Hibás iPhone 4-ek Magyarországon? – A T-Mobile hárít

Helme 2010.09.26. 20:26 Apple, iPhone 164 hozzászólás 2 954

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az iPhone 4 nem tökéletes, ugyanis egyes készülékeknél, ha megfogjuk a keret két oldalát, egyszerűen rövidre zárjuk, a hálózat pedig hirtelen eltűnik. A hiba egyébként más telefonoknál is megfigyelhető, azonban az iPhone-nál, nagyon zavaró tud lenni. Éppen ezért Steve Jobs még a nyáron bejelentette, hogy minden egyes vásárló igényelhet ingyenes bumpert, – ami egy átlátszó tok – így a hiba megszűnik. Aki pedig nem elégedett annak azonnal kicserélik vagy visszafizetik a pénzét. Ez nagyjából megnyugtatta a közvéleményt. Arról azonban nem szóltak, hogy az európai országokban mi lesz a vásárlókkal. Mostanra kiderült, hogy a nyugatiak is megkapják ezt a lehetőséget.

Egyre többen jelzik, hogy probléma van a 16 gigás iPhone 4-gyel. Az OnOFF Magazin főszerkesztője és tulajdonosa velünk együtt vette az új iPhone-t, s ma felhívtak, hogy probléma van. Nekik is esik folyamatosan a térerő, ergo rövidre tudják zárni a készüléket, de eddig még nem dobta el a jelet. Sajnos nekem telefonálás közben mindig ezt csinálja, eddig azt hittem, hogy a másik félnél van a hibe, de rá kellett jönni, hogy nem. Eddig a közvetlen környezetünkből 21-en vannak, akiknek a 16 gigás iPhone 4-ük szériahibás.

Éppen ezért vettük a bátorságot és ellátogattunk egy T-Pontba, illetve egy T-Mobile üzletbe, melyek az Árkádban találhatóak. A T-Pontban nagyon gyorsan elhajtottak minket, annyi volt a válasz, hogy vigyük el egy szervizbe. A T-Mobile üzletben – egyébként messze itt a legkorrektebbek és legkedvesebbek az eladók, szóval mindenképpen az Árkádban lévő üzletet ajánljuk azoknak, akik készüléket szeretnének vásárolni, vagy ügyet intézni – már egy kicsit akaratosabbak voltunk.

Mondtuk, hogy szériahiba, ráadásként 72 órán belül vagyunk szóval, ha most nem is kapunk cserekészüléket, akkor megvárjuk, amíg érkezik új szállítmány. A válasz eléggé lehangoló volt. Mivel az Apple nem veszi vissza a szolgáltatótól a hibás iPhone-okat, ezért nem áll módjukban cserélni az amúgy már bejelentett szériahibás darabokat. Azt tanácsolták, hogy vigyük el az egyik szervizbe, ahol egy-két hét alatt megállapítják a problémát és abban az esetben kapunk egy másikat.

Végül is logikus, megvettük a telefont, majd pedig adjuk be megjavíttatni. Akkor minek álltunk sorba? Simán megvárhattuk volna a Vodafone árait, hiszen mire készen van, addigra jelentik be. Ennyi erővel egyszerűbb, ha betöröm a képernyőjét és egyből kapok egy másikat.

A dolog másik pikantériája, hogy bumpert nem kapott a T-Mobile, szóval csak a premier partin a sorok voltak nyugatiak, a problémamegoldás már balkáni módon zajlik. Ráadásul legalább ilyen kvalitású telefont kell biztosítaniuk a szervizben, – vagy jobbat – de mivel microSim kell az iPhone 4-be, nagyon sok választási lehetőség nincs.

Tanulság: amit Steve Jobs-ék bejelentenek, azok nálunk nem érvényesek, a ceruza vastagon fog, ha az árakról van szó, de ha már valamit el kell intézni, tanácstalanság van. Kérjük azokat az olvasóinkat, akiknek lemegy egyre a térerő, vagy teljesen elveszíti a jelet, jelezzék hozzászólásban, hogy együtt tudjuk fellépni. Köszönjük.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

164 hozzászólás

  1. Frank Lyman - 2010.09.26. 22:39

    Nekem is folyamatosan esik a térerő illetve többször megszakadtak már a hívásaim! Nekem csütörtökön este azt mondta az ügyintéző hölgy ,hogy másnap már igényelhetek bumpert ,de pénteken semmit sem tudott a szerviz erről….

  2. Bob - 2010.09.26. 22:45

    Abszurdisztán :(

  3. wobe - 2010.09.26. 22:47

    nekem is lejjebb megy, bár a jelet még egyszer sem dobta el, de tény, hogy egy pálcikára lemegy akkor is, ha csak enyhén hozzáérek az ujjammal a csatlakozáshoz

  4. monostorzirc - 2010.09.26. 22:54

    Nekem 32gigás és a power gomb lötyög, holnap viszen vissza. ??? Majd kiderül.

  5. Poci - 2010.09.26. 23:04

    Bocsi, csak erről eddig nem olvastam semmit:

    Csak 16 gigás verziónál jönnek elő ezek a problémák? Mert most itt ezt olvasom, de korábban ezt nem láttam.

    Amúgy most áldom a "szerencsém", hogy friss pályakezdőként az első fizum nem jött meg a premierig. Lehet nem csak a következő készletet kellene megvárnom, hanem akkor már a vodás árakat, plusz egy 32 gigás modelt venni inkább?

  6. Pörc - 2010.09.26. 23:05

    Jajj, srácok… ez a bejegyzés olyan gáz volt, hogy el sem hiszem, hogy ezen az oldalon jelent meg.

    21-ből 21 szériahibás, ha ezt a tulajdonságot nézitek. Megszakadt a hívás is? Vagy csak lemegy a pálcika? Ki nem szarja le?!

    Komolyan nevetséges, hogy egy tökéletesen ismert jelenségre rácsodálkoztok mint a birkák és vonultok a T-pontba készüléket cseréltetni. Mer' amit adnának, azon nem kívül lenne az antenna? Vagy mi?

    Úristen.

  7. Helme - 2010.09.26. 23:10

    Kedves Pörc!

    Az iPhone 4-ek kevesebb mint fél százalékán tapasztalható a hiba. Azaz nem mindegyik telefon reprodukálja ezt a hibajelenséget. Valószínűleg Te sem örülnél neki, ha nem tudnál telefonálni mert elmenne a térerő. Arra próbáltunk rávilágítani, hogy eddigi információink alapján kirívóan magas hibás termék jött Magyarországra. Rövidre zárva: nem mindegyik hibás.

  8. Chriss - 2010.09.26. 23:10

    Ki milyen szoftverrel kapta a gépet? Mert jelenleg a 4.0.1-es verzióval rendelkezőknél van fenn a probléma. Aki eredetileg is 4.0.2 vagy 4.1-es szoftverrel kapta a készüléket azoknál nincs semmi gond. Legalábbis az ismerettségi körben.

  9. Pörc - 2010.09.26. 23:11

    Helme: Baromság. Mindegyik telefon ugyanolyan, csak az emberek kevesebb mint fél százaléka megy rinyálni a boltba feleslegesen. Nektek sincs semmi baja. Tudtok telefonálni? Megszakad folyton? Mi az a nagy probléma amit okoz?

    Vegyél egy tokot 500 ft-ért.

  10. Helme - 2010.09.26. 23:14

    Nem, én nem tudok telefonálni, eddig mindig szétkapcsol. Amúgy meg nem igaz amit mondasz, pl Handrás bárhogy lefogta nem ment el a jel. Nem mindegyik hibás. Nézz utána a neten

  11. Pörc - 2010.09.26. 23:14

    Egymás mellé téve a telefonokat, ugyanott fogva őket, ugyanazt produkálják. Tényleg szeretem ezt az oldalt, ne ábrándítsatok ki :)

  12. Helme - 2010.09.26. 23:15

    Most mond azt, hogy feleslegesen rinyálok 200 ezres telefonnál, hogy 3 percet nem tudok telefonálni normálisan, mert eltűnik a hálózat. A tok meg nagyon gányul néz ki.

  13. Pörc - 2010.09.26. 23:17

    Szép tokot kell venni, nem azt az ocsmány bumpert és ne ott taperold, Steve is megmondta. Ha olyan helyre mész ahol jobb a térerő, nem fogja eldobni.

  14. Pörc - 2010.09.26. 23:21

    Ja, és USA-ban sem cserélik a telefont, hanem a pénzt kapod vissza. Mert ugyanolyat tudnának csak adni.

    Szerintem fogalmazzátok át ezt a cikket, a címmel kezdve, amíg nem látják meg többen :) Árt az eddigi imidzsnek :)

  15. Frank Lyman - 2010.09.26. 23:24

    Az én hibám lenne minden? Nehogy nekem kelljen már tokot vennem a telefonra vagy másképp fognom ,hogy telefonálni tudjak szétkapcsolás nélkül… Ráadásul még melegszik is a telefonom amit a 3Gs-emnél nem tapasztaltam…

  16. Helme - 2010.09.26. 23:26

    Az USA-ban három hétig cserélték vagy visszafizették a pénzt. Nézz utána :)

  17. vasy007 - 2010.09.26. 23:26

    Nekem is ugrál, de egyébként semmi gond vele! Igaz tokban van (szilikon), bár szerintem ez nem számít, és 1 pálcikánál sem szakad a vonal! Amúgy meg a 3G-mnél is volt olyan, hogy elment a térerő amikor a kezembe fogtam! Mondjuk ott néha szét is kapcsolt!

