Megérkezett a Steam az Apple gépeire

KeleMan 2010.05.13. 10:18 Apple, Egyéb, Játékok, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 381

A tegnapi nap végre elérhetővé vált a Valve méltán híres Steam rendszere az Apple számítógépeire is. Ez azért is nagy szó, mert eddig a Steam rendszerét, csak a PC használók tábora érhette el, a Mac-es gépek felhasználói azonban nem. Ennek vége, hiszen a számítógépes játékok térhódításával, a Steam online játékáruház kibővítésével végre az Apple fanatikusok is hozzájuthatnak pár igen jó játékhoz. Persze a PC-t használók még mindig lényegesen több játékot érhetnek el, mint a Mac-es userek, de idővel változni fog a helyzet.

A Steam lényege tulajdonképpen az, hogy a játékokat online vásárolhatjuk meg, és azokat bárhol, bármikor telepíteni tudjuk, hiszen csak a Steam szoftverre van szükség, meg egy felhasználó névre és jelszóra. Vannak olyan játékok is, melyeket az üzletben megvásárolva, azok cd-kulcsait a Steam-en megadva, már digitálisan is bármikor elérhetjük az adott szoftvert, illetve vannak csak olyan programok, amelyeket csak így tudunk megvásárolni, hiszen dobozos formában nem is jelentették meg.

De a Steam itt nem ér véget, mivel ez nem csak egy elektronikus játékáruház, több annál. Ugyanúgy tartalmaz (az X-Box Live-hoz hasonlóan) achievment rendszert, ranglistákat, barátjaink lehetnek, szóval amolyan közösségi rendszer ez is. A Steam program telepítése után az úgynevezett “Steam Play” ikon és a Windows valamint Mac ikonjai mutatják, hogy melyek azok a játékok, amelyet mindkét platformon játszhatunk. Ennek hála, nem kell kétszer megvenni egy programot, ha használunk PC-t és Mac-et is.

Én még közel másfél éve beszereztem dobozos formában a “The Orange Box”-ot, mely a Half-Life 2-t és annak 2 kiegészítőjét az Episode One és Episode Two, valamint a Team Fortress 2-t és a Portal játékokat tartalmazza. Ma felnéztem a Steam-re és látom, hogy már Mac-re is letölthető a Portal, azaz ezen játékot szépen átportolták Mac-re is, sőt még ingyenessé is tették. A közeljövőben pedig várható, hogy a Half-Life sorozat is megjelenik Mac-re. De itt van például – szerintem – az egyik legjobb Diablo klón, a Torchlight is, melyet, most május 17-ig 50%-os kedvezménnyel 7,99€-ért vásárolhatunk meg, mind PC-re és Mac-re. Le is húztam gyorsan.

Amúgy a Mac-es Steam-et inne lehet letölteni (DMG): Letöltöm!

A végére pedig álljon itt egy kép azokról, akik mindezt megálmodták és megalkották.

Balról-jobbra: Alfred Reynolds, a Steam Mac-es részlegének vezetője, Jason Mitchell, a Steam Mac-es programozásáért felelős vezetője, valamint Gabe Newell, a Valve vezére, akinek ezek szerint már van egy iPad-je! :)

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

2 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!