyan helyet keresek, ami megbízható forrásból szerzi be a telót, nem "csencselt" árut ad el.

    Ez a macveszem.com megbízható?

    A válaszokat előre is köszönöm.

  591. Juplle - 2010.11.12. 16:09

    Ma délelőtt egy órára eltűnt a 32gigásnál az előrendelés, most néztem, megint kint van.

    Nekem állítólag a TV+ Internet kombó még ki nem fizetett számlája miatt nem engedi a webshopos rendelést, ügyfélszolgálaton azt mondta az ügyintéző srác, hogy ez lehetetlen, mert nincs a mobilhoz köze. gyakorlatilag meg valami hiba van a rendszerben, mert mégsem engedi. Pedig még tartozás sincs, a számla meg még meg se jött. Azon a folyószámán amin meg lenne a készülékváltás, semmi befizetetlen sincs -.- Sose lesz almám? >.<

  592. Tomek - 2010.11.12. 16:40

    sziasztok nekem megjött az árkádbol alig 2 hét alatt kérem vegyetek le ezennel erröl a listárol köszi

  593. Erik077 - 2010.11.15. 12:10

    Valaki Face time ?

  594. Saba - 2010.11.15. 16:35

    Kecskemét Szabadság téri T-pont: október 29.-én iratkoztam fel a várakozó listára (16GB).

    Akkor 1 hónapot mondtak.

    Ma voltam bent és az ügyintéző hölgy állítása szerint három hete nem érkezett Iphone 4, de vígasztaljon, hogy a 16. vagyok a listán és ha érkezik, azonnal telefonálnak.

  595. Gárszia őrme - 2010.11.16. 08:24

    Feltéve, ha legalább 16 érkezik, ami szerintem kizárt… Karácsony előtt szerintetek lesz változás?

  596. Donnie - 2010.11.16. 10:09

    A t-mobile most kidobta, hogy ha decemberig az általuk megjelölt okostelefonokkal kötsz egy új előfizetést akkor a tarifacsomagban meghatározott percekből, netből dupla annyit használhatsz fel feb. 28.-ig. Namost a választható telók közt ott van az iphone 4 is. Ez felvet néhány kértdést bennem. Miért uszítja magára a T-mobile jobban a népet amikor így sem tudják kiszolgálni az iphonera várókat. Van olyan hely ahol decemberig sem tudják kiszolgálni a várakozókat…Illetve felmerültbennem még az is, hogy esetleg kapnak valamikor egy nagyobb szállítmányt, ezért merték felhívni magukra ennyire a figyelmet eme akcióval

  597. Mzsuzsi - 2010.11.16. 12:32

    Jelenleg a T-Mobile honlapjára feltették az összes iPhone-hoz (3GS, 4), hogy nem rendelhető. Ez a nagyobb szállítmánnyal nem jön össze…

  598. Donnie - 2010.11.16. 13:16

    ez csodálatos…

  599. Saba - 2010.11.16. 14:04

    Felhívtam a 1430-as T-mobil számot. Az ügyintéző elmondása szerint ők kérik a telefont az Apple-től, de az nem szállít. Ezért vették le a netes rendelésről is. :(

  600. Jupple - 2010.11.16. 14:58

    Fantörpikus… Kapja be az alma is, meg a T-mobile is… szerintem amúgy az is benne van ebben aaa nem szállítunk című játékban, hogy megvárják, amíg a Vodánál is lehet kapni, hogy az ügyfélnek legyen választása, és ne csesszenek ki nagyon a Vodafone-nal, hiszen akinek nagyon kell a teló, és közben jön szállítmány, az a T-hez megy, így meg kevesebb lesz máshol a vásárlóerő. Tiszta marketingstratégia, és csúnya húzás lenne, de szerintem ez is benne van -.-

  601. A'doma - 2010.11.17. 11:27

    Rendelési üzenet

    * "IPHONE 3GS, 8GB/SL kész+tart.,fekete" termékből legfeljebb 0 darab rendelhető

    Gratulálok eme sikeres üzletpolitikához!!!

  602. Gárszia őrme - 2010.11.17. 11:35

    Kíváncsi vagyok mit lépnének ha tömegével elkezdenénk visszamondani a rendelést…?!

  603. Gárszia őrme - 2010.11.17. 12:24
    • KeleMan - 2010.11.17. 13:27

      Gárszia őrmester: Nagyon kemény ez a videó! :D

  604. Saba - 2010.11.17. 16:38

    Hali!

    Most néztem a T-mobil online oldalát.

    Pillanatnyilag csak a I4-32GB-nál szerepel a

    "Jelenleg nincs raktáron, hamarosan érkezik"

    felirat, az I4-16GB-nál és a I3GS-8GB-nál nem.