  18. Pörc - 2010.09.26. 23:29

    vasy007: Dehogynem számít. A szilikon nem vezető, tehát a kezed nem tudja zárni az antennákat.

  19. Puru - 2010.09.26. 23:29

    Sziasztok!

    Én 16Gb-os verziót vettem csütörtök éjjel. Nekem 4.0.2 volt rajta, azóta feltettem a 4.1-et. Hívásmegszakadásom nem volt. (eddig).

    Én úgy gondolom, hogy az Aplle-nek köztelessége lenne szept30-ig minden Iphone4 tulaj számára elérhetővé tenni a Case programot. Szó nem volt arról, hogy csak bizonyos országokban él ez a lehetőség. Ha meg valakinek tényleg rossz, akkor elvileg vissza is viheti, tehát a T-Mobilnak is vissza kell fizetnie a készülék árát.

    A T-mobile szólhatna Steve-nak, hogy áruljuk a telót, akitváld a Case programot a magyar Store-ban is :)

  20. Helme - 2010.09.26. 23:30

    Pörc: Tévedtem, nem fél ,hanem két százalék.

    ,,Steve Jobs azonban hangsúlyozta, hogy a vételi probléma a telefonok töredékét érinti csak, és a vásárlóknak is kevesebb mint két százaléka vitte vissza a készüléket."

  21. vasy007 - 2010.09.26. 23:32

    Amúgy csak a lakásban ugrál, a szabadban nem! Kiváncsian várom, hogy mit mondanak majd a szervízben nektek! Nem akarok vészmadár lenni, de szerintem nem fogják kicserélni, mivel, ahogy olvasgattam nem is lesz átdolgozott készülék! :(

  22. Helme - 2010.09.26. 23:35

    Hát akkor betöröm a kijelzőt és kapok egy másikat. Ez enyhén nonszensz

  23. Pörc - 2010.09.26. 23:43

    Helme: legyél kemény! :D

  24. Helme - 2010.09.26. 23:45

    Nem ez nem erről szól, de így biztosításra kicserélik, – és remélhetőleg nem hibásat kapok – ha más módon nem megy

  25. Bence - 2010.09.26. 23:45

    Pörc: én akárhogy tartom, fogdosom, körbeölelem, egyáltalán nem megy lejjebb a térerő! 1-2 órát beszéltem rajta eddig, semmi problémám nem volt, tökéletes volt a jel és a hangminőség is! Szóval egyáltalán nem igaz amiket írtál…… Valóban csak néhány készüléknél tapasztalható a probléma. Szomorú, hogy a magyaroknak ilyen sok hibásat adtak… :-(

    (Nekem 32-es modellem van. Elvileg ezeknél is előjön a hiba, vagy csak a 16-osoknál?)

  26. David - 2010.09.26. 23:48

    Én 4.1-gyel kaptam és hála égnek semmi térerő parám nincs a 16 gigással.

  27. Puru - 2010.09.26. 23:50

    David: Te hol vetted, hogy 4.1-el jött?

  28. vasy007 - 2010.09.26. 23:53

    Amúgy nekem is 4.1-gyel van! Egyébként nálam akkor is ugrál, ha csak megemelem (de csak otthon, pl bnőméknél egyáltalán nem), de mondom, nem dob el sehol! :)

  29. Pörc - 2010.09.26. 23:53

    Bence: Egy szobában voltál Helme-vel? Gyanítom nem. Teljesen más vételi körülmények között semmi értelme a hasonlítgatásnak.

  30. vasy007 - 2010.09.26. 23:55

    Ja még annyi, hogy a biztosításodnál biztos úgy van, hogyha mondjuk betöröd a kijelzőjét, akkor új készüléket kapsz, nem csak cserélik a kijelzőt?

  31. vasy007 - 2010.09.26. 23:57

    Nektek nem csinál olyat, hogyha kikapcsoljátok, akkor bizonyos időközönként felvillan az apple logó, aztán elalszik és ismét felvillan, aztán megint elalszik….és így tovább?

  32. Crazy - 2010.09.27. 00:33

    Sziasztok, neked 16 gb os van es 4.1 el kaptam a T tol es ha azon a bizonyos ponton fogom akkor szep lassan le esnek a palcick egeszen 1 ig de meg akkor is tudtam hivast fogadni. En szemely szerint leszarom! Veszhozza bompert es kesz. Jah es nekem tetszik a bumper:D am minden rendben van a szifonnal csak a jb hianyzik..

  33. Muhadnagy - 2010.09.27. 01:04

    nekem 2 jel megy le, ha a csak a bal alsó sakrot fogom, ha meg marokra, akkor 2-3 perc után ment le egyesre, dee a 3G hálózatot megtartotta…

  34. st0nE - 2010.09.27. 01:22

    http://www.facebook.com/video/video.php?v=1440793

    Ez az iphone4 3 Honapja PAssauban volt a kezemben! ez is eldobja a tererot!

    1honapja vettem eggyet en is Londonban bar ez 32 gigas , ez is ugyan ugy eldobja ha 2 marokra fogom! Bumperrel hasznalva semmi terero elhalast nem lehet tapasztalni… Nem ertem:S

  35. djdancer - 2010.09.27. 01:26

    Kedves mindenki…..

    Magánvéleményem hogy semmi értelme órákat körözni egy telefonért, főleg annak tudatában hogy elég nagy %-a szar….. Mondhat akármit Jobs mester, nem véletlen nem érkezik fehér iphone még… persze olvastam a világító festéket….. szerintem meg az már javított készülék lesz, és csak azért nem közölték előre mert akkor senki sem vette volna meg ezt….

    + egy kis matek: T mobile…. 30ezer+ 2 évig havi ~18000 Ft = 462.000 Ft….(igaz hogy ebből valamennyit telefonálhatsz is…)

    Már bocs de e-bay-ről gyári függetlent rendelhetsz angliából 170.000 Ft nak megfelelő fontért….majdnem harmada ár….. JA és ez a 32 gb os ára…. a 16-os olcsóbb és ezért nem kell sorban állni sem….

  36. st0nE - 2010.09.27. 01:27

    Amugy engem jobban idegesit hogy a hatlapnak kezd uveg hangja lenni ha kocogtatom… ergo meglazult a ragasztas:] 1 honap utan :P de inkabb struccpolitikat folytatok:]]

  37. Muhadnagy - 2010.09.27. 01:28

    nah nekem ennyire nem jelentkezett a probléma mint StonE-nak, pedig fogtam kétmarokra is, 3 jelet dobott el max.

  38. Tian - 2010.09.27. 01:35

    Én azt nem értem hogy ha végül is egy telefonról van szó, akkor miért a hálózati részét gyengítették meg ?? oké hogy retina display meg 1 ghz A4-es proci de ennyi erővel bent is maradhatott volna az antenna mint eddig. Érdekes hogy bezzeg a 3GS tud 5 rubrikán maradni ha telefonálok ha nem. Kíváncsi vagyok vaterán mikor kezdenek el özönleni a t-mobilos eladó iphone 4-esek :-/

  39. st0nE - 2010.09.27. 01:42

    amugy magyar store bol nem elerheto a case program???

  40. lalex - 2010.09.27. 02:22

    Nekem 16gigas van, mikor megvettem a 4.02-es firmware volt rajta majd persze frissitettem de foghatom akarhogy nem veszit tereröt. Meg ha mindket kezemmel tenyleg eltakarom mind a 4 oldalat se. Vegyetek valami tokot nem is kell bumpernek lennei, nekem ez a belkin tok van: http://www.conrad.de/medias/global/ce/6000_6999/6
    Nagyon jo, siman rafer vedi a hatlapot es az oldalakat…tökeletes es ha van tererövel gondod akkor megoldja neked…meg sztem a felhasznalok nagyon nagy resze ugyis vesz valamilyen tokot. En eleinte a tererös dolog miatt mar elöre megvettem hogy legyen rögtön, de amugy is hasznalom mert hat legyünk öszintek iphonerol van szo :D csak vedi ha leejted, meg ha nem karcolodik annyira össze a hatlap…stb akkor jobb lesz az eladasi ara is ha lejar a hüsegidö :D .

  41. Edem - 2010.09.27. 07:56

    16os.4.0.2 vel érkezett 4.1et rátettem.Van mikor veszit a térerőből ha megfogom ( gondolom ahol gyenge a jel am is és max 1-2 t megy lejjeb tovább nem) van ahol hiába fogdosom egyàltalàn nemtudom megcsinàlni!

  42. Sybang - 2010.09.27. 07:57

    Nekem 32 gigás van Speck pixelskin hd tokkal. Nem dobja ela térerőt vagy csökken a tokban, de tok nélkül tényleg lemegy 1 pálcikára. Mondjuk sosem veszem le a tokot szóval semmi gond :-))

  43. koccs - 2010.09.27. 08:42

    Nekem a hazban korbefogva a telot sikerult eldobatni a jelet, de a szabadban nem megy 2 palcika ala. Viszont a hazunkban a vasbeton fodem miatt gps jel egyaltalan nincs, es volt olyan is, h mas mobilnak az asztalon fekve sem volt jele. 16 GB-s 4.0.2-vel kaptam, most 4.1 van rajta.

