Arthur Firstenberg – Aki kikészül egy iPhone-tól

KeleMan 2010.01.13. 16:00 Egyéb, iPhone 1 db 214

Egy amerikai férfi több mint félmillió – egészen pontosan 530 ezer – dollárra perli a szomszédját azért, mert az többek között wifi-hálózatot működtet a házában és folyamatosan bekapcsolva tartja a mobiltelefonját. Az új-mexikói Santa Fe-ben élő Arthur Firstenberg azt követően fordult a bírósághoz, hogy a kerítés túloldalán használt eszközök miatt a saját ingatlana elviselhetetlenné vált számára, olyannyira, hogy kénytelen volt barátoknál, vagy rosszabb esetben a kocsijában meghúzni magát, azaz gyakorlatilag hajléktalanná vált.

A férfi meggyőződése, hogy az 1980-as évek óta elektromágneses hiperérzékenységben (EHS vagy EMS) szenved, azaz az elektromágneses sugárzás különféle testi tüneteket – egyebek mellett hányingert, hasmenést, szédülést, migrént, végtagfájdalmat, ízületi fájdalmat, álmatlanságot, látás- és egyensúlyzavart, sőt szívritmuszavart – okoz nála. Erről – állítja – francia származású szomszédja is tud, mivel korábban mesélt neki az életét megkeserítő nyavalyájáról.

Az asszony kezdetben tekintettel is volt erre, és mindig ügyelt rá, hogy ha Firstenberg átugrott hozzá, kikapcsolja a sugárzó eszközöket. Ám azóta, hogy 2008 őszén a szomszédos telekre épült házat bérbe vette, kevésbé volt toleráns. „Attól a naptól fogva, hogy beköltözött, kezdtem rosszul érezni magam otthon. A szomszéd ház alig nyolc méterre található az enyémtől, ráadásul – mivel a két épület korábban ugyanahhoz a telekhez tartozott – az elektromos hálózataik egy vezetékre kapcsolódnak. Ezért az én villanyórám is a szomszéd házában található. Az ott megjelenő elektromágneses mezők a vezetéken keresztül közvetlenül az én házamba jutnak” – írja Firstenberg a beadványhoz fűzött nyilatkozatában.

Aztán amikor meglátogatta, látta, hogy az asszony egy iPhone-t vásárolt, melyet  hogy mindig elérhető legyen, folyamatosan bekapcsolva tart otthon, de ezen túl is számos, elektromágnesesen sugárzó készüléket működtet a házban. Például egy vezeték nélküli modemet, fényerőszabályzós kapcsolókat és kompakt fénycsöveket. A férfi megpróbálta rábeszélni arra, hogy váltsa ki ezeket más, nem sugárzó alternatívákkal, de az asszony egyedül a fénycsövek lecserélésébe ment bele, és nem volt hajlandó a mobilját vezetékes telefonra, a kapcsolókat hagyományosra cserélni.

„Ezek a készülékek elektromágnesesen sugároznak, és az EMS-em miatt életveszélyes reakciókat, egyebek mellett szívritmuszavart váltottak ki nálam” – állítja Firstenberg, aki egyelőre eredménytelenül próbálta elérni a helyi áramszolgáltatónál a két ház elektromos hálózatának szétválasztását. A férfi, bizonyítva a betegségét, a beadványhoz orvosi igazolások tucatjait mellékelte, pedig az ún. cnemionizáló elektromágneses terek egészségkárosító hatása nem bizonyított, a tudomány jelenlegi állása szerint az EMS inkább hiedelem, mint létező jelenség.

Amint a róla szóló Wikipedia-szócikkből kiderül, Firstenberg ennek ellenére rögeszmésen harcol a sugárzó készülékek visszaszorításáért, könyveket és tanulmányokat publikál a témában, és fellép a vezeték nélküli hálózatok telepítése ellen. Többek között Santa Fe-ben is megpróbálta megakadályozni, hogy az önkormányzat wifi-hozzáférési pontokat telepítsen a városházára és a könyvtárakba. A helyi televíziótársaság meg akarta szólaltatni a férfi ügyvédjét és a szomszédot is, utóbbit a háza előtt várták. „Ha Firstenberg az iPhone-tól rosszul lett, a közvetítőkocsi meg fogja ölni” – jegyezte meg szarkasztikusan az egyik helyi lap újságírója… :D

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. KeleMan - 2010.01.13. 18:44

    És mi van akkor, ha tényleg az iPhone-tól lett ilyen hülye? :) Valaki ilyenért pereljen? Ez már tényleg abszurd…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.