    Lehet, hogy érkezett belőlük néhány???

  605. Tomek - 2010.11.17. 16:41

    vegyetek le légyszives az értesitöröl

  606. Jupple - 2010.11.17. 17:41

    Ha igen, hamarosan megtudom, Párom nemsokára megy majd be a T-be, hogy mi helyzet, mert az oldalon már nem lehet kiigazodni, egy nap annyit változik -.- Remélem almával jön vissza *-* *fohászkodik mindenhez*

  607. Gárszia őrme - 2010.11.18. 09:47

    Jupple: Na mi a helyzet?

  608. Jupple - 2010.11.18. 11:16

    Nem nyert hangszórót, nem jött haza almával -.- A honlap szórakozásaira nem mondtak semmit, készlet nincs, várjak türelemmel, majd lesz. Nem tudja mikor… végül is lassan csak eltelik egy hónap, amióta várok rá -.-

    Úgy látom, most egyenlőre beállt, hogy i416GB-t lehet előrendelni, a többinél csak ár van, gomb nincs -.-

  609. Erik - 2010.11.18. 12:42

    Figyelem szegeden van iphone4 ! Meg a Budagyöngyi t-pontokba!

  610. Mzsuzsi - 2010.11.18. 12:56

    Nekem a nov. 3-ai rendelésemre jeleztek ma, hogy hétfőn hozzák. Hát majd meglátjuk. Mi lesz itt karácsony előtt, ha már most ennyire akadoznak a szállítással.

  611. Gábor - 2010.11.18. 14:24

    Én November 9-én rendeltem meg. Az ügyintéző biztosított arról, hogy November végéig mindenféle képen meglesz. Az előzmények ismeretében, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy megérkezik.

    Ti mit gondoltok?

    Gábor

  612. Gárszia őrme - 2010.11.18. 16:08

    Mzsuzsi: Sajnos azért ebből nem következik az, hogy aki 4-én rendelte meg az kedden megkapja :-) Hajrá Zsuzsi én drukkolok neked, ha te is nekem!

    Üdv!

  613. Blazsej - 2010.11.18. 16:36

    Sziasztok!

    Én kb 1 hete rendeltem meg Szfváron, még semmi infó.

  614. Mzsuzsi - 2010.11.18. 17:04

    Természetesen drukkolok mindenkinek, szerintem jól tettük, hogy a karácsonyi nagyüzem előtt rendeltük.

  615. greg.biro - 2010.11.18. 18:12

    Mammut I.

    én 6-án szombaton rendeltem meg, és ma hívtak hogy megjött. az ígért egy hétből kettő lett majdnem de ahhoz képest hogy a Mom parkban jelenleg nem áruljék, egész jó. Habár még nem vettem át szóval ki tudja :)

  616. Gábor - 2010.11.18. 19:04

    Én a központot hívtam és ott rendeltem elő. Akkor hol vagyok várólistán? :)

  617. Jupple - 2010.11.18. 20:17

    Mi van, jött szállítmány? *______________* énisakaroooooooooooook, nekem mééé nem mondtak tegnap semmit? úúúúúúúúú, wáááááááááááá *be van zsongva*

  618. Donnie - 2010.11.18. 22:43

    Nov 4.-én rendeltem győrött, remélem jöv héten már megkapom, ideje lenne:)

  619. A'doma - 2010.11.18. 22:50

    Nekem keddre jön meg a Motorola XT720. Nem szórakozok tovább! Október 15.-én iratkoztam fel Békéscsabára.

    Kissé kiábrándultam a Apple hülyeségeiből. Mi az, hogy nincs elég készlete egy piacvezető mobilszolgáltatónak? Emellett itt is írták, hogy a 3 napnál hamarabb meghibásodott készülékeket nem cserélik egyből. De persze a Beatles számait már le lehet tölteni…

    Szóval én feladtam. Talán majd ha lesz fehér, vagy ha megjelenik az i5.

    További sok sikert mindenkinek! ;)

  620. Saba - 2010.11.19. 12:42

    Kecskeméten még mindíg semmi fejlemény. Azóta sem kaptak i4-t. :(

    Pedig október 29 óta eltelt már pár nap. http://ihungary.hu/wp-content/plugins/tango-

  621. Juplle - 2010.11.19. 15:43

    Most nézem a T honlapot, egyik iPhonenál sincs se megrendelem, se előrendelem gomb -.- mondjuk az utóbbi pár napban, ahogy észrevettem, óránként változik. Engem se hívtak még ma, pedig tegnap már kezdtem örülni :(

  622. A'doma - 2010.11.19. 16:20

    Most szóltak a Békéscsabai T-től, hogy megjött az Iphone. Hát nem időzítettek jól.