  44. Pacino - 2010.09.27. 08:53

    Ez a T-Mobile …

  45. potyec - 2010.09.27. 09:33

    Pörcel értek egyet ! Úgy csináltok mintha nem erről zengett volna az egész média , hogy i-phone dobja a jelet ! Akkor minek vettétek meg ?!

    Nekem van és semmi probléma vele. + Ez a hír tényleg gáz !

  46. epyc - 2010.09.27. 09:53

    Nekem is 16 gigás verzió van 4.0.2-es szofttal és semmi baj. Hiába fogdosom, taperolom, semmi…

  47. CooBy - 2010.09.27. 09:54

    Nekem már több mint két hónapja megvan, volt időm tesztelni. Szóval… Gondolom mind voltatok olyan okosak, és 3G-n használtátok a telefont. A 3G több mint 2GHz-en működik, szemben a 2G 900MHz-ével. Törvényszerű, hogy a jel is érzékenyebb az árnyékolásra. Ez fizika. Be lehet bizonyítani, hogy nem így van, legalább nevetünk egy jót.

    Amúgy eddigi tapasztalataim: ahol erős a jel, ott nem változik (legalábbis a pálcikák kijelzése, a dBa érték igen), ahol gyenge, ott igenis csökkenek a pálcikák. Még Handras telefonján is, csak azt nem reklámozza! 2G-n amúgy max 1 pálcika megy le, az is ritkán. És akkor továbbmegyek: bumperrel is csökken, igaz nem olyan szignifikánsan, de igenis csökken. (Amúgy ne a pálcikákat nézzétek, hanem valamilyen programmal írassátok ki a dBa értékét a jelnek. Én a jailbreakes Signal-t használtam.) Akkor kérdem én: hol van a design flaw? Bumperrel ugyan hogy kötöm össze az antennákat??? És amúgy más telefon is csinálja. Volt a kezemben HTC Desire, ami 3G-n úgyanúgy lenullázta magát a sárga földig!

    Egy szó mint száz: fogjátok be és élvezzétek azt kib@*%ott telefont! Én is azt teszem, eddig az elszálló pálcikák ellenére sem akadályozott meg semmiben! Tudtátok hogy ez van, mégis képesek voltatok érte fél napot sorban állni és megvenni. Úgyhogy pofa be, vagy ha nem tetszik, akkor vigyétek vissza valami indokkal, és vegyetek helyette egy Androidos telefont, ahol a térerő-eldobás mellé megkapjátok az olcsó műanyag dizájnt (software-esen és hardware-esen egyaránt), a nullánál alig több akkumulátor élettartamot, és egyéb finomságokat!

  48. Kohi - 2010.09.27. 10:06

    Nekem két pálcikánál alább nem adja, pedig alapba csak négy pálcikás a jelerőssége a telónak! Egyébként én 4.0.1 szofival vettem és rögtön frissítettem a 4.1-re.

  49. Kjano - 2010.09.27. 10:09

    bocs az off-ért

    azt akarom kérdezni h kitől kértek, és kitől nem mobilelőőleget légyszi válaszoljatok!

  50. Kjano - 2010.09.27. 10:13

    Mert tőlem kérték, ki is fizettem volna már azt is de mire elkezdtük volna megírni a szerződést az eladó azt mondta hogy elfogytak a készülékek. Most nem tudom !? Én nem kaphatok iPhone-t

  51. Zsoboyy - 2010.09.27. 10:50

    Kjano! A T-Mobile érdeke az is, hogy ne adjon olyannak előfizetést, aki nem biztos, hogy tudja fizetni. Egyes díjcsomagoknál (MédiaMánia L-től felfele, és Ikon 400-től felfele) kötelező jelleggel kérnek előleget új előfizetés vásárlása esetén. Mi a garancia arra, hogy fizetni is tudja majd az illető?! Na ezért!

  52. grasmus - 2010.09.27. 10:56

    csüt éjfélkor vettem. 3 fele kerültem sorra 16 gigás 4.1es verziót kaptam.

    Próbálgattam a halálfogást előidézni netezés/telefonálás közben. Sosem ment el a jel. Telefonálásnál nézegettem és nem mindig 4-5 csík van hanem elég gyakran 1-2. De így is k*rva jó a hangminőség.

    Ha nagyon parátok van akkor vegyétek ezt a shield fóliát ami 9 rongy de körbe húzzák vele a telefont. 0,2 mm-es fólia. :)

  53. iGiorgio - 2010.09.27. 10:56

    Én is most vettem az iPhone 4-et a T-nél. Nálam úgy van, hogy lemegy az egység és utána meg fel, persze közben fogom. De soha nem megy le 1 vagy 2 egység alá! (ez a jelenség 20 másodperc alatt játszódik le)!

    Nekem is kellene bumper azért.

  54. Bogyi007 - 2010.09.27. 10:57

    Gratulálok, bégessetek csak mint a birkák szoktak, veszünk 200k-ért telót és fogadjuk el hogy csak akkor fog működni rendesen ha veszel hozzá egy kiegészítőt – ez felénk nem megoldás hanem az ember hülyének nézése. van aki ezt elfogadja – ergo ő is az és vannak azok akik nem követik a csordát. Én az utóbbiba tartozom. De mondjuk eleve nem adnék ki ennyi pénzt egy divattelefonért.

    Köszönöm elég egy androidos belépő teló oszt csá. Azzal is meg lehet tenni mindent ami szükséges.

    ha akarjátok moderáljátok meg jöhet a sok lehurrogás is nem érdekel, széles a hátam elbírja. :D

    De hogy sajnálni egyikőtöket sem tudom annyi szent. ja és szerintem a T nem bolond, ha jól tudom volt némi csúszás a premierrel itthon- ezek után egyértelmű hogy nem volt az sem véletlen. Tudták a T-nél ezt a problémát s szerintem vaciláltak is azon hogy kidobják e a népnek így a telót, aztán úgy voltak vele hadd szóljon a dolog, majd ha másképp nem lehet csillapítani a kedélyeket akkor betömjük a szájakat aprópénz gyanánt valami kompenzációval (pl havi díj júváírás ajándék lebeszélhetőség etc. -amit persze a T-nek aprópénz megadni felétek) ami után mindenki persze örül mint a kiskutyus a farkincájának és el is felejti a dolgot.

    Mondom hülyére veszik az embereket és van aki még boldogan beget is hozzá.

  55. Vasy007 - 2010.09.27. 11:04

    Én pénteken vettem a telót, és még aznap megrendeltem az invisible shield nevezetű fóliát, ami egyben véd is a rövidre zárástól (legalábbis így hirdetik)! Nekem mondjuk csak 7000 pénz volt postával, mivel én közvetlenül a gyártótól rendeltem! Elvileg a héten meg is jön! :)

  56. grasmus - 2010.09.27. 11:06

    Vasy007?:

    hogy teszed fel buborék mentesen? :)

  57. Zsoboyy - 2010.09.27. 11:06

    Nekem szilikon tokban van, 3G-n körbefogtam, és egyetlen egy csík maradt 15 mp múlva… :S

  58. SV - 2010.09.27. 11:16

    Nekem is lejjebb megy 1-2 csíkkal, de még eddig nem szakadt meg hívás (Reménykedek ez így is marad).

    A felvetés JOGOS:

    Egyrészt, hogy európa is hibás szériát kapott ?!

    Másrészt, hogy európában nem kapunk ingyen bumpert ?!

    Ezzel csorba esik az apple hírnevén.

  59. Vasy007 - 2010.09.27. 11:19

    Erre még nem tettem fel, mert még nem jött meg, de a 3G-nél annó úgy sikerült buborékmentesre, hogy szépen egyenként rakosgattam, jól befújkáltam, majd addig nyomtam, míg oda nem ragadt rendesen. Mikor végeztem hajszárítóval szépen kiszárítottam, aztán hagytam 1 napig! Ezek után több min 1 évig baba volt, csak utána kezdett el oldalt lejönni. :( Egyébként meg így is adtam el.

  60. Bogyi007 - 2010.09.27. 11:35

    Egyébként a nagy T is elmehet a búsba (mondom annak ellenére hogy a T-Home keretein belül van netem, telefonom és IPTv-m) ahogy olvastam pár bejegyzést marhára nem becsüli meg az előfizetőit. Én a pirosaknál vagyok már 4 éve előfizetéses + majdnem ugyanennyi ideje karis voltam előtte és most amikor lejáróban volt a 2 év hűségem akkor külön telefonon valamint levélben és emailban is jelezték hogy vannak számomra speckó ajánlatok amik járnak nekem a hűségemért ha hosszabbítani akarok. Természetesen megtörtént és voltaképpen a csomagomnál maradva továbbra is havi 9k az előfizum (ami parkolási díjakkal s néha egy-egy mms-el megtoldva szokott 10k végösszeg lenni) és hozzá vehettem egy készüléket (pirosdroidot – ebből aki kicsit is jártas tudja mely teló az)

    Valahogy emitt nem látom ugyanezt a lelkesedést a T-től, talán túl nagy az elvárás a deutsche telekom felől? Amikor még matáv volt a cég s westel a mobilágazatneve sokkal szimpatikusabbak felhasználóbarátibbak voltak velünk.

  61. epyc - 2010.09.27. 11:36

    Kjano: tőlem nem kértek semmi kauciót. Nem volt soha tartozásom, kifizetetlen számlám és aranykártyás vagyok. Augusztusban járt le az előfizum, így újabb 2 évet írtam alá.

