iPhone 4.0.1 és iPad 3.2.1 frissítés érkezett

KeleMan 2010.07.17. 13:44 Apple, iPad, iPhone 1 db 76

Az Apple a csütörtöki nap kiadta az iPhone 4.0.1-es és iPad 3.2.1-es szoftverfrissítését. Nézzük gyorsan végig a lényeges elemeket. Az új iOS 4.0.1 firmware végre javítja az antenna kijelzését, magyarán, hogy hány pálcika is jelenik meg a készüléken. E mellett pedig az Exchange levelezőrendszert használó vállalati felhasználóknak is kedveztek, ugyanis javítottak pár lényeges elemet. Nagyjából ennyi. Nem sok. A iPad 3.2.1-es frissítése azonban már több lényeges elemet tartalmaz. Az új szoftver ugyanis elérhető mind a WiFi, mind pedig a WiFi+3G modellekhez is. A legfontosabb, hogy az Apple javította a WiFi kapcsolatot, ezáltal még jobb lett a vezeték nélküli elérés. A levélként kapott PDF fájlokból eddig nem működött a copy/paste funkció, immár ezt is gatyába rázták. Javították azt a hibát is, amikor egyes filmek lejátszásakor lefagy a készülék, valamint megjelent a Bing kereső a Safari böngészőben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

Szólj hozzá Te is!