    Majd az 5-öt onnan veszem. Remélem nem lesz vele ekkora herce-hurca…

  623. Gábor - 2010.11.19. 16:24

    Persze, mert rotációs alapon lehet előrendelni. Néha a gép engedi, néha nem. (Túl sokan akarnak venni…)

  624. ElGreco - 2010.11.20. 11:18

    Valaki, vagy ebben, vagy a vodafoneos topicban feldobta azt az álhírt, hogy a Budagyöngyében van iphone4.

    HÁT NINCS — október óta nem kaptak.

  625. Erik - 2010.11.20. 14:06

    énekem meg november rendelte meg haverom és azt mondta hogy megkapta :)

  626. Fülee - 2010.11.20. 16:33

    ElGreco,

    Ez így igaz, talán csütörtökön voltam ott megkérdezni, mikor jön már meg a megrendelt telefonom, de nem tudtak semmi bíztatót mondani. :S

  627. Finuccik - 2010.11.20. 17:42

    Sziasztok,

    Le tudnál venni a hírlevélről?Köszönöm.

    • KeleMan - 2010.11.20. 18:29

      Finuccik: Igen, mindjárt leveszlek!

  628. Finuccik - 2010.11.20. 18:33

    Köszi KeleMan!

  629. Abitet - 2010.11.20. 22:43

    engem is letudnál?

    • KeleMan - 2010.11.21. 00:46

      Abitet: Levettelek!

  630. Founder - 2010.11.22. 10:50

    Hali mindenki! Mostanában nem járt valaki pesten, jó hírekkel? Én sajnos nem tudok a héten felnézni, de kíváncsi lennék, hogy jött-e már valami nagyobb készlet. Vagy még várólista van mindenhol? Előre is köszönöm! Jóreggelt

  631. Mzsuzsi - 2010.11.22. 17:12

    Én ma megkaptam! Nov. 3-án rendeltem a webshopon keresztül.

  632. Jupple - 2010.11.22. 19:36

    De irigyellek XD :D

    Nekem még csak most váltott szállításra vár – ra :(((

  633. Keny - 2010.11.22. 20:14

    Hi!

    Békéscsabai helyzet: nov 11. én rendeltem elő és 19.én szóltak, hogy átvehetem:)

    De csak ma voltam érte, mert most járt le a hűségem.

    16 GB-t rendeltem, de 32 GB-ből volt még pár darab készleten.

    Egyébként ikon 200 + részletre és nem kértek mobilelőleget.

  634. miked - 2010.11.22. 22:11

    mekkora rohadt nagy vicc ez én is 11-én rendeltem meg Budapesten csabán bazzeg meg megérkezik mi az isten folyik itt de komolyan

  635. A'doma - 2010.11.23. 10:14

    Keny nagyon mákos vagy! Én október 15.-én rendeltem és múlt hét pénteken szóltak.

    Későn! XD

  636. Donnie - 2010.11.23. 11:50

    A'doma te rendessen ráfáztál lényegében

  637. Fülee - 2010.11.24. 09:16

    Ha valaki rendelni szeretne a Zagg.com-ról Invisible Shield-et, vagy bármi mást, van egy 50%-os kuponom: cnadffsda

    Használjátok egészséggel.

    Budapesti készletekről van valakinek infója?

  638. Fülee - 2010.11.24. 16:45

    Akkor válaszolok magamnak: Akinek jó a 32GB-os szifon, spurizzon a Budagyöngyébe. Én megvettem ma. (16-os nem érkezett a héten, most az a hiánycikk)

  639. founder - 2010.11.24. 22:49

    Fülee! szerinted holnap még lesz a 32esből?

  640. Fülee - 2010.11.24. 23:51

    Fogalmam sincs, pár darab volt (nem árulták el, mennyi). Próbáld meg, én is csak azért ugrottam be, hogy zaklassam őket, mikor lesz mááááár. Lett. :-D

  641. founder - 2010.11.25. 00:00

    Jólvan, köszi, hogy írtál! megyek is nyitásra zaklatom őket :D

    Arról nem tudsz esetleg valamit, hogy ha neten akarom megrendeli akkor egyben ki kell perkálni a 147ezret vagy ott is van lehetőség részletfizetésre?

  642. Fülee - 2010.11.25. 00:31

    Ha minden igaz, ott is van részletfizetési lehetőség, bár nem próbáltam. Sok sikert!

  643. Gábor - 2010.11.25. 11:26

    Ott is van részletfizetési lehetőség.