    Invisible shield: még a 3G-nél használtam buborékmentes felrakással, de valami borzalmas volt. Mintha víz alatt lett volna az egész kijelző. A fólia magától hullámosodik, így a kijelző élvezhetetlen volt a sima 3G-n. Kérdem, akkor egy nagyobb felbontású kijelzőn vajon mennyire lesz gáz?:) Van sima fólia, én azt választottam, plusz egy bőrtokot. Már a Brando is gyárt a 4-hez: http://shop.brando.com/bw-ultraclear-cellphone-s-

  62. Vasy007 - 2010.09.27. 11:47

    Nekem tökéletes volt a shield, észre sem lehetett venni rajta! És tényleg teljesen bizonyította azt, amit írtak róla! Én megkarcoltam kulccsal, firkáltam rá, és semmi baja nem lett! :) Egy bajom volt vel, ahogy írtam is, egy év után szépen elkezdett lejönni, de szerncsére csak a hátoldali, az előlapi nem, ott két kis buborék lett oldalt, ami nem zavarta a kijelző működését!

  63. Telek Alex - 2010.09.27. 12:19

    Grasmus:
    Van egy jó technika a felrakásra:
    Fürdés után, amikor pára van és nincs por, akkor kel felrakni. Akkor is lesz egy-két buborék, de azt törlőkendővel ki lehet tolni a szélére.

  64. Zsoboyy - 2010.09.27. 12:24

    Alex! Micsoda technikák! :) Lehet, hogy beválik, de jót nevettem! :D

  65. Gergo - 2010.09.27. 12:34

    Nekem elso pillanattol nem mukodott a fulnel levo hangszoro, aztan ma reggel random megjavult… 32GB, tort, kulfoldi

  66. Chriss - 2010.09.27. 12:36

    Invisible shield kurva nagy átverés. Hátuljára szépen rá sem lehet rakni. A kijelzőre meg mindegy mit raksz rá, mert késsel úgy sem fogod kapargatni.

  67. Vasy007 - 2010.09.27. 12:40

    Prohardver fórumon írta icecave :

    Akkor közkívánatra egy kis Invisible Shield gyorstalpaló:

    Először is egy link a felrakásról: [link] Youtube-on nagyon sok van, érdemes körülnézni.

    A másik dolog a kiszerelés, a Zagg tapasztalataim szerint kb. félévente változtat valamit, vagy a csomagolást, vagy a folyadék dobozát, méretét, csomagolását, tehát nem kell parázni, ha valaki rendel, és másmilyen lesz a spray, stb.

    A tanácsaim:

    – ne félj használni a folyadékot (ha kevés, nagyon ragad a fólia, nehéz igazgatni)

    – azért ne is tűzoltóslagból küldjed rá a folyadékot, érezni fogod, ha kell még és azt is ha túl sok

    – ha fel kell itatni a folyadékot, eszedbe ne jusson szilviával, meg ilyenekkel, mert úgy összegyöszöli, hogy azt már le nem szeded! Érdemes olyan ronggyal, ami szívja a nedvességet, de nem szöszöl.

    – nem árt kikapcsolni a készüléket, és úgyhagyni reggelig

    – ahol nem akar odatapadni egy kis laza hajszárítózással "megküldtem", hogy fogyjon a nedvesség (pont ezért nem tapad oda, mert túl sok a folyadék alatta még), majd ahogy a promo videóban is van, ott kell tartani a tenyered 20-30 mp-ig, utána már ottmarad, és csak simogatni kell, ha ferdén van a kis széle

    – egy napot hagyni kell száradni

    – ha marad kicsi bubi, nem parázz, mert ez nagy valószínűséggel fel fog szívódni 3-4 nap után! Ez nem kamu, a 2.-at elég bénán tettem fel, sok kis bubi maradt hátul, de ezek 3-4 nap után teljesen felszívódtak! Épp ezért meg kell várni, van aki kiakad, és egyből leveszi, azzal a gondolattal, hogy "Hát ez szar". Türelem

    – jól tisztítsd meg a készüléket, ne menjen por a fólia alá, mikor felteszed

    – az ujjaid is mindig legyenek nedvesek, vagy akaratlanul is összeujjlenyomatozod a fólia belsejét, és az látszani fog.

    – egy idő után (1-2 hónap) a szélén össze fogy gyűlni egy kis kosz/szösz. Ezt egy puha fogkefével szépen el lehet távolítani

    A lényeg, hogy este tedd fel, hogy reggelig száradjon, de legalább 2 napig hímestojás szintjén bánj a telefonnal, nehogy feljöjjön valami kis sarok, ami még nem száradt ki teljesen.

    Nem egy bonyolult dolog ez, aki ezekre figyel, nem lesz baja vele

  68. CooBy - 2010.09.27. 13:01

    iGiorgio:

    Az vagy azért van, mert átvált 3G-ről 2G-re, vagy mert érzi, hogy valami nem fasza, és megnöveli az adóteljesítményt.

  69. Patchouli - 2010.09.27. 13:19

    potyec szerint:

    2010. szeptember 27. hétfő – 07:33

    Pörcel értek egyet ! Úgy csináltok mintha nem erről zengett volna az egész média , hogy i-phone dobja a jelet ! Akkor minek vettétek meg ?!

    Nekem van és semmi probléma vele. + Ez a hír tényleg gáz !

    Szerintem pont azért sápítoznak most itt a srácok, mert részesei akarnak lenni ennek az őrületnek.

    Szerintem, még amikor nem is lehetett itthon kapni, már dörzsölték a kezüket, hogy majd ők is leirtatják büszkén a nagyvilág számára, hogy 1. nekem is van iphonom, 2. a picsába, elmegy a térerő ha rosszul fogom 3. nem baj attól még ez a legjobb telefon és nézd nekem van is egy

    • KeleMan - 2010.09.27. 13:36

      Patchouli meg mindenki más: Én 32GB-osat vettem. Nekem nem megy el a térerő. Igaz, hogy ott ahol eddig használtam iPhone3G és iPhone3GS készülékeken megvolt az 5 pálcika. Most sosincs meg. Mindig maximum 4 pálcika van. Ha telefonálok, akkor 2-3 pálcika, de még így is lényegesebben jobb a hangminőség, mint az előző modellekkel. Engem ez az egész nem érdekel, amíg megfelelően tudok telefonálni. Nem meglovagolni akarjuk a hype-ot, meg leírni, hogy baj van az antennával. Ha visszaolvasol az elmúlt 2-3 hónapra, akkor láthatod, hogy én mindig is az ellenkezőjét állítottam. Ettől még tény marad az, hogy másoknak elveszhet a jel. És ez másokat zavar. Ez egy megállapítás és tény. (Ha a Samsung S3310-es készülékemnél teljesen lefogom a készülék oldalát, ott is lemegy a térerő 2-3 pálcikát, de a jelet nem dobja el.) Mindegy, kár is ezen vitázni. Patchouli: Sajnálom, hogy úgy érzed, hogy az összes ember, aki iPhone 4-et vesz, csak azért veszi, hogy frenkizzen és menőzzön a készülékkel. Tényleg azt hiszed, hogy az aki Apple terméket vásárol az valami ultrasznob? Nem!

  70. Apple01 - 2010.09.27. 13:53

    Sziasztok! Olyat tapasztalt valaki, hogy telefonálás közben nem "zár" rendesen az érzékelő, mikor a fülednél van és aktívan néha fel-fel villan a képernyő? Nálam valamiért csinálja.

    • KeleMan - 2010.09.27. 14:05

      Apple01: Sajnos van, az OnOff Magazin főszerkesztője, Krisztián is ezt a hibát tapasztalta, vélhetően a közelségérzékelővel van gond és ilyenkor sajnos a fülcimpád érinti a kijelzőt és akár bonthatja is a hívást… :(

  71. csabi - 2010.09.27. 14:17

    megjegyzem moderálva lettem pont ezt irtam le hogy elég gyengus a készülék ennyiért. én még apple store ban vettem egy hónapja szoval van már tapasztalatom.

    korlátozott lehetöségek : bluetooth , itunes kötelezö stb akku gyenge térerö leesik nem elég érzékeny ( pl hipermarketben régi telon 4 es 5 böl itt 1 es… szóval inkább galaxy s meg egy nyaralás a csajommal jobb lett volna

    nagyon fel van fújva ez az egész mindenki beleugrott meg megy a menözés csak a telefon gyenge…

  72. Gugu - 2010.09.27. 14:24

    Sziasztok,

    Aki csodálkozik, az meg is érdemli, mindenki sejthette hogy ide még nem a javitott készülékek érkeznek. De úgy látom a legtöbb ember magát a problémát sem érti, hogy mitől van, mi történik stb. Aki tud angolul annak ajánlom az Anandtech cikkét a témárol:
    http://www.anandtech.com/show/3821/iphone-4-redux

    Akinek nem mozdul a jel, azért van, mert éppen erős az őt körülvevő jel. De bárkinek ha kicsit gyengébb lesz, mert olyan helyen van, elő fog jönni a probléma, ezt garantálom!
    Sovány vigasz de a wlan jel a mérések szerint ugyanakkor javul ha rövidre zárjuk az antennát… :D

  73. Apple01 - 2010.09.27. 14:24

    KeleMan: Megoldás? (persze ne azt írd, hogy minden hívást fülhallgatón intézzek, vagy kihangosítva:) )

    • KeleMan - 2010.09.27. 14:27

      Apple01: Nem tudom a megoldást. Ez nem hiszem, hogy szoftveres probléma lenne. Ha a közelségérzékelő gáz, szerintem javítani kellene szervizben. Lehet, hogy rosszul van beszerelve, vagy elcsúszott, kontakt hiba, bármi lehet.

  74. mámorka - 2010.09.27. 14:39

    Ezért nem vettem még iphone-t! :D

  75. Apple01 - 2010.09.27. 14:39

    KeleMan: Remek…péntek éjjeli vétel , holna a szervízben landol…az szép…

  76. Vasy007 - 2010.09.27. 14:47

    Apple01:

    Volt egy cikk erről a mobilarenan ha jól emlékszem, és ott azt írták, hogy ezt a hibát javították a 4.1-es szoftvernél! :)

  77. Apple01 - 2010.09.27. 14:53

    Vasy007: Máris szörfölök oda: koszi az infót!

  78. Vasy007 - 2010.09.27. 14:59

    Apple01:

    Nincs mit! Itt a cikk: http://mobilarena.hu/hir/javitja_a_tavolsagmero_s

  79. Apple01 - 2010.09.27. 15:07

    Vasy007: Köszönöm szépen!

  80. Vasy007 - 2010.09.27. 15:19

    Apple01: nagyon szívesen, remélem ezzel megoldódik a problémád! :)

  81. Apple01 - 2010.09.27. 15:25

    Vasy007: Remélem én is:))

  82. mpali - 2010.09.27. 15:41

    Sziasztok!

    Nagyon örülök a kezdeményezésnek. Nekem péntek óta van meg a készülék.

    Én is tapasztaltam a hibát, ami mostanra szinte eltűnt mióta frissítettem 4.0.1.ről 4.1-re az iphone os-t és vettem egy szilikon tokot.

    De az én véleményem szerint maga a HIBA még ott van, csak már elrejtették, nem látható.

    Csatlakoznék mindenképpen!!!

  83. pepezino - 2010.09.27. 15:50

    Sziasztok!

    Van esetleg köztetek olyan, aki péntek reggel rendelte meg a telót a 1430-as számon és ma megkapta?

  84. Apple01 - 2010.09.27. 16:28

    Az jutott még az eszembe, hogy említettek a T-sek a Twitteren egy olyat, hogy nem feledkeznek el a meglévő ügyfeleikről de többet nem írhatnak. Gondolom nem az emlékplakett akart ez lenni amit kaptunk páran, mert azt csak az első 10 kapta. És mi van a többivel? Miről is nem beszélhetnek?

  85. Kjano - 2010.09.27. 16:32

    Zsoboyy

    Szerintem aki képes több mint százezer ft-ot kiadni egy telóért, az képes lesz kiadni azt az 5-10 ezer ft-s előfizetési díjjat is.

    De lehet, hogy tényleg elfogyott a készülék, csk az a fránya eladó annyit kinlódott, hogy a munkatársai addigra eladtak vagy huszat.

    De az is lehet, hogy kiakart velem bas.ni :D :)

  86. Kelley G. Tedd - 2010.09.27. 18:13

    En meg nem olvastam el minden komenett – majd este lesz ra idom, szoval ha ez mar elhangzott akkor elnezest.

    A tererovel kapcsolatos problemaval kapcsan, ugy tunik hogy van akinek ez problema es van akinek egyatalan nem jelenkezik. Amerikaban a szakemberek megallapitottak az iPhone 4-nel hogy a problema akkor jelemzoen jelenkezik (a palcikak eltunek, vagy megszakad a hivas) amikor valaki olyan helyen van ahol eleve az adott Szolgaltato tereroje gyenge VAGY ha valaki ket ado kozott van kb feluton. Az utobbi, azert okozhat problemat mert ilyenkor mindegyik mobil telefon a vilagban donenia kell hogy melyik toronytol kapjon jelet, es amikor valt majd toronyt akkor a torony ugy mond atad a masiknak. Ertelem szeruen mivel radio hullamokrol van itt szo, sok tenyezo lehet (epulet, fal, fak akar, kocsi, stb), de ilyenkor ha ket torony kozott van az ember akkor a telefon at gondoljak magukat es oda-vissza kapcsol az egyik toronyhoz utana a masikhoz. Allitolag Ilyenkor az iPhone 4-nel ha a kez annal a bizonyos csiknel van, akkor megszakad a hivas – nem sikerul a toronynak atadni a keszuleket a masik tornyhoz.

  87. Kelley G. Tedd - 2010.09.27. 18:14

    Jaj, es akartam mondani hogy nagy bunkosag az Apple reszere hogy Magyarorszagon nincs Bumper! Azert csinalja ezt mert tudja hogy lehet. Utalom!

  88. lalex - 2010.09.27. 18:49

    A case programnak is ma van az utolso napja, holnaptol eltünik az appstorebol.

  89. vasy007 - 2010.09.27. 19:06

    lalex: nekem eddig is azt írta az appstore-ban, hogy nem elérhető! :(

  90. lalex - 2010.09.27. 19:39

    Azt nemtudom hogy a magyar storeban hogy van, en a nemet storeban nyomom, csak most asszem vilagszerte holnapig megy ez a "kedvesseg" az appletöl.

  91. luigi106 - 2010.09.27. 19:43

    Azt gondolom, hogy a probléma létezik,de lehet vele élni.Nekem is van egy 32GB-os péntek 01 óra 40-es sorszám.Azt hiszem hogy talán lehet javítani a dolgon.Talán már többen is látták azt a videót, hogy "hogyan készítsünk fehér iphont". A megoldás szerintem az lenne hogy a videón is látható hogy oldalt is lematricázza fehérre. Na erre az oldalmatricára lenne szükség,mert az leszigetelné az antennát a kéztől.Persze lehetne ezt átlátszó anyagból is csinálni és akkor nem sérül a design sem. Egy próbát megér.Én még nem próbáltam de sort fogok keríteni rá egyszer az biztos.Csak hogy mokor lessz rá időm és megfelelő fóliám azt nem tudom.De más is kipróbálhatja és leírhatja a tapasztalatait.

  92. Chriss - 2010.09.27. 19:46

    Apple01, Keleman: De. Hivatalosan szoftveres hiba. Arról volt szó, hogy a 4.1-es szoftverben az Apple javítja a porblémát. De sajnos valamiért nem került bele, holott Steve a Keynote-on is említette. Azért sem lehet szenzor hiba, mert ha lefogod rendesen akkor nem mozdul el, de ha kicsit több fényt kap kelleténél akkor már bekapcsol a kijelző. Szoftveresen javítják. Remélem. Nem egyedi eset a Proximity sensor hiba, sajnos tömege jelenség mely indegesítőbb mint az Antennagate.

    Térerőről meg: lehet, hogy gyengébbnek mutatkozik a jel, de én tudok a liftünkből telefonálni amire eddig egy telefon sem volt képes.

  93. Pip - 2010.09.27. 21:11

    sziasztok

    Régi felhasználója vagyok ennek az ifosnak, volt 3G és 3GS-em van már 1 éve…
    Mindent vegig olvastam és vegig néztem az összes ifos 4 rol szóló cikket amit tudttam.
    A mobil arénán még a Magyarországi megjelenés elött volt egy nagyon is részletes teszt az ifon 4ről.
    Minden le lett írva szépen magyarul!!
    Le volt írva az is, hogy az antenna probléma bumperrel simán orvosolható..
    Azzal nincsen semmi gond, hogy ilyen sokan vettek rögtön az első napon a Tnél ifost.
    A probléma inkabb ott jelentkezik, hogy sokan nem akarjak észre venni, hogy egy szart vettek..
    Valakinek vagy jól működik vagy nem!!!
    Ilyet azert ez az Apple genya szerintem nem engedhetne meg magának!!!!
    Ha legyártott egy készüléket akkor annak mind egyformán jónak kell lennie…

    és még egy dolog.
    én soha semmilyen védőt nem használtam hozzá!!! nekem így tetszik, így jó.
    Persze, hogy karcolodik meg mattul a hátulja, dehát kinem szarja le!!!
    Vegyetek mar észre ideális fogyasztó társadalom vagytok, a mostani legjobb modellt is max 2 évig fogod használni!!! aztan jön a következő és ezt meg kidobhatod a kukába!
    Tömegtermelés van!!!

    Ezek után meg pláne gondolkodom, hogy vegyek egy ifon 4et!

    engem ne korlátozzon senki!!!
    szaros

  94. Apple01 - 2010.09.27. 21:15

    Criss: Akkor adjam be holnap szervízre (2hetet mondott a T ma nekem) vagy várjak a szoftverfrissítésre? (most 4.1-en van)

  95. izoli - 2010.09.27. 21:33

    Pepezino: én igen azt mondták ma reggel 8-10 között kapom meg és így is történt 10:07 perckor begördült a futár és itt volt a teló! :-)

  96. Chriss - 2010.09.27. 21:51

    Apple01: Hát az a baj, hogy 4.2 csak novemberben jön. Azóta meg hallgat az Apple és nem mond semmit a témáról. Én most agyalok mit csináljak. Anno mikor a 3Gmet cserélték (2x) akkor mind a két alkalommal 1 hét alatt megállapították a hibát és jött az új telefon. De most, míg nincs fix ellátás nem biztos hogy bevinném. Ráadásul anyám lenyúlta a 3G-met így valami monokróm Sanyi Áripszönt hajtanék addig, ami azért lég ciki :D:D:D

  97. Apple01 - 2010.09.27. 21:55

    Chriss: Köztes megoldás: megvárni az újabb készletet, akkor elvinni szervízbe…

  98. Chriss - 2010.09.27. 22:20

    Apple01: pontosan :)

  99. gbhu - 2010.09.27. 22:35

    "Helme szerint:

    2010. szeptember 26. vasárnap – 21:35

    Hát akkor betöröm a kijelzőt és kapok egy másikat. Ez enyhén nonszensz"

    Mármint a készülékbiztosítás miatt? iPhone4-re sajnos nem köthető. Üfsz szerint.

    g

  100. gbhu - 2010.09.27. 22:45

    Hozzáteszem az üfsz 16 gigás modell esetében téved. Ugyanis a kisker akciós árlista szerint 197.400 Ft a teló bruttó, a szolgáltatás pedig 200e Ftnál állapítja meg a mértéket.

    g

  101. gareth83 - 2010.09.27. 22:56

    Sziasztok!

    Veszprémben vettem pénteken 16GB-osat 4.0.2-vel, a hangminőség elképesztő minden korábbi telómhoz képest (ideértve 3g, 3gs, htc desire). Nem jött elő a hiba, pedig próbáltam már mindenhogy fogdosni.

    Tegnap 4.1-re frissítettem, továbbra sincs semmi gond, pedig nemcsak a belvárosban használom, hanem naponta, utazás közben is, kül- és beltéri lefedettséggel, HSDPA/3G/EDGE/GPRS – kifogástalan.

    A fent említett T-Pontban korrekt és minőségi volt a tájékoztatás.

  102. Apple01 - 2010.09.27. 22:58

    gbhu: 24-én éjjel mikor vettem, megköthettem rá (16gb) a teljeskörű biztosítást…Más kérdés, hogy sajnos vihetem szervízbe, mert beszéd közben nem "zár" rendesen a szenzor…

  103. Bence - 2010.09.27. 23:11

    gbhu: én 32 gigásat vettem, és arra is engedtek biztosítást kötni!!!

  104. Zsolti - 2010.09.27. 23:28

    De én ezt egyébként nem is igazán tudom felfogni… Miután bejelentették hivatalosan is, hogy az Iphone 4 kategórikusan SZAR, akkor miért lepődött meg ezen újra mindenki? Mit hittetek ,hogy a Tiétek,de csak a Tiétek majd nem lesz az?

  105. gbhu - 2010.09.27. 23:38

    Apple01: szerintem ne vidd be novemberig. Elméletben 4.2 javítja.

  106. vasy007 - 2010.09.27. 23:38

    Nekem is ajánlgatta az ember! :)

  107. izoli - 2010.09.27. 23:45

    Én ma kötöttem biztosítást rá! Engedték sőt ajánlották!

  108. moma - 2010.09.27. 23:57

    nekem Htc hd2-m van jelenleg, ás azt is ha erősebben átfogom leugrik a térerő…de még sosem szakadt meg hívás, vagy lett olyan lassú a netem.. szóval ez kb minden telóra igaz…

  109. anubisz - 2010.09.28. 00:27

    Tessék itt van nektek Pörc,ossza itt az észt. Egy újabb iPhon Piár Menedzser.Mind hülyék vagyunk, ő meg mondja a tutit.Meg is dumál minket hogy negyed millióért, egy prémium holmikat gyártó cégtől, hibás készüléket kapni,minden napi dolog, és kötelességünk nem panaszkodni.Ha 2 millió ember vissza vinné,és nem úgy gondolkodna mint te, hogy el viselem a hibáit, csak mutogatni tudjam,hogy nekem van, egyből lenne tömeges vissza hívás, mint egy autónál, ha ki derül gond van az elektronikával.

    Így igen a szánkba szarnak, hisz aki meg veszi, inkább nyűglődik, mint meg keljen szabadulni az édes drágától.

    Minek is panaszkodjon a hülye Magyar, mi? T-Mobil is szánkba szarik.

    Örülj hogy birtokolhatsz egy ilyen telefont, mit panaszkodsz itt nekünk gondolják mi? Persze ha 20 ezren vissza vinnék, mindjárt nyalnák a seggünket.

    Az a lényeg Pörc azt mondta senki ne panaszkodjon. Ennyire azért nem kell nyalni a szolgáltatók seggét.

    Megint ide hordták a szemetet,mint Ausztria.Gondolták itt nincs pénz perelni a céget, mint Amerikába ahol már ügyvédek is szakosodtak erre a problémára.

    Az a lényeg csak Pörcöt figyeljétek, ő tud mindent……

  110. Chriss - 2010.09.28. 00:38

    gbhu: De novemberig aki sokat telefonál az agyfaszt kap :D:D:D

  111. Patchouli - 2010.09.28. 00:40

    tisztelt KeleMan:

    egyáltalán nem általánosítottam, legfőképpen nem az összes iphone4 vásárlóra vonatkozólag. azt hiszem jól körvonalazódik, hogy mire gondoltam. ha nem, bátran könyvelj el engem akárminek, nem fogok kicsinyeskedni.

    kedves mindenki:

    érdeklődő laikusként kérdezem, hogy a jel teljes mértékig való elvesztése egy eredendő, a telefon konstrukciójáéból fakadó hiba, vagy valami egyéb szériahiba? amennyiben az utóbbi, az vajon miféle lehet?

    • KeleMan - 2010.09.28. 11:21

      Patchouli: Nem könyvellek el semminek, tiszteletben tartom a véleményed. Nálam viszont ez a mondatod kiverte a biztosítékot: "Szerintem, még amikor nem is lehetett itthon kapni, már dörzsölték a kezüket, hogy majd ők is leirtatják büszkén a nagyvilág számára, hogy 1. nekem is van iphonom, 2. a picsába, elmegy a térerő ha rosszul fogom 3. nem baj attól még ez a legjobb telefon és nézd nekem van is egy"

  112. semmy - 2010.09.28. 00:48

    Emberek , nem értem ezt a cikket!!!!!!

    Olyan dolgokat feszeget, amit eddig is lehetett tudni!!!

    A térerő ügy is ismert volt (egyébként majdnem minden telónál ugyanez a hiba produkálható) és az Iphone hívatalos szervízelés is!

    Több mint 2 éve , mióta megjelent az első Iphone hivatalosan magyarországon, ugyan azok a szabályok mint most az Iphone 4nél : 72h – belüli meghibásodásnál a gyártó fenntartja a bevizsgálási jogát , ezért a helyszinen nem lehetséges! Ha tetszik ha nem erre a Magyar fogyasztó védelmi törvények lehetöséget adnak!

    Egyszóval nem értem mi okozott csalódást, max. azt tudom elképzelni , hogy nem olvastatok utána annak a telónal amit vettetek , csak beálltatok a sorba, mert menő, akkor meg ……

  113. Chriss - 2010.09.28. 00:59

    Nektek mennyit bír az akksi? Nekem 6 óra 32 perc használat és 15 óra 47 perc készenlét után az akksim 12%-on van… Szerintem kicsit kevés, mert ebből kb 25 perc volt ma a telefonálás a többi az játék meg ilyenek. Egyes tesztek 8,5 óra usage után vannak 22%-on….

  114. Chriss - 2010.09.28. 01:10

    semmy: igen nem érted a cikket :D

    Szerintem itt majdnem mindenki tisztában van az iPhone 4 problémáival. Amit az apple el is ismert. Ezt is mindenki tudja. Az írás csupán arra kíván rávilágítani, hogy az országban valami nagyon rossz szériás cuccok kerültek be, mert a baráti körben mindenkinek szar. Vagy antennagate úgy, hogy no service-t ír ki, vagy proximity sensor. Tudjuk azt is, hogy hány %-ot érint a térerő probléma, meg azt is, hogy ez a % nem azt jelenti mennyi a rossz készülék, hanem hogy hány ember jelezte hivatalos az Apple felé, így ez sokkal több lehet. Viszont külföldi forumokon inkább mindenki elégedett, és keveseknek vannak ilyen problémái mint itt nekünk. Így már érted?

    Elfogadjuk, hogy elgyengül a jel ha megmarkoljuk a cuccot. Tisztában voltunk vele, megvettük így is. Elfogadjuk, hogy 10 hívásból egyszer rakoncátlakodik a sensor és lenyomjuk a fülünkkel a hívást. De itt nem gyengülésről van szó a panaszosok nagy részénél, hanem szakadásról és nem 10ből egyszer nyomod meg a füleddel a kijelzőt telefonálás közben, hanem 1 hívás alatt 10x.

    Így azért kicsit már a leányzó fekvése :) A T annyiban hibás, hogy nem akarta (vagy nem tudta letárgyalni) ő maga felülvizsgálni a készülékeket. Ezért nem kapsz 3 napon belül új telefont, mert el kell küldeni az Applenek. Az megállapítja és visszaküldi. Ez ha minden jól megy egy 1 -1,5 hetes folyamat.

  115. Pip - 2010.09.28. 01:21

    az előbb véletlen az utolsó szó a Szar … végű volt.
    De az a lényeg, hogy ezek után főleg amiket itt folyatosam beirtok, szerintem sokan elgondolkoznak rajta, hogy érdemes e egyáltalán ifos 4est venni??
    ezek után mar nem vagyok benne annyira biztos, hogy kell e??!!
    Lehet, hogy érdemes várni megint 1 eve?
    és akkor lessz egy ifon x5hd cb, ami megint pontosan kétszer anyit fog tudni mint a mostani!!
    fogyasztói piac!!!
    mindig kell mindenkinek a legújabb és legtöbbet tudo játékszer.
    milyen furcsa…
    mindigmindenvaltozik, igaz??? :rotfl:

  116. Chriss - 2010.09.28. 01:36

    Érdemes. Csak mikor megveszed markold meg és kezdj el egy hívást. És ennyi :) Én meg nem vagyok mérvadó, mert én belenyúlok a hibás darabokba mindig:

    iPod 30 giga. első akksi hibás volt, azonnal csere.

    Asus Notebook: halott volt a

  117. Chriss - 2010.09.28. 01:40

    szóval halott volt a HDD benne.

    Majd Bravia V2500. Nem kapcsol be a TV egyszer. Utána jö volt már, de kaptam újat :D

    Sony DAV IS10- Nem szólt a mély mikor hazavittem a dobozt. Csere.

    Volt egy pana házimozim amibe nem lett belepakolva a DTS dekóder :D Csere.

    iPhone 3G. Elsőt durván használtam így a lock gomb elkopott. én hibám, de cserélték. Csere telefonnal nem tudtam telefonálni mert minden második hívásnál elment a hang és nem csörgött ki. Csere megint :D

    Szóval technikailag ha valami szar lehet én tuti megtalálom :D:D:D:D

  118. Semmy - 2010.09.28. 01:46

    Hát bocs , de nekem az jött le a cikkböl, hanem, hogy téreröt veszít az Iphone és a cikk írójának hívást is szakít! Azt, hogy esik a a térerö esik azt eddig is tudtuk, esni is fog, a hívásszakítás az természetesen hiba!
    Egyébként annyit nem árt tudni, hogy az Apple az egyetlen mobil gyártó aki a szolgáltatóknak szabja a feltételeket, nem a szolgáltató szabja neki! Ez érvényes a készülék árára , reklámára, szervizelésére …. Szóval a Voda nem fog alá ajálani , mert nem ö fogja az árat megszabni és akkor fogja közölni az árakat illetve a megjelenés idöpontját , amikor az Apple azt mondja, hogy most közöld (mint ahogyan a T -vel is tette)

  119. Apple01 - 2010.09.28. 10:53

    gbhu: Igen, agyalok ilyesmin is, de addig tényleg agybajt kapok a hívásokkor…

  120. Zsoboyy - 2010.09.28. 11:07

    Banyeeek!

    Nem hiszem el, hogy mindenki egy hülye bumper-ért rinyál! Akinek kell, szóljón, 300 ft-ért szerzek! :D

    kb 14 színben…

  121. Apple01 - 2010.09.28. 11:38

    Na erről (is) beszélünk…

    http://hup.hu/cikkek/20100830/kijavitatlanul_mara

    Remélem a 4.2 megoldja majd ezt…és hogy addig nem megyek a falnak az idegtől, ha hívnak…Me g a hívó sem, aki gomblenyomásokkor, idegesítő hangot hall beszélgetés közben…

  122. Helme - 2010.09.28. 12:13

    Hello :)

    Nos, akkor megint hozzászólnék a témához mert látom sokan nem képesek értelmezni. Nekem nem megy le a térerő hanem megszűnik. Megszakad a hívás 10/9 -szer. A cikk arra hívja fel a figyelmet hogy milyen nagy arányú hibás készüléket kapott az országunk. Aki meg azt mondja, hogy az iPhone csak a menozes miatt van az egy sötét barom. Az iPhone megkönnyíti azoknak az életét akiknek laptopot kéne vinni mindenhová.

  123. Semmy - 2010.09.28. 12:37

    Helme : Sajnos a Magyarországi Iphone tulajok 60-70% azt se tudja mit tud a telefonja , csak megveszik, mert az ismerösének az van, meg mert divatos telefon!! Ez tény sajnos azt se tudják , hogy mire jó az app store , az itunes- ról meg nem is hallottak!!! :-(

  124. Jónás - 2010.09.28. 13:45

    Sziasztok! Bumpert mi is igényelhetünk? Vagy nekünk nem jár? Ha igen hol lehet ezt megtenni?

    • KeleMan - 2010.09.28. 13:50

      Kedves Csaba: Magyaroknak nem jár. Sajnos.

  125. Apple01 - 2010.09.28. 15:59

    KeleMan: Hozzátok vittek vissza már szenzoros problémával telót? Vagy nem tudsz az Apple-el kapcsolatba lépni, hogy ők erre mit mondanak? Szoftveres vagy hardveres a probléma?

    • KeleMan - 2010.09.28. 16:47

      Apple01: Semmilyen rálátásom nincs arra, hogy mennyi a proximity szenzoros hiba. Apple felé pláne nem tudok lépni.

  126. Ati007 - 2010.09.28. 16:32

    Mondjuk arra kíváncsi lennék nekünk miért nem jár???

  127. Apple01 - 2010.09.28. 16:53

    KeleMan. ok, köszi…

  128. Izékebiz&eacu - 2010.09.28. 17:05

    Sziasztok!

    Én 4.0.1-gyel kaptam meg a 32 GB-s iPhone 4-emet. Nálam a probléma nem tapasztalható. Mellettem ülő srác ugyanakkor vette a telefont, 16 GB iPhone 4 4.0.2-es fw-vel. A probléma semmelyik készüléknél nem jön elő.

    Bár ma egyszer bontotta a kapcsolatot, de az azért volt, mert véletlenük a Vége-re kattintottam. :) De tény, hogy hívásnál csökken a térerő, viszont az élmény sokkal jobb, mint a 3G esetében volt.

    Összességében ilyen kis hiba ellenére nem bántam meg, hogy ezt a telefont választottam.

  129. Pip - 2010.09.28. 17:43

    Na kedves új vásárló aki azon gondolkodsz, hogy ezek után a beszélgetéseket olvasgatva vegyél e vagy ne vegyél ilyen telefont mégis mit fogsz dönteni??

    AKI MEGVETTE AZNAP EJJEL A TELEFONJÁT AZ MOST MEGVENNÉ UJRA??

    szerintem 10ből 3 vennék meg..
    Ti mit gondoltok?

  130. Bogyi007 - 2010.09.28. 18:52

    Helme szerint:

    2010. szeptember 28. kedd – 10:13

    Én meg erre írtam azt amit tegnap írtam, eleve ebben az országban az okostelefont használók (és nem csak Iphone) töredéke használja ki a készülékét úgy ahogyan rendeltetésszerűen kellene. csak hát a magyar olyan hogy amit lát a világból hogy ez a menő és tuti az magának is akarja még plusz hitelek árán is. És ez az amit a szolgáltatók a multik brutális módon ki is használnak. Sajna a T-Mobile is ezt az utat járja,mivel ne mondja senki nekem azt hogy ha van egy adott hiba ami globális szinten ismert és kb az összes készülék arányában kb 5% tesz ki, az nálunk érdekes módon szinte inverzként a hibátlan készülékekre igaz. vagyis 5% okés 95% nem.

    Vastagon benne van ebben a hibásodási rátában a T szerintem, és még ők azok akik nem akarják elismerni amikor a tények is ezt mutatják.

    A magyarral ezt is meg lehet tenni, jó példa erre a Red Bull Mobile akció is, a világon mindenhol olcsóbb nálunk akciósnak bújtatják miközben több lét szippantanak le itt általa mint pl a sógoréknál.

  131. Csoky - 2010.09.28. 21:58

    Nem értem azokat az embereket akik itt hisztiznek, mindenki számára nyilvánvaló volt ez a jelenség nem egy most előbukkanó probléma volt. Már azt is tudni lehetett, hogy az Apple nem lép ez ügyben semmit, mert nagyon kevés ezzel kapcsolatos panasz érkezett hozzájuk, azt is tudhatták, hogy valószínűleg a fehér verzióba lesz változás az antenna terén, ha egyáltalán lesz. De mégis rekordszámú sorban álló volt a premier napján, annak ellenére, hogy az összes fórumot telesírták, hogy milyen kurva drágán árulják ezt a "szar" telefont. Mindenki tisztába volt azzal a lehetőséggel, hogy a hiba továbbra is előfordulhat, tudhatták azt is, hogy hozzánk esetlegesen szériahibás készülékek kerültek (a felmerült pletykák végett). Én is fent voltam a premier napján és az elsők között vásároltam meg a 32 gigás verziót, de amennyiben szar lenne, akkor nem a fórumokon hisztiznék, hogy milyen köcsög az Apple meg a T-Mobile, hanem folyamatosan bombáznám őket, hogy lépjenek valamit, mert minden kockázattal már jóval a vásárlás előtt tisztában voltam.

  132. epyc - 2010.09.28. 22:10

    Pip: sőt, ismét sorba állnék szívesen hajnalok hajnalán. (a 10/3 nem kicsit erős túlzás, nem gondolod?)

  133. Szabricsek - 2010.09.29. 09:06

    16 gigás iPhone 4 és sajna nekem is lemegy 1 re. Elveszteni meg nem vesztette de zavaró.

  134. davme - 2010.09.29. 12:10

    Vodafon árai ? Mikor várhatóak ? Akkor számíthatunk arra, hogy T-mobile-nál esik az iphone 4 ára?

  135. Bossattila - 2010.09.29. 12:23

    EZ nem biztos hogy direkt kicseszés

    pl amerikában mondjuk 1millábol 100ezer hibás 10%

    itthon 1000-100 hibás

    de lehet ide azaz 1000db került amelyiket Magdinéni és robotjai tették össze és ök bénák ezért hibás miért gondoljátok hogy mert magyarok vagytok direkt kicsesznek veletek???? ugyan úgy lehet megkaptad volna a hibásat ha nem itt vásárolod hanem külföldön …….

    u.i:ez van mindenki tudta igy jártatok vagyetek egy tokot ha nem javul meg ugyse akkor szerviz ennyi

  136. epyc - 2010.09.29. 13:50

    Ha gondom lenne, ilyen bumpert vennék, az tuti: http://ultra-case.com/product.php?pID=665 Az eddigi legkulturáltabb.

  137. Apple01 - 2010.09.29. 13:53

    epyc: Ez tényleg jó…!

  138. Chriss - 2010.09.29. 14:14

    Én meg ilyet veszek: http://www.onoffmagazin.hu/2010/09/ha-iphone-4-to

    Szerintem vadállat.

    Kele: nálad sensor milyen?

  139. Apple01 - 2010.09.29. 14:26

    Sensorral kapcsolatban, kicsit elbeszélgettem tegnap az Árkádban lévőő szervízessel. Lényegében oda jutottunk, hogy valószínüleg rossz értékre van állítva az érzékelő, ezért kapcsol be (avagy ki) ha több fényt kap és ezt LEHET hogy a 4.2-ben orvosolják. Ha 4.2 után is fennáll a dolog, akkor szervíz. Addig lehet, hogy nem érdemes. Ráadásul a szervíz 10-12 nap…és simán visszavághatják azzal, hogy majd a 4.2….

  140. Dillinger - 2010.09.29. 15:15

    Nekem a kamera nem működött! Az a szörke valami nem nyílik ki am fényképezésnél összehúzódik! Rámegyek a kamerára és semmi nem adja be a képet! Visszavittem és azt mondták, hogy majd cserélik! ANYÁD!

  141. Chriss - 2010.09.29. 16:25

    Apple01 ide lyukadtatok ki, vagy kategorikusan kijelentette a szervizes, hogy ez a gond. Mert azért nem mindegy:-)

  142. Pum4 - 2010.09.29. 17:33

    sziasztok!

    A segítségeteket szeretném kérni, tudom hogy ez nem egy ilyen jellegő oldal/topik, de úgy látom itt sok hozzá értő ember van.

    Eddig nem volt okos telefonom, mostanra sikerült elhatároznom magam, hogy veszek egyet. Rengeteg telefonnak utána jártam az Omnia2-től a Samsung GalaxyS a HTC Desiretől az Iphone 4ig.

    Mindegyik telefonnak vannak előnyei hátrányai. Az andorid áll. még kiforratlan és sok hibája van. Magyarországon a store használhatatlan, roottal is sok kódot kér meg stb. leaglábbis a leírtak alapján. A HTC desire magáról is keringenek rosszindulatú pletykák, de nem tudom azoknak szoftveres vagy hardveres problémájuk van e.

    Az iphone-t nagyon sokan szidják és nagyon sokan istenítik. Nagyon sokaknak nincs velük gondjuk, nagyon sokaknak igen. Pár véleményt szeretnék arról, hogy akik akkor megvették, megvennék e újra és ha megvennék miért ha nem akkor miért nem. Akinek meg gondja van vele, de újra megvenné azt jónéven venném ha leírná hogy mi a baj vele és hogy ennek ellenére miért venné meg ismét.

    A telefont msn, facebook, és még 1 pár netes dologra, navigációra, meg természetesen játékokra szeretném használni. Semmi üzleti dolog.

    Egyenlőre az iphone 4 felé hajlok, tanácsokat elfogadok.

    Előre is köszönöm a válaszokat!

    • KeleMan - 2010.09.29. 17:42

      Pum4: Omnia 2-t egyáltalán nem tudok ajánlani, nagyon elrontotta a Samsung az Omnia 2-t. Desire szintén kilőve, hidd el tapasztalat. A Galaxy S-t viszont tudom ajánlani, nagyon jó telefon. Vagy akár az iPhone 4 is! Utóbbi jobb! :D A válaszom az, hogy igen, megvenném újra. Nagyon jó az iPhone 4. Többekkel ellentétben itt az oldalon, azt kell mondjam, hogy nagyon jól működik a közelségérzékelő is, nagyon durva videókat készít. A hangminősége kiváló. Nekem személy szerint viszont tetszik a Galaxy S is. A Galaxy-nak ultrabrutális a kijelzője! Az iPhone 4-nek igaz, hogy kisebb, de mégis jobb annál. Én azért is tudnám az iPhone 4-et ajánlani, mert lényegesen letisztultabb a kezelőfelülete, mint egy Androidos modell-nek. A választás viszont a tiéd!

  143. Apple01 - 2010.09.29. 17:55

    Chriss: Kategórikusan semmit nem jelentett ki, mert minden második mondata úgy kezdődött, hogy "nem hivatalosan". És persze a T-s szervízes mit csinálna: csak felveszi a "kórlapot" és küldi be az Apple-nak. Egyértelmű állásfoglalás nincs ezügyben (én nem találkoztam legalábbis) hogy ez most harver, vagy szoftver hiba, de a leginkább elterjedt reakció az az , hogy a 4.2 javítja a túlérzékenyre állított szenzorokat. Ergo: ha 4.2 után is marad a gond, akkor egyértelmű szervíz. Addig meg érdemes valahogy kivárni, kibírni…

  144. Apple01 - 2010.09.29. 18:15

    Ebből okosabbak nem leszünk, mi, akik a szenzorra panaszkodunk, max. reméljük, hogy tényleg inkább szoftveres a gond:

    http://mobilarena.hu/hir/hibas_az_iphone_4_tavols

  145. Pum4 - 2010.09.29. 20:35

    KeleMen Köszönöm szépen a választ, valószínű maradok az iphone 4nél. De várok még egy kicsit, hátha a fehérek javítottak lesznek ^^

  146. lakatos baltaz&aacut - 2010.09.30. 00:39

    Ne haragudjatok, de az a helyzet, hogy én cseréltettem velük 72 órán belül.

    Csak tudni kell a jogaidat, és nem elmenni ha elhajtanak.

    FOGYASZTÓVÉDELMI TÖRVÉNY BAZDKI.

    Én konkrétan leszarom hogy kivel állnak szerződésbe, 72 órán belül, (3 munkanap) cserélniük kell!

    CSERÉLNIÜK KELL!

    ennyi.

  147. Apple01 - 2010.09.30. 10:59

    Baltazár: Milyen problémával cseréltettél?

  148. Gauss - 2010.10.17. 15:06

    Az enyém 32 gigás és 4.1fut rajta. Még igazán nem teszteltem, mert 1 napja van meg, de nekem is gyengül a tèrerő.

  149. Matt - 2010.10.25. 04:07

    Monostorzirc:

    Bevitted végül az iPhone-od? Mit mondtak a lögyögő power gombra?mert nekem is ez a problémám az enyemmel és kíváncsi vagyok csinált-e valamit vele a T-Mobile. Bár olvastam amerikai fórumokon, hogy valaki visszavitte ezzel a problémával és egy ugyanúgy lötyögő iPhone-ra cserélték ki neki.. Mert engem amúgy annyira nem zavar, csak kiváncsi vagyok mit szólt ra a t-Mobile.. Előre is köszi a választ!

  150. Palli - 2010.12.18. 03:16

    Nekem 4.1 és nem bont. Megfogom kissé lemegy a térerő, de nem bonta a vonalat. Vettem ré ZAGG fóliát….

  151. oliwer96 - 2011.03.05. 12:57

    sziasztok
    Nekem egy nokia 5800 ám van és mostanában nekem is elmegy a térerő hívás közben is. Én úgy gondolom h nem feltétlenül az iphone a hibás hanem a t-mobile-nál nem stímmel vmi. Amúgy rajongok az iphoneért

  152. Balage77 - 2011.05.04. 23:14

    Sziaszok!

    Nekem egy olyan problémám lenne ,iPhone 4 16GB, hogy a készülék első kamerájával készítek egy képet, majd megnézem ezt a képet, és utána azonnal átváltom a hátsó kamerára, akkor a telefon kidob egy hibaüzenetet,hogy az iPhone felmelegedett, és nem használható a vaku.

    Valakinél jelentkzik ez a hiba?

    Köszönöm

    • Győző - 2011.10.13. 12:09

      hello nekemis ez a hiba kiirja de attól még működik a vaku csak kiirja a hibaüzenetet

  153. Ren - 2011.12.02. 20:50

    2X VISZEM VISSZA A TELEFONOM, MERT ELŐSZÖR A HÁLÓZAT MENT EL TELJESEN, MOST MEG FOGTA MAGÁT ÉS KIKAPCSOLT A ZSEBEMBE!!! ÉS AZÓTA SEMMIT NEM CSINÁL :(((((( NINCS MEG EGY HÓNAPJA SEM!!!

  154. renátó - 2012.07.01. 14:55

    hát igen az iphone egy kalap szar,samsung galxy forever

  155. Szilvi - 2013.08.14. 18:03

    Valaki volt már úgy Iphone 4-el, hogy nem tudta kikapcsolni a vakut? A kisgyerek fényképező üzemmódban, nyomkodott valamit és azóta nem áll le a vaku világítása. Még ha kikapcsolom a telefont úgy sem! kérlek segítsetek, ha tudtok